Beharangozó!
Ősszel a szezon leggyengébb, leggyámoltalanabb játékával kaptunk ki a Bátony utcában. Az, hogy milyen „hiábavaló” volt a 0:1-es vereség, mi sem mutatja jobban, mint az, hogy az Ika fiatal csapata azóta csak két plusz győzelmet tudott összehozni a pontvadászatban és ezzel a kieséstől fenyegetett 14. pozíciót töltik be jelenleg a tabellán.
A tavaszi mutatóik sem túl imponálók, 1 győzelem (BMTE II) mellett 4 vereség (Csepel, RAFC, Testvériség, Svábhegy) áll a nevük mellett.
Persze hiába szólnak mellettünk az esélyek, ha nem szerzünk ennek érvényt. Győzelem csak teljes erőbedobás és jó helyzetkihasználás esetén lehet meg, ellenkező esetben úgy járhatunk mint a Gázgyár ellen.
A (zártkapus) bajnokira szombat 17-órai kezdéssel kerül sor a III. Kerület TVE sporttelepén. A mérkőzés játékvezetője Práth Dávid, segítői Knon Máté Károly és Pozsonyi Balázs András lesznek. A vendégek piros mezben játszanak, a mieink pedig kék-fehér csíkos szerelésben lépnek majd pályára. A MÉRKŐZÉS AZ IKARUS (COVID) KÉRELMIÉRE HALASZTÁSRA KERÜLT!!!
A Svábhegy ellen nem mindennapi félpályás, klasszis gólt szerző Gerhardt Ádám így látja az esélyeket:
- A Svábhegy ellen te tetted fel az i-re a pontot, nem mindennapi gólt szereztél. Hogyan emlékszel vissza a 93. perc eseményeire?
- G.Á.: A meccs vége előtt 10 perccel Ábrahám szemfüles góljával megszereztük a vezetést, ezért ellenfelünknek jönnie kellett, hogy pontot szerezhessen. Ezáltal feljebb léptek, így számunkra is akadt pár kontralehetőség, amivel lezárhattuk volna a meccset. Ez végül csak a legvégén sikerült, amikor a kapusuk a saját tizenhatosat elhagyva megpróbálta felívelni a támadóiknak a labdát, de szerencsémre rosszul találta el a labdát, így a félpályánál át tudtam venni és onnan pedig egyből azt éreztem, hogy meg kell próbálnom átemelni a kapust, ami végül egész jól sikerült.

- Ősszel a Bátony utcában ellen nagyon gyengén játszottunk. Szerinted mi szükséges ahhoz, hogy ne csak a jobb csapatok ellen szerepeljünk eredményesen, hanem a mögöttünk állók, jelen esetben az Ikarus ellen is hozzuk a meccseinket?
- G.Á.: Igen az volt az őszi szezon egyik leggyengébb teljesítménye a csapatunktól. Lenne miért revansot vennünk, meg akkor is, ha úgy gondolom, az Ikarus nem egy rossz csapat, vannak náluk ügyes fiatalok. Azt gondolom, hogy van egy stabil játékunk az erősebb csapatok ellen, ami általában működik is és ez egy jó alap lehet a mögöttünk helyezkedő csapatok ellen is. Azonban támadásban több váratlan és pontos megoldásra lenne szükségünk, illetve ugyanolyan harciasságra, mint 2 hete a Csepel ellen.


