Beharangozó!
Ősszel a szezon leggyengébb, leggyámoltalanabb játékával kaptunk ki a Bátony utcában. Az, hogy milyen „hiábavaló” volt a 0:1-es vereség, mi sem mutatja jobban, mint az, hogy az Ikarus fiatal csapata azóta csak két plusz győzelmet tudott összehozni a pontvadászatban és ezzel a kieséstől fenyegetett 15. pozíciót töltik be jelenleg a tabellán. Az elmúlt hetekben edzőváltáson is átesetek (talán pont ennek is volt köszönhető, hogy elhalasztották ellenünk a bajnokit), Varga Istvánt Balogh László váltotta a kispadon.
A tavaszi mutatóik sem túl imponálók, 1 győzelem (BMTE II) és 1 döntetlen (Vízművek) mellett 5 vereség (Csepel, RAFC, Testvériség, Svábhegy és a Pénzügyőr) áll a nevük mellett. A közelmúltban azért sikerben is volt részük, a Blsz2-es Nimród 4:2-es legyőzésével a Magyar Kupa főtáblájára kerültek.
Persze hiába szólnak mellettünk az esélyek, ha nem szerzünk ennek érvényt. Győzelem csak teljes erőbedobás és jó helyzetkihasználás esetén lehet meg, ellenkező esetben úgy járhatunk mint a Gázgyár ellen.
A (zártkapus halasztott) bajnokira szerda 19:45-ös kezdéssel kerül sor a III. Kerület TVE sporttelepén. A mérkőzés játékvezetője Práth Dávid, segítői Grünvald Gábor és Csorba Sándor lesznek. A vendégek piros mezben játszanak, a mieink pedig kék-fehér csíkos szerelésben lépnek majd pályára.
Az Ikarus utánpótlásában nevelkedett szélsőnk, Érsek Róbert így látja az esélyeket:
- Egy hosszabb futsalos időszak után tértél vissza hozzánk nagypályára. Legutóbb a 2017-es bajnoki ezüstérmes együttesben játszottál. Hogyan látod a mostani csapatunkat, ahhoz képest amit annak idején elhagytál?
-
É.R.: A 2017-es bajnokság egy szép emlék számomra. Szerettem a csapatot, illetve a közösséget és jó érzés volt minden meccsen esélyesként pályára lépni. A mostani csapatban is jól érzem magam. Itt is egy jó közösséget sikerült kialakítani. A korosztály fiatalabb, de ügyes agilis kreatív játékosok a csapattársak, a rutinosabb játékosokkal vegyítve egy jó csapat lehet belőlünk. A különbség a két időszak között, hogy a régebbi csapatban már annyira összeállt a játékunk, mindenki pontosan tudta mit kíván az adott posztja és ott megtette a legtöbbet, amit a csapat megkívánt. Viszont a mostani bajnokság erősebb játékerőt képvisel, de úgy érzem nincs okunk senkitől félni, bárki ellen van esélyünk nyerni. Viszont a könnyebb kötelező meccseken még nincs bennünk a könyörtelenség és az, hogy magabiztosan, akár több góllal nyerjünk.
- Milyen érzés lesz majd a nevelőegyüttesed ellen pályára lépni és szerinted mi kell majd a győzelemhez?
- É.R.: Számomra mindig plusz motiváció az Ikarus ellen játszani, mindig bennem van az a plusz, hogy bármi lesz, rosszul nem játszhatok. Mikor legutóbb játszottam ellenük, még mind a két csapat az élmezőnybe tartozott. Most viszont nem tudom milyen játékerőt képviselnek. Magunkról pedig annyit, ami talán minden meccsre igaz, ha sikerül az elejétől kezdve a mi ritmusunkban focizni és megfelelően felpörögve játszani, akkor szerintem felénk billen majd a mérleg.

