Beharangozó!
Házi rangadó következik! Azonos osztály, egy pálya, erős sportbarátság…mint a milánói Milán – Inter derbi esetében 🙂 A 7. fordulóból elhalasztott mérkőzésen az Unione FC csapatával csapunk össze.
Az általában volt NB-s játékosokat foglalkoztatható Unione idén is belehúzott az átigazolásba. Boér és Cvitkovics révén tovább bővül a klasszis játékosok köre. Mellettük továbbra is a keret tagja Szabó Tibor, Kulcsár Tamás, Szekeres Tamás, hogy csak a legnagyobbakat említsük. Ellenben már a fiatalság is képviselteti magát a csapatban, a III. Kerület TVE U19-ből több játékos is érkezett az együtteshez. Ez az elegy úgy látszik nagyon is működik, mert a fekete-zöldek jó formában vannak és eddig veretlenek (7 meccsből 5 győzelem és 2 döntetlen a mérlegük). Jelenleg, egy meccsel kevesebbet játszva is a 3. helyen állnak a tabellán, pedig már túl vannak a Testvériség és a Csepel elleni idegenbeli mérkőzéseken is…
A mieink – köszönhetően a hétvégi vereségnek – 50%-os mérleggel visszacsúsztak a 9. helyre.
Az elmúlt évben a mieink jöttek jobban ki a párharcból, 2:1 és 2:2 volt a csapatok egymás elleni eredménye. Most talán a „hazaiak” az esélyesebbek, de ismerve a csapatok egymás elleni eredményeit inkább azt gondoljuk, hogy ez a meccs is – helyezéstől függetlenül – háromesélyes lesz.
Legfiatalabb játékosunkkal, a 16-éves, nyáron az UTE csapatából érkezett Hujbert Botonddal latolgatjuk az esélyeket:
- Már egy éve a csapattal edzel, de csak nyáron igazoltál hozzánk. Ez idő alatt milyen benyomásokat szereztél a csapatról?
- H.B.: Igen tavaly nyáron kezdtem el a csapatnál edzeni és nagyon sokat segített a fejlődésemben. Mivel ez felnőtt foci, így nekem is fel kellett hogy nőjek hozzá. Maga a csapat egy szervezett, ügyes játékosokból áll, akik sokszor képesek megdönteni a papírformát, de néha változó teljesítményt nyújtanak. Egy nagyon jó közösség, úgy érzem nekem is sikerült már beilleszkednem.
- Sérülés miatt csak most, hétvégén debütálhattál a Csepel ellen, hogy érezted magad a pályán?
- H.B.: Igen, sajnos sok fontos meccset hagytam ki. Nagyon vártam már hogy pályára léphessek és segítsem a csapatot. Kicsit szokatlan volt a sok kihagyás miatt, de nagyon örültem mikor beállhattam és újra tétmeccsen játszhattam. Felemelő érzés volt!
- A következő ellenfelünk az Unione rutinos csapat, tele volt NB-s játékosokkal. Szerinted mire leszünk képesek ellenük?
- H.B.: Mivel erőben szinte két ugyanolyan csapatról beszélhetünk, így szerintem képesek leszünk egy jó iramú, parázs meccset játszani és ha úgy játszunk mint a hétvégen és belőjük a helyzeteket, akkor nyerni fogunk.
A bajnokira október 13.-án szerdán 19:30-as kezdéssel kerül sor a III. Kerület TVE sporttelepen. A mérkőzés játékvezetője Czene-Joó Ádám, segítői Sudiczky Bálint és Lantos Tamás lesznek. A hazaiak fekete-zöld szerelésben játszanak, a mieink pedig fehér-kékben lépnek majd pályára.


