Beharangozó!

  • 2021.05.18.

Ha BLSZI és COVID, akkor SZAC! A lőrinci csapat a legnagyobb vesztese a pandémiás helyzetnek. Több mint egy hónapot voltak kénytelenek kihagyni a bajnokságból. Ezért az elmúlt 1 hónapban mást sem csinálnak, mint szerda-szombat ritmusban játszanak.

Nyilvánvalóan nekik már elsősorban nem az eredmény lebeg a szemük előtt, sokkal inkább, hogy pótolva az összes elmaradt meccsüket, be tudják fejezni a pontvadászatot. Visszatérésük óta egyedül az Ikarus ellen szereztek 1 pontot, egyebekben 6 alkalommal kikaptak. Így aztán az élbolyhoz tartozó együttes egészen a 9. helyig zuhant vissza.

Tavaly az őszi menetelésünknek ők is kárvallottjai lettek. A Kerület pályán 3:1-re nyertünk ellenük. Annak ellenére, hogy az elmúlt 4 meccsből mi is csak 1 meccset nyertünk meg (és 3 alkalommal vesztesen hagytuk el a pályát) mégis mondhatjuk, hogy az esélyek most mellettünk szólnak majd.

A mérkőzés esélyeiről fiatal szélsőnket, Borgulya Gábort kérdeztük:

  • A Tesi elleni meccs eléggé szenvedősre sikeredett. Hogy láttad a mieink játékát belülről?
  • B.G.: Igen tényleg nem életünk meccsét játszottuk hétvégén. A fű sem nekünk kedvezett, de szerintem a meccs kezdete után nálunk volt a labda és sokszor jutottunk át az ellenfél térfelére, sajnos a jó befejezés mindig elmaradt. Az első félidőben megszerezték a vezető gólt, ez egyik csapat számára sem egy kedvező helyzet, de én meg belülről lattam magunkban annyit, hogy képesek vagyunk egy kontrából, vagy egy gyorsan végig vezetett akcióból gólt rúgni. A második félidő végéig tartottuk az egy gól különbséget, utána hirtelen beleszaladtunk még kettőbe, ami miatt szerintem egyikünk sem felemelt fejjel sétált le a pályáról.
  • A COVID által legjobban megviselt SZAC-hoz látogatunk szerdán. Szerinted mi kell majd az idegenbeli sikerhez?
  • B.G.: Nem lehet lebecsülni az ellenfelet, azért mert megviselte őket a COVID. Bármelyik csapat tud meglepetéseket okozni és a labda gömbölyű. Szerintem mindnyájan azon leszünk, hogy ezt a vereséget kitöröljük a fejünkből és egy győzelemre cseréljük. Van egy edzésünk meccs előtt, amin összeszedhetjük magunkat és rákészülhetünk a szerdai bajnokira. Szerintem, ha a csapat azzal a hozzáállással lép pályára, ahogy az elmúlt mérkőzéseken mikor azt számolgattuk, hogy hány meccs óta tartó veretlenségi sorozatunk van, akkor szerintem garantált a siker. Ehhez azonban mindenkinek ott kell lennie fejben és egymásért kell majd játszanunk és küzdenünk!

A koronavírus ellen védett (vagyis: védettségi igazolvánnyal rendelkező) személy, valamint a felügyelete alatt lévő, tizennyolcadik életévét be nem töltött személy számára megnyílik a lehetőség a labdarúgó- és futsal mérkőzések nézőként való látogatására. A szurkolóknak a mérkőzés idején kötelező a maszk viselése! Kérjük a sporttelepre belépő szurkolóinktól a védettségi  igazolványuk felmutatását!

A bajnokira szerda 19:00-as kezdéssel kerül sor a Deák Ferenc „Bamba” sporttelepen. A mérkőzés játékvezetője Sveda Marcell, segítői Tóth I. Tamás és Kiss II. Gábor lesznek. A hazaiak kék-fehérben játszanak, a mieink pedig piros szerelésben lépnek majd pályára.