Beharangozó!

  • 2021.08.26.

Miközben még azon morfondírozunk, hogy a keddi X jó, vagy sem, szombaton máris következik az első hazai megmérettetés! Ellenfelünk a BLSZ2 bajnoka, az újonc Pestzsentimrei SK lesz.

A vendég csapat legutóbb a 2018/19-es bajnoki szezonban szerepelt a BLSZI-ben (2:0 és 2:2 volt akkor a csapatok egymás elleni eredményei). A PSK akkor a (bentmaradó) 12. helyen végezett, de szabad akaratukból mégis úgy döntöttek, hogy a bentmaradásért folytatott küzdelem helyett, a következő szezonban egy osztállyal lejjebb neveznek és inkább a feljutásért küzdenek majd. 

Ez végül idén sikerült is nekik. A TF és a Munnal folytatott versenyfutás végén az utolsó fordulóban szerezték meg a BLSZ2-es bajnoki aranyat és ezzel a BLSZI-be való visszatérés jogát.

Az első játéknapon a Csepel elleni bajnokijuk elhalasztásra került, szóval ellenünk lesz az első idei tétmérkőzésük.

A felkészülés során a Bugyi (PM2) 2:4, Felsőpakony (PM1) 1:3, II. Kerület UFC (BLSZ2) 3:1, Issimo (BLSZ2) 4:0 és a Nimród (BLSZ2) 3:0 ellen játszottak.

Az esély latolgatásban az egyik nyári szerzeményünk Kovács Marcell segített nekünk:

  • Most nyáron érkeztél a csapathoz. Milyenek a benyomásaid, hogy érzed magad az Építőkben?
  • K.M.: Nehéz volt elszakadni az előző csapatomtól, a Nimródtól. Nagyon sok emlék kötött az ott játszó csapattársakhoz, volt több olyan játékos, akivel együtt kezdtem el a pályafutásomat. Viszont, amilyen nehéz volt elszakadni a Nimrodtól, annyira könnyű volt beilleszkedni az Építőkbe! Mind az edzők , mind a játékosok barátságosan fogadtak, illetve a légkör is fantasztikus volt már az első perctől fogva. Nem gondoltam volna, hogy más csapatban is ennyire meg tudom találni a helyemet, ezt ezúton is köszönöm a stábnak és a játékostársaknak is. 
  • Az első bajnoki a lábadban maradt a gól, pedig akadt jópár lehetőséged. Hogy láttad belülről a csapatot?
  • K.M.: Sajnáltam, hogy nem sikerült gólt rúgnom rögtön az első fordulóban… Nehéz volt birkózni a védőkkel, és meg a befejezésre is koncentrálni, de remélem ez a következő meccseken máshogy fog alakulni. Szervezettek voltunk hátul végig, ennek köszönhető, hogy viszonylag kevés támadása volt az ellenfélnek. Ahogy haladtunk a meccs vége fele, a középpálya valamelyest szétszakadni látszódott, és hektikussá vált a küzdelem, amiből mi is, de az ellenfél is profitálhatott volna. Ebből adódóan én igazságosnak gondolom az 1-1-es döntetlent. 
  • Tavaly a Nimróddal játszottál a Pestszentimre ellen, mire kell majd figyelnünk ellenük szombaton?
  • K.M.: A Pestszentimre egy roppant szervezett csapat, 2-3 rutinosabb játékossal kiegészülve. A pálya széleit kihasználva igyekeznek támadásokat vezetni és beadásokkal próbálkozni. Fizikálisan is átlag felettiek, illetve erőnlétben is kimagaslóak. Ha nem a szeleket próbálják megjátszani, a felívelt labdákat a jó erőben levő rutinos csatár készíti vissza, és abból indítják az ellenakciókat. Biztosan voltak érkezők és távozók is náluk , szerintem egy kiegyensúlyozott küzdelem vár ránk. Továbbá nem szabad abba a hibába esnünk, hogy lebecsüljük a feljutó ellenfelünket, mert ebben a helyzetben próbálja meg minden újonc megmutatni, hogy miért is van ebben az osztályban a helyük.

A koronavírus ellen védett (vagyis: védettségi igazolvánnyal rendelkező) személy, valamint a felügyelete alatt lévő, tizennyolcadik életévét be nem töltött személy számára megnyílik a lehetőség a labdarúgó- és futsal mérkőzések nézőként való látogatására. Kérjük a sporttelepre belépő szurkolóinktól a védettségi  igazolványuk felmutatását!

A bajnokira augusztus 28.-án szombaton 17-órás kezdéssel kerül sor a III. Kerület TVE sporttelepen. A mérkőzés játékvezetője Gyana Gergely, segítői Bencze András és Dienes András lesznek. A vendégek fehér szerelésben játszanak, a mieink pedig kék együttesben lépnek majd pályára.