Beharangozó!
Új idény, új remények! Mindenki kíváncsian várja, hogy mire lesz képes az átigazolási időszakban edzőváltáson és jelentős játékos vérfrissítésen átesett együttesünk. Előzetesen mindenképpen azt mondhatjuk, hogy bár a sok új játékos csapattá formálásához idő kell, mégis az már most látszik, hogy játéktudásban és szellemiségében is sokat erősödött a csapatunk. Ezért sokkal kiegyensúlyozottabb szezon várható tőlünk, mint az előző pontvadászatban.
Aktuális ellenfelünk a Vízművek csapata is új trénerrel vág neki a szezonnak. A hosszabb Mészöly-Szlezák időszakot egy rövid Hevesi Tamás szezon követte, most nyáron pedig Nahóczky Attila ült le a közmű csapat kispadjára.
A korábbi években igencsak jól szerepeltünk a Vízművek ellen. Az elmúlt 5 éveben nem veszítettünk ellenük, egészen az idei tavaszi szezonig, amikoris 1:2-re kikaptunk a Váci úton.
Most viszont fontos lenne a jó antré! Egy győzelem lendületet adhatna a fiataljainknak, aminek a következménye akár egy jó, lendületes sorozat is lehetne.
A felkészülésről, átigazolásról és a Vízművek elleni esélyekről csapatkapitányunkat, Kmetykó Márkot kérdeztük:
Hogyan értékeled az idei felkészülést?
K.M.: Azt gondolom, hogy a felkészülési időszakot rég nem látott motivációval kezdte meg a csapat ami köszönhető az új vezetőedző és a sok új ambiciózus fiatal érkezésének. Az edzések pörgősek voltak és jó hangulatban teltek, mindenki meg akarta mutatni, hogy mire is képes valójában ami úgy gondolom sikerült is. A felkészülési mérkőzések nagyon vegyes képet mutatnak de folyamatos fejlődés volt látható. Érezhető, hogy szokik össze a csapat ami remélhetőleg a Vízművek ellen fog kiteljesedni.
Milyennek értékeled a nyári átigazolási időszakot?
K.M.: Ami nyáron a vezetőség célja volt, hogy minden pozícióban megfelelő erősítések történjenek ez úgy gondolom megtörtént. Sikerült több rutinos játékost is igazolni akik beillenek a csapat arculatába és folyamatos segítséget jelentenek a fiatalok fejlődésében és segítésében. Az utánpótlásból felkerült vagy felnőtt meccsrutinnal annyira nem rendelkező játékosok pedig motiváltak és érezhető rajtuk, hogy minden nap tanulni akarnak. Úgy vélem egy nagyon jó társaság alakult ki ahol minden pozícióban versenyhelyzet van, hétről-hétre mindenkinek újra bizonyítani kell azt, hogy a csapatban a helye.
És végül, mire számítasz a szombati bajnoki rajton?
K.M.: A bajnoki rajt minden csapat életében egy sorsfordító és nehéz mérkőzés, hiszen mindenki szereti szépen indítani a bajnokságot. A Vízművek felfogása úgy gondolom az előző évekhez képest nem változott. Sok fiatal játékosra és egy gyors, labdabirtokló focira építenek. Nagyon fontos lesz a meccs folyamán, hogy mennyire gyorsan tudjuk visszaszerezni a labdát és az, hogy ezt a játékukat minél jobban megnehezítsük. Érzem a csapatban az erőt és ha mindenki odateszi magát és azt láthatjuk majd a csapattól amit tud akkor nem lehet probléma és győztesen fogjuk elhagyni a pályát. Szeretettel várjuk a Építők szimpatizánsokat és kezdjük el közösen és szépen ezt az évet. Hajrá Építők! TÖKÖ-TÖKÖ-TÖK!
A bajnokság nyitó mérkőzésére, augusztus 17.-én szombat 17:00-ás kezdéssel kerül sor a III. Kerület TVE sporttelepen. A mérkőzés játékvezetője Zimonyi Péter, segítői Balogh Bálint és Bányai Csongor lesznek. A vendégek piros színegyüttesben játszanak, a mieink pedig a (jubileumi) kék-fehér szerelésben lépnek majd pályára.
Gyertek szurkolni!


