Beharangozó!
A szokásos évi Vízművek elleni Magyar Kupa mérkőzés következik! Az elmúlt években az 1. fordulókban találkoztunk velük és bizony nem sok babér termett számunkra ellenük. Tavaly 1:3, előtte 1 évvel 1:2 lett a végeredmény. A bajnokságban már árnyaltabb a kép, sőt kedvezőbb is számunkra. 3:0, 2:1, 1:3 és 2:0 az eredménysor. A jobb bajnoki mutatónk ellenére, a BLSZI-ben az utóbbi években komolyan megerősödött a hazai csapat. Folyamatosan az élbolyban szerepelnek. Ellenben a bajnoki rajt nekik sem sikerült jól, a Pénzügyőr vendégeként kaptak ki 1:4-re.
Eddig mindkét csapat két fordulót ment a kupában. Ebben a Vízművek tűnik magabiztosabbnak. A Közterületet 5:0-al, az Unione-t 4:2-vel búcsúztatták.
A tét nagy, aki itt most továbbjut, az a Magyar Kupa főtáblájára kerül és a következő fordulóban akár NBI-es csapatokkal is összekerülhet.
A versenykiírás értelmében, amennyiben 90-perc után döntetlen az eredmény, akkor azonnal büntetők következnek majd.
A mérkőzésre szerda 17-órai kezdéssel kerül sor a Vízművek pályán (1044 Budapest, Váci út 102.). A mérkőzés játékvezetője Zimonyi Péter, segítői Boros Róbert és Milavecz Péter lesznek. A hazaiak fehében (vagy sötétkékben) játszanak, a mieink pedig piros szerelésben lépnek majd pályára.

