Beharangozó!

  • 2024.11.07.

Fontos mérkőzés következik! A 3 pont mellett a becsületünk is a tét. Az elmúlt heti nagy zakónál új arcát mutatta meg a csapatunk, olyat ami eddig nem volt jellemző rá. A lejátszott mérkőzéseinken, bármi is lett a vége, az utolsó pillanatig küzdött a csapat. Múlt szombaton viszont a második félidőt feladta. Ezt a szégyent feledtetni kell!

Ellenfelünk a sereghajtó II. Kerület UFC lesz. Az eddigi 12 fordulóban még nem nyertek, mindössze 4 döntetlen áll a nevük mellett. Eddigi pontjaikat a Testvériség, a Szabadkikötő, a Ludovika és éppen az múlt héten a Vízművek ellen szerezték. Azonban ennek ellenére nem vár ránk majd könnyű összecsapás. A harcos ellenfél mellett mindig komoly nehézséget okoz maga a Panoráma sportcentrum is. A kemény, kicsi és szeles pálya kihívás minden csapat számára. Mi sem győzni járunk ide, jobbára döntetlenre szoktunk itt végezni. Viszont most majd nyerni kell!

Az egyik legfájóbb mérkőzés a múltból! A 2016. november 19.-én az őszi bajnoki elsőség volt a tét, azonban az akkor középcsapat II. Kerület megtréfált és 3:1-re legyőzött bennünket.

A bajnoki mérkőzésére, november 9.-én szombat 14-órás kezdéssel kerül sor a Panoráma sportcentrumában. A mérkőzés játékvezetője Baranyai Dávid Mihály, segítői Ujhelyi Norbert és Suhodovszki Dávid lesznek. A hazaiak zöld szerelésben játszanak, a mieink pedig a fehér-kék együttesben lépnek majd pályára.

Gyertek szurkolni!