Beharangozó!

  • 2021.10.15.

A mieink nem jöttek ki jól az 5 nap alatt lejátszott két rangadóból. Eddig 2 szoros vereség a heti mérleg. Igaz mindkét ellenfelünk esélyesebb volt nálunk, mondhatjuk nem történt tragédia, csak érvényesült a papírforma.

Most viszont egymás után következnek azok a mérkőzések, ahol papíron a mieink lesznek az esélyesebbek. Elsőként szombaton matiné időpontban az ASR Gázgyárhoz látogatunk a Gázművek sporttelepre. A helyezésből adódó esélyek egyértelműen mellettünk szólnak, ugyanis a sárga-zöldeknél idén sem klappol valami, jelenleg mindössze 2 döntetlenre futotta az erejükből, ezzel jelenleg a 15. kieső helyen állnak a tabellán. Elsőként az újonc, sereghajtó Mun ellen (2:2), majd legutóbb hétközben a THSE vendégeként (2:2) szereztek pontot.

Ennek ellenére más mutatók alapján nem számíthatunk könnyű meccsre. Egyrészről általában délelőtt, füves játéktéren nem szerepelünk túl jól, másrészről az elmúlt években, helyezéstől függetlenül nem szereztünk sok pontot a Gázművek pályán. Tavaly például, az akkor is a bentmaradásért küzdő hazaiak elvették tőlünk mind a 6-ot (1:2 és 2:3).

Szóval nagyon fel kell kötni szombaton majd azt a bizonyos nadrágot, hogy egy jó sorozat első lépéseként vissza tudjunk kapaszkodni a tabella első felébe, ahova szeretnénk is tartozni.

Csapatunk támadójával, Kocsis Balázzsal elemezzük az esélyeinket:

  • A rangadókból rosszul jöttünk ki, két meccs 0 pont! Mi volt a gond?
  • K.B.: Csepel ellen az első félidőben a szezon legjobb félidőjét produkáltuk és ha a helyzetekre oda koncentrálunk, akkor a mérkőzés is máshogy alakult volna. Az Unione ellen két egyenrangú csapat játszott egymással, ahol inkább a pálya közepén ment a játék, hol erre hol arra egy próbálkozás, X gyanús mérkőzés, végül egy egyéni hiba miatt Unione örülhetett.
  • A helyzeteink meg vannak, de a gólok számában lehet hiányérzetünk. Szerinted mi kellene ahhoz, hogy végre kinyíljon a gólzsák?
  • K.B.: Igen, a helyzeteink megvannak és érzésem szerint jól is akarjuk megoldani, csak a kivitelezésében mindig hiba csúszik. Ha jönne egy olyan mérkőzés ahol a jó játék mellett gólokkal tudnánk nyerni, akkor az egy forduló pont lenne.
  • Most papíron kötelező meccsek jönnek, rögtön elsőnek a Gázgyár. Mit vársz ettől a meccstől?
  • K.B.: Véleményem szerint győzelmi kényszerben vagyunk, mert egy vereség esetén nagyon lemaradthatunk az élmezőnytől, ha úgy tudunk játszani mint a Budafok teljes mérkőzésen, vagy a Csepel elleni első félidőben, akkor Gázgyár ellen egy nagy arányú győzelem is benne van. Ettől függetlenül nehéz mérkőzésre számítok.

A bajnokira október 13.-án szombaton 11:00-as kezdéssel kerül sor a Gázművek sporttelepen. A mérkőzés játékvezetője Fekete László, segítői  Dobó Gábor és Agócs Róbert lesznek. A hazaiak sárga-zöld szerelésben játszanak, a mieink pedig pirosban lépnek majd pályára.