BLSZI. 1. forduló: ASR GÁZGYÁR – 43. SZ. ÉPÍTŐK SK 2:1 (1:1)
2020.08.23. vasárnap 17-óra Sujtás utca
Berencsi 5 –
Hámory 4, Demeter (csk) 5, Kmetykó 6, Maczinkó 4 (Örkényi 58p 6) –
Mészáros 5, Szabó 5, Gerhardt 6, Borgulya 5 (Balazsin 77p 0) –
Kocsis 5, Stampf 4 (Faragó 77p 0)
Gól: Kocsis (44p)
Gólpassz: Stampf
Dr. Hevesi Tamás:“Sajnos ebben a vereségben én szerepem a legjelentősebb. A szerdai kupa meccs után elengedtem a játékosokat a hosszú hétvégére és már nem tartottunk edzést. Ez nagyon meglátszott a csapaton. Lassan, körülményesen, enerváltan játszottunk végig. Ennek ellenére a második félidő, második felében ha a 4 ziccerünk egyikét belőjük, akkor biztos nem vereség ennek a meccsnek a vége.”
Lassan teljes erőből dübörög a futball szezon. Az MK mellett ezen a hétvégén a bajnoki pontvadászat is beindult. A rajton az ősi rivális Gázgyár csapatához látogattunk. Néhány éve ez még egy komoly rangadónak számított volna az osztályban, mára azonban jobb esetben is csak középcsapatok rivalizálására számíthattunk. A hangulat egyik csapatnál sem lehetett rossz, hiszen mindkét csapat áll a kupában és az MK főtáblájáért játszik majd a jövő héten.
Ennek ellenére nem mondhattuk magunkat gondtalannak, mert elsősorban a védelemben voltak komoly hiányzóink. Szabados mellett Orosz, Pintér és Fodor maradt távol, ráadásul a meccs előtti napon Gergely is lebetegedett. Így aztán volt – kellett – néhány kényszermegoldás a csapatban.
A szokásoktól eltérően egészen jól kezdtünk. Nálunk volt a labda. Az első lehetőség is hozzánk volt köthető. A 4. percben Mészáros jobb oldali szöglete átszállt a hosszúra, ahol Stampf a lepattanó labdát 14 méterről egyből visszalőtte a hosszúra, ami egy védőt érintve (miközben ketten is lemaradtak a hosszún róla) fél méterrel ment el a jobb kapufa mellett. Sajnos a labdabirtoklási fölényünk nem tartott sokáig, mindössze 10 percig. Ekkor kiegyenlítődött a játék, sőt egy hazai lehetőség is adódott. Egy bal oldali beadást Balló 9 méterről csúsztatott a hosszú mellé.
A 17. percben egy bal oldali szöglet utáni tömörülésből a hazaiak fölé csúsztatnak. Csendesen folydogált a játék, a hazaiak elsősorban a bal oldalukat erőltették, onnan igyekeztek a védelmünk mögé kerülni.
Ami nem ment mezőnyjátékból az végül sikerült pontrúgásból. A 32. percben egy bal oldali hazai szöglet után a tömegből Fehér emelkedett ki a rövid ötösön és a kapunk rövid oldalába bólintott 0:1.
A félidő hajrájára ha játék nem is javult nagyban, de a lehetőségek azért megszaporodtak. A 42. percben, a felfutó Lóska révén ismét egy hazai támadás futott a bal szélen, a laposan belőtt labdáról középen Balló alig maradt le. A 43. percben Borgulya fordult le az emberéről a jobb szélen, az alapvonalról remekül tette vissza a labdát a 11-es pont közelében helyezkedő Kocsishoz. A centerünk bármit megtehetett volna, akár át is vehette volna a labdát, mert a közelében nem volt hazai játékos. Ennek ellenére ő egyből csúnyán a kapu fölé bombázott! A 44. percben Stampf kavargatott jobbról befele a 16-os vonalán, majd 17 méterről életerős lövést küldött a kapura, ami a vetődő Schrittről ki is jött, viszont a kipattanóra védők előbb értek mint a mieink. A 45. percben nekünk is szögletből sikerült gólt szereznünk. Stampf jobb oldalról elvégzett szögletét a remekül érkező Kocsis pár lépésről a léc alá bólintotta 1:1.
Ezzel zárult a félidő. Sajnos, mivel a meccsnek nem nagyon volt irama és dinamikája, teljesen kiszámíthatatlan volt, hogy mikor melyik csapat találhat egy gólt. Nem véletlen, hogy mindkét találat pontrúgásból esett és nem akcióból. A hazaiak talán annyival tűntek szervezettebbeknek, hogy némi labdajáratás után tudatosan igyekeztek megjátszani a felfutó bal oldali védőt.
