Beharangozó!

  • 2026.02.26.

Az első tavaszi pontjainkért megyünk Csepelre. A vereséget nem tervezi az ember, ezért nem is számítottunk arra, hogy a REAC, Vízművek kettős elleni mérkőzéseken végül pont nélkül maradunk. Így most nem marad más hátra, mint előre. A jelenlegi 5. helyezett Csepel ellen idegenben kell pontot szerezni.

Ez nem lesz könnyű, mert aktuális ellenfelünk, nem kezdte rosszul a tavaszt. A kupában legyőzték a Vízműveket (3:2), a bajnoki rajton a Szabadkikötőt (1:0), majd az elmúlt hétvégén idegenben döntetleneztek (0:0) az Issimoval.

Jakab Ricsi üldözi csepeli játékost az őszi mérkőzésen.

Ősszel a két csapat Gázművek pályán megvívott összecsapásán nem született gól, döntetlenre végeztek egymással a csapatok.

Az első két mérkőzéshez képest most kisebbek az esélyeink a Csepellel szemben, viszont most már nagyobb is a nyomás rajtunk a pontszerzéssel kapcsolatban.

A bajnoki mérkőzésére február 28.-án szombaton 11-órás kezdéssel kerül sor a Csepel UFC Hollandi úti sporttelepén. A mérkőzés játékvezetője Bartus Olivér, segítői Lantos Tamás és Reszler Csaba lesznek. A hazaiak piros-kék szerelésben játszanak, a mieink pedig fehér együttesben lépnek majd pályára.

Gyertek szurkolni!