Beharangozó!
- 2026.03.16.
Néhány héten belül visszatérünk Csepelre. A BLSZI. 18. fordulójában számunkra igencsak kellemetlen mérkőzést játszottunk itt. Futballból talán (de helyzetekből biztosan) többet mutattunk mint az ellenfelünk, ellenben a gólokat (a mérkőzés elején és végén) a Csepeliek szerezték. Mindenesetre a meccskép alapján nem látszódott az a jópár helyezésbeli különbség a két csapat között a tabellán.
A Csepeliek a mieink legyőzése után is folytatták a bajnoki jó szereplésüket. Az Unione elleni idegenbeli (1:1) döntetlen után, hazai pályán fektették kétvállra a Nagytétény együttesét (4:1).
A kék-pirosak az eddig lejátszott mindhárom kupa fordulóban pályára léptek. A BLSZ2-es MLTC (4:1), a szintén BLSZ2-es Szent István (1:0) és a BLSZI-es Vízművek (3:2) legyőzésével jutottak el idáig. Ezzel szemben a mieink játék nélkül jutottak tovább a BLSZ4-es Skorpió ellen (3:0), majd legyőzték a BLSZI-es REAC csapatát (3:1).
Az esély – a bajnokihoz hasonlóan – most is a hazaiak mellett van. Kisebb meglepetés lenne a mieink továbbjutása.
Tekintettel arra, hogy mindkét csapat azonos osztályban szerepel, ezért amennyiben a rendes játékidő döntetlenre végződik, azonnal 5-5 büntető következik. A kupagyőzelem mellett a mérkőzés tétje a Magyar Kupa szereplés is. A párharc továbbjutója már biztosan főtáblás az MK-ban, de a vesztes helyzete sem reménytelen, mert ennek a forduló vesztesei, még pótvizsgázhatnak egymással.
A kupamérkőzésére március 17.-én kedden 18:30-as kezdéssel kerül sor a Csepel Hollandi úti sporttelepen. A mérkőzés játékvezetője Czene-Joó Ádám, segítői Strehó Erik és Németh Kornél lesznek. A hazaiak piros szerelésben játszanak, a mieink pedig kékben lépnek majd pályára.
Gyertek szurkolni!
A 4. forduló további párosításai:
Szabadkikötő (BLSZI) – Kelen (BLSZI)
TFSE (BLSZI) – Ikarus (BLSZI)
II. Kerület UFC (BLSZ2) – Flotta (BLSZI)


