Beharangozó!
Zsinórban (a kupával együtt) 3 győzelem után és az 5. helyről látogatunk Újpalotára, a Bánkút utcába. Az elmúlt években a Testvériség otthonából csak nagyritkán hoztuk el a három pontot, igaz vereségek is ritkán értek bennünket. Tavasszal viszont pont beleszaladtunk a késbe, 0:3 lett a vége.
A zöld-fehér alakulat statisztikája 4 bajnoki meccsen 50%-os mérleget mutat. A Gázgyár legyőzése (3:0) után két döntetlen következett (BMTE 0:0, Unione 2:2), majd Csepelen vereséget szenvedtek (0:3). Ezzel a 7. helyen állnak a tabellán.
A masszív ellenfél mellett meg kell majd küzdenünk a nagy méretű „ősgyep” szerű pályával is. Fontos szerepet kaphat a taktikusság is, ehhez viszont nagyon koncentrált, fegyelmezett játékra lesz majd szükség.
Az esélyeket csapatunk belső védőjével, Kmetykó Márkkal latolgatjuk:
Szerinted mennyiben változtunk nyáron? Miben más most a játékunk?- K.M.: A nyár folyamán nagy változáson esett át a csapatunk. Azt gondolom, hogy erre az idényre sokkal dinamikusabb es kombinatívabb csapatunk lett aminek azt gondolom meg lesz az eredménye. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy több olyan játékosunk lett aki egy-egy mozzanattal el tudja dönteni az adott mérkőzést.
- A Vízművek ellen 0-ra hoztuk le a meccset, hogyan láttad bentről a mérkőzést?
- K.M.: Már a Szac ellen is érzékelhető volt a csapaton, hogy nagyon stabilak vagyunk. A vízművek ellen viszont még jobban összeállt a csapat védekezése és ez nem csak a védelemnek köszönhető, hanem az egész csapatnak, mivel nagyon jól lezártuk a területeket.
- Tavasszal te is játszottál a Tesi ellen idegenbeli 0:3-on. Miben kell változtatnunk, hogy most pontszerzés legyen a vége?
- K.M.: A tavalyi mérkőzés idegenben nagyon rosszul sikerült a csapatnak, nem voltunk szervezettek és nem keltettük egy normális csapat benyomását. Ki kell emelni, hogy egy hatalmas füves pályán kell játszanunk ami nem feltétlen kedvez a csapatnak, de ha azt a teljesítményt tudjuk nyújtani amit az előző meccseken akkor 3 ponttal fogunk távozni.
A koronavírus ellen védett (vagyis: védettségi igazolvánnyal rendelkező) személy, valamint a felügyelete alatt lévő, tizennyolcadik életévét be nem töltött személy számára megnyílik a lehetőség a labdarúgó- és futsal mérkőzések nézőként való látogatására. Kérjük a sporttelepre belépő szurkolóinktól a védettségi igazolványuk felmutatását!
A bajnokira szeptember 18.-án szombaton 10:00 kezdéssel kerül sor a Barátság sporttelepen. A mérkőzés játékvezetője Zimonyi Péter, segítői Reszler Csaba és Suhodovszki Dávid lesznek. A hazaiak zöld szerelésben játszanak, a mieink pedig sötétkék együttesben lépnek majd pályára.

