Beharangozó!
3 év után térünk vissza a Mol Magyar Kupába. Akkor sem várt ránk rövid utazás (Bonyhádra mentünk) és most is kb. 200 km és több mint 2 órás buszozás szükséges a Csongrád-Csanád Vármegyei Mártély eléréséhez.
A helyi zöld-fekete csapat a megyei II. osztályban szerepel és az előző, 14 csapatos pontvadászatban a 3. helyen végeztek. Ez egyébként kifejezetten bravúros eredmény az együttes életében, mert az ezt megelőző években jobbára a középmezőny csapataihoz tartoztak.
A csapat gólvágója a 25 éves Papp Ernő, aki 23 bajnokin és 3 megyei kupameccsen összesen 54 góllal terhelte meg az ellenfelek kapuját!
A kupa mérkőzésére, augusztus 3.-án vasárnap 16:30-as kezdéssel kerül sor a Mártélyi sportpályán. A mérkőzés játékvezetője Bálint Attila, segítői Madovarszki János. és Mákos Gergő lesznek. A hazaiak zöld-fekete szerelésben játszanak, a mieink pedig kék-kék-fehér (a kapusaink sárga) együttesben lépnek majd pályára.


