Beharangozó!
Nehéz mérkőzés következik, a tavaly még harmadosztályú REAC csapatához látogatunk szombat kora délután. Ellenfelünknél egyértelmű és kimondott cél, az NB3-ba való visszakerülés. Ehhez képes már botlottak néhányat, igaz elsősorban rangadókat veszítettek. A TF elleni 1:1 talán a legfájóbb a számunkra, az Unione elleni 1:3 és a Budafok elleni 0:1 csak azért nehezen emészthető, mert mindkét meccsen közel fél órát emberelőnyben játszottak. Jelenleg így a 3. helyen állnak.

Pillanatkép a legutóbbi REAC elleni bajnokiról (1:3)
A két csapat egymás elleni mérkőzései során, nem sok babér termett számunkra. Döntetleneink voltak, de győzni még nem sikerült ellenük. Talán a legfontosabb győzelemmel felérő döntetlenünk a 2022. április 8.-i Budapest Kupa elődöntő volt, amikor is 1:1 után büntetőkkel (5:4) jutottunk a döntőbe. Na de majd most! Jó formában vagyunk, de azért az esélyek így is a hazaiak mellett vannak. Teher most sem fog nyomasztani bennünket, viszont egy meglepetésnek, pontszerzésnek nagyon tudnánk örülni.
A bajnoki mérkőzésére október 12.-én szombat 14-órás kezdéssel kerül sor a Budai II László stadionban. A mérkőzés játékvezetője Pusztai Gergely, segítői Balogh Bálint és Apkó Tamás lesznek. A hazaiak kék-sötétkék szerelésben játszanak, a mieink pedig piros együttesben lépnek majd pályára.
Gyertek szurkolni!

