Beharangozó!
Az utolsó előtti fordulóban a jelenleg 3. helyen álló Budafok tartalék csapatához látogatunk. A mérkőzés valójában már tét nélküli. A Budafok már bajnok nem lehet és 5 pont a lemaradása a 2. helyezett Csepellel szemben, illetve 5 pont az előnye a 4. helyezett SZAC csapata előtt. A mieinknél majdnem ugyanez a helyzet a 9. helyezéssel. 3 ponttal megy előttünk a 8. TF és 3 ponttal „vezetünk” a 10. Vízművek előtt.
A piros-feketék jól teljesítettek tavasszal (is), csupán két vereségük van. Még februárban kaptak ki a SZAC vendégeként (0:1), aztán egy 9 mérkőzéses veretlen szériát produkáltak, amit a 27. fordulóban a Csepel elleni hazai 0:3 zárt le. Az előző fordulóban pedig 3:3-at játszottak a Vízművek vendégeként.
Ősszel, egy szoros mérkőzésen a Budafok nyert ellenünk a III. Kerület pályán (1:2). Most első sorban már a „formába hozásról” szól majd számunkra a mérkőzés. Általában színvonalas mérkőzést szokott játszani egymással a két együttes, a tét nélküliség ellenére most is jó meccsre van kilátás. Már csak a tabellán elfoglalt helyezés miatt is a hazaiak lesznek az esélyesek, de most szombaton bízzunk benne, hogy bármi megtörténhet.
A bajnoki mérkőzésére, május 17.-én szombaton 11-órás kezdéssel kerül sor a Budafok Promontor utcai sporttelepén. A mérkőzés játékvezetője Kiss Gergő, segítői Dr. Madari Adrián és Suhodovszki Dávid lesznek. A hazaiak piros-fekete szerelésben játszanak, a mieink pedig kék együttesben lépnek majd pályára.
Gyertek szurkolni!


