Beharangozó!

  • 2020.02.19.

A bajnoki rajton (16. forduló), a sorsolás fintorának köszönhetően évek óta a Vízművek ellen kezdünk. Sőt nyáron duplán is összecsaptunk velük, hiszen a Magyar Kupában is ők voltak az ellenfeleink. Akkor két 1:3-as vereség lett belőle. Szóval van (lenne) miért visszavágni a Véber csapatnak. A tabellán is kedvezőbb, 7. helyen állnak, a mienk a 10. helyről várják a folytatást. Jelenleg 6 pont van a két csapat között. A szezon nyitás egyik csapatnak sem sikerült, a Budapest Kupában a Vízművek a BLSZ3-as BAK ellen (0:0) búcsúzott, a Mieinket pedig a Csep-Gól ejtette ki – szintén 0:0 után – büntetőkkel. Mindenesetre szombaton első tétmeccsünket játszuk az új otthonunkban, jó lenne egy kedvező eredménnyel nyitni és jól rajtolni a bajnokságban.

A mérkőzésre szombat 17-órás kezdéssel kerül sor a III. Kerület TVE pályán (1039 Budapest, Kalap utca 1., műfüves pálya). A mérkőzés játékvezetője Török Zsolt, segítői  Csete Csongor és  Kispál Márk lesznek. A vendégek pirosban játszanak, a mieink pedig kék szerelésben lépnek majd pályára.

Innen folytatjuk: