Beharangozó!

  • 2024.04.11.

Nem vagyunk jó passzban. Valószínűleg – ha nem történik valami csoda – rég nem látott gyenge szezont produkál majd a csapat. Viszont azért nem ártana megállítani ezt a rossz szériát, mert a végén még bajba is kerülhetünk.

Szombat kora este a mieinkkel pontazonos, azonban gólaránnyal két hellyel mögöttünk helyezkedő (12.) II. Kerület UFC-hez látogatunk. A hazai együttes, újonc csapathoz céljaihoz hűen, az első évben a biztos bentmaradásért küzdenek és rendületlenül haladnak megvalósítás irányába. Tavasszal is kb. minden második meccsükön pontot szereznek. Nyertek az Issimo ellen (3:1) és pontot szereztek a Csepel UFC (0:0), a Svábhegy (1:1) és a Vízművek (0:0) ellen.

Ősszel a két csapat gólzáporos mérkőzést játszott egymással (4:4), ahol négy alkalommal is vezettünk, de minden alkalommal volt válasza erre a zöld-feketéknek, utoljára a 92. percben. Most a hazai pálya a II. Kerületet segíti majd. Bizony a régiek tudnának mesélni, hogy kisméretű, kemény, szeles pálya nemigazán kedvez, igazán szokatlan a vendég csapatoknak.

Gólöröm az őszi mérkőzésen, más kérdés, hogy a végén a II. Kerület örülhetett, mert a 92. percben szerzett találattal elhozta az egyik pontot a III. Kerület pályáról.

Ennek ellenére, legalább egy pontot most már kötelező lesz szerezni!

A bajnoki mérkőzésre, április 13.-án szombaton 18:15-ös kezdéssel kerül sor a Panoráma sporttelepen. A mérkőzés játékvezetője Pusztai Gergely, segítői  Újhelyi Norbert és Ifj. Czakó Tibor lesznek. A hazaiak fehér-feketében játszanak, a mieink pedig piros szerelésben lépnek majd pályára.

Gyertek szurkolni!