Beharangozó!
Aktuális ellenfelünk a sereghajtó Pestszentimre csapata lesz. Ennek ellenére a helyzetük nem reménytelen, mert mindössze 2 pontra vannak a papíron még bentmaradást jelentő 14. helytől. A múlt héten sikerült is nyerniük, 3:1-re verték a Vízművek csapatát idegenben. Ezért várhatóan most is egy harapós csapattal találkozunk majd, akik az utolsó szalmaszál egyikébe kapaszkodnak ellenünk.
Ősszel otthon tartottuk a 3 pontot, 2:0-ra nyertünk a III. Kerület pályán. Egy ilyen eredménnyel most is elégedettek lennénk, de ahhoz a SZISE elleni csupaszív játék szükségeltetne. Ráadásul Kocsis Balázs Youla Soulaymane-vel (Issimo SE) a gólkirályi címért folytatott külön versenye is élesedik a hajrához közeledve, egyenlőre a mi támadónk vezet 1 találattal. Ebből a szempontból is érdekes lehet a hétvégi forduló.
A bajnoki mérkőzésre, május 11.-én szombat 17:30-as kezdéssel kerül sor a Pestszentimrei sporttelepen. A mérkőzés játékvezetője Kiss Gergő, segítői Reszler Csaba és Kovács Máté lesznek. A hazaiak fehérben játszanak, a mieink pedig sötétkék szerelésben lépnek majd pályára.
Gyertek szurkolni!