Fordulás után, eleinte a hazaiak csipkedték jobban magukat. A 48. percben egy jobb oldali akció végén a lekészített labdát Nagy 16 méterről belsőzte a bal kapufa mellé. 52. percben ismét egy jobb oldali hazai támadás és beadás végén a hosszún Sergő kisodródott helyzetben 2 méterről a szöget jól záró Berencsibe pörgette a labdát. Az 55. percben mi is megmutattuk, hogy a pályán vagyunk. Stampf kiugratását Kocsis 14 méterről a keresztléc fölé emelte.
Az 57. percben a 16-oson belül helyezkedő Nagy kapott egy átadást, szerencsére 8 méterről nem tud ráfordulni, csak belekapni tudott a labdába ami így Berencsi kezében halt el. A 62. percben könnyen megszerezhettük volna a vezetést. Mészáros a 16-os vonalán egy védőt érintve a kiugró Demeterhez játszott, aki már csak a kapussal állt szemben, de végül 5 méterről gyengén a gólvonalon helyezkedő kapus találta el, akiről a labda a bal kapufa mellett az alapvonalon túlra csorgott! Válaszképpen a 65. percben ügyes váltás után a jobb szélen ismét egy hazai beadás következett, a hosszún érkező Fehér 12 méterről eltörve a labdát méterekkel a jobb kapufa mellé lőtt. A 68. percben Kocsis tartott meg egy labdát a hazai 16-os előterében, majd oldalra Mészáros elé csorgatta le a labdát, aki gyengén, laposan a kapus kezébe helyezett.
A 73. percben ordító dupla ziccert puskáztunk el! Demeter a félpálya és az oldalvonal találkozásától élesen és laposan egészen a hazai 16-oson belül helyezkedő Kocsishoz, aki előbb lefordult a védőjéről, majd erős, de nem túl helyezett lövést küldött a kapura, amit a haza hálóőr vetődve kiütött. Borgulya szedte össze a kipattanót, majd megindult a védője mellett az alapvonal felé és középre emelte a labdát, pont a bal kapufával szemben kb 8 méteren érkező Stampf elé, aki előbb felpörgette a labdát, majd 3 méterről úgy lőtt kapura, hogy a gólvonalon helyezkedő Schritt kapus még pont bele tudott kapni a labdába, ami így szögletre pattant!!!
A 82. percben ismét kihagytunk egy kihagyhatatlant! Mészáros verte meg az emberét a bal oldalon, majd az ötös és az alapvonal találkozásától pont a röviden érkező Kocsis elé tálalt, támadónk azonban ahelyett, hogy 2 méterről a kapuba passzolta volna a labdát, kifelé tett egy félkört (!?), majd megpróbálta két védő között a hosszún érkező Faragót megjátszani, de az átadása pontatlanra sikeredett!
És ahogy lenni szokott, a kimaradt helyzetek megbosszulták magukat. A 89. percben a volt 43-asos Cséka kavargatott a 16-os bal oldali sarkánál. Végül, legalábbis úgy nézett ki, hogy, ha ügyel-bajjal is de sikerül a védőinknek mentenie, legalábbis Gerhardnak a labdát a büntető területünkről kívülre vágnia, de mivel egy hazai játékoson megpattant a labda, az a kapunktól 20 méterre helyezkedő Ballóhoz került, akit csak immel-ámmal támadtak a mieink, ezért könnyen a középen helyezkedő Nagyhoz továbbított, a csereként pályára lépő hazai játékos pedig 18 méterről nagy gólt ragasztott a jobb felsőbe 1:2.
Az utolsó percben és a hosszabbítás pillanataiban már számottevő dolgot nem tudtunk tenni a mérkőzés állásának megváltoztatása érdekében. Sőt Ivancsó egy beadás után még helyzetbe is került, amikor kiszorított helyzetben Berencsibe passzolta a labdát.
Kár érte. Még úgy is, hogy játékban nem sokat tettünk meg ma a győzelemért. Lassan, körülményesen, fásultan futballoztunk, mintha nem is akartunk volna nyerni és mintha néhány játékosunknak csak nyűg lett volna ez a meccs. Ennek ellenére mégis azt mondhatjuk, alakulhatott volna minden máshogy is. A meccs hajrájához közeledve 4 ziccert (ebből 3 olyat amit nehezebb volt kihagyni mint belőni) puskáztunk el. És a futball törvényszerűségei ma is érvényesültek. A kimaradt helyzetek megbosszulták magukat. Azt már megmutattuk, hogy nem szabad játszani. Reméljük innen már csak jobb jöhet.
A folytatásban szerdán 17-órai kezdéssel a Magyar Kupa főtáblájáért játszunk idegenben a Vízművek ellen.
Fotók (részben) ASR Gázgyár honlap

