Beharangozó!
És itt a vége! A BLSZI. utolsó 30. fordulója következik. A komoly dolgok már nem érintenek bennünket. A 8. helynél előrébb már nem léphetünk, hátrébb is csak matematikailag eshetünk vissza. A jelenlegi 4. Pénzügyőr SE-nál is hasonló a helyzet. Szóval a presztizsen túl más tétje nem nagyon lesz a meccsnek. Az viszont egyértelműen lesz. Az elmúlt években már már mumusai lettünk a NAV-os csapatnak.
Ki ne emlékezne az akkor toronymagas favorit (későbbi bajnok) Pénzügyőr elleni hazai 1:0-ra, vagy a 2019-es pasaréti 2:1-re. De talán még ezeknél is büszkébbek lehetünk a tavaly őszi hazai 4:0-ra! Minden bizonnyal készül is a visszavágásra a zöld-fehér csapat!
Viszont egyik csapat sincs csúcsformában. A tavasszal nagyon jól induló, akkor még dobogó esélyes Pénzügyőr később nagyon visszaesett. Az elmúlt 12 mérkőzéséből mindössze 3 alkalommal tudott nyerni (Közterület, Ikarus és a Tesi ellen), 2 vereség (a BMTEII és a Gázgyár ellenében) 7 alkalommal remiztek.
A mieink mutatói sem jobbak az utóbbi időben. Az elmúlt 6 meccsből 1 alkalommal győztünk és 2 döntetlen mellett, 3 alkalommal kikaptunk.
Ennek ellenére egy jó hangulatú pályán igazi presztizs meccs várható szombat délután.
Az esélyeket technikai vezetőnk, Balla Bertalan latolgatja:
- Kicsit leült a csapat, nem volt egy túl jó meccsünk a Csep-Gól ellen sem. Szerinted mi a visszaesés oka?
- B.B.: A szezon végen elég nehéz ugyanolyan elánnal játszani, mint a korábbi fordulókban! Úgy gondolom, hogy a csapat megmutatta már mire képes, annak ellenére, hogy most egy papíron fix 3 pontot hagytunk Csepelen! A szokásosnál is tompábbak és fáradtabbak voltunk, bár eléggé közrejátszott ebben az is, hogy ezek a hétközi meccsek valahogy soha nem nekünk kedveznek!
- A Pénzügyőr ellen eddig pozitív a mérlegünk. Te mit vársz a szombati zárómeccstől?
- B.B.: Igen, az elmúlt Pénzügyőr elleni mérkőzéseken jól teljesítettünk, szerencsére. Bár maradjunk annyiban, hogy Fortuna azokon a meccseken a mi kezünket fogta inkább! Szombaton biztos vagyok benne, hogy egy bosszúra éhes, éles Pénzügyőr ellen kell pályára lépnünk! Elég nagy szálka vagyunk az Ő szemükben! Papíron egy jobb csapat ellen lépünk pályára, bár ez nálunk nem jelent semmit, mint ahogy azt már idén többször is megmutattuk! A meccs kimenetelét szerintem nagyban befolyásolni fogja, hogy a hétközi meccsünk mennyit vett ki a srácok lábaiból és, hogy mennyire tudnak majd fejben ott lenni a szezon utolsó meccsén! Helyzeteink tuti lesznek, csak a higgadt, koncentrált befejezés szükséges majd a kapu előtt! Jó lenne sikeresen zárni ezt a szezont és győzelemmel búcsúzni!
A koronavírus ellen védett (vagyis: védettségi igazolvánnyal rendelkező) személy, valamint a felügyelete alatt lévő, tizennyolcadik életévét be nem töltött személy számára megnyílik a lehetőség a labdarúgó- és futsal mérkőzések nézőként való látogatására. A szurkolóknak a mérkőzés idején kötelező a maszk viselése! Kérjük a sporttelepre belépő szurkolóinktól a védettségi igazolványuk felmutatását!
A bajnokira szombaton 17:00-as kezdéssel kerül sor a Pénzügyőr SE pasaréti sporttelepen. A mérkőzés játékvezetője Nyekita Benjamin, segítői Móré Balázs és Szuhodovszki Dávid lesznek. A hazaiak fehérben (vagy zöldben) játszanak, a mieink pedig piros szerelésben lépnek majd pályára.


