BLSZI 15. forduló: 1908 SZAC BUDAPEST FC – 43. SZ. ÉPÍTŐK SK 1:0 (0:0)
2025.11.22. szombat 13:00 Deák Ferenc „Bamba” sporttelep
Molnár D. 7,5 –
Kovácsréti 5,5, Kmetykó (csk) 5, Varga R. 5,5, Gyurkó 5,5 –
Laukó 6, Jakab 6 (Radócz 45p 5), Marosi 6, Kocsis Á. 7 –
Kocsis B. 5 (Boros 85p 0), Erdős 6,5
további csere: Kis T., Oláh, Scheiber, Pálmai, Ancsin
Sárga: Kocsis Á. (74p), Kovácsréti (93p), Erdős (93p)
Slehovszki Krisztián (vezetőedző):„Lassan minden mérkőzésünk után ugyanazt lehet mondani, hogy többet érdemeltünk volna. Nagyon fájó ez a vereség, főleg úgy, hogy a mérkőzés legnagyobb helyzetét mi hagytuk ki.”
Tolnai Balázs (asszisztens-edző):„A mérkőzésen több lehetőségünk is volt a gólszerzésre kontrákból, ráadásul a második játékrész elejét leszámítva méltó ellenfelek voltunk. Nagyon kár, hogy újra pont nélkül maradtunk. „
A tél beálltát nem csak a hűvös idő, hanem a III. Kerület TVE pályára való költözésünk is mutatta. A héten már műfüvön edzettünk, ami jól szolgálta a felkészülésünket, mert a Deák Ferenc „Bamba” sporttelep mindkét pályája műfüves.
Ellenfelünk az éllovas négyes egyik tagja, mindössze egy ponttal lemaradva az elsőtől. Szóval nem csak a nehéz helyzetben lévő mieinknek, hanem a hazaiaknak is minden pontra égető szükségük volt.
Nálunk komoly kapusgondok alakultak ki a héten. Meszlényi elutazott, Sz. Varga pedig lebetegedett. Még szerencse, hogy a porcműtétje miatt ebben a szezonban még pályára nem lépett Molnár D. végül vállalta a játékot.
Az első veszélyt a mérkőzésen a mieink okozták. A 3. percben Laukó bal oldali szabadrúgása után a rövid ötösön Kmetykó csúsztatott kapura, S. Nagy pedig vetődve megfogta a labdát!
Az 5. percben viszont már Molnár D.-nek kellett a 16-oson kívül lábbal tisztáznia egy hazai indítás után.
A 9. percben Gyurkó bal oldali szöglete után a kapus kiejtette a labdát, a kavarodásból röviden szabadítottak fel a hazai védők, a jobbról visszaemelt labdát pedig Gyurkó 10 méterről fölé ollózta!
A 10. percben Dankó jobb oldali lapos beadása ment el a kapunk előtt.
A 15. percben Gyurkó futott el a bal szélen, visszagurítása után Erdős tiszta lövőhelyzetben, 15 méterről fölé lőtt.
Ezután mezőnyjáték következett, enyhe hazai fölénnyel. Egészen a félidő hajráig kellett várni egy újabb komolyabb történésre.
A 38. percben egy kavarodás után Bíró 17 méteres lövése egy védőnkön megpattanva nem sokkal hullott a jobb felső mellé!!
A 40. percben újra a hazaiak veszélyeztettek. Egy keresztlabda után a jobb oldalon felfutó Algaziev egy visszacsel után 8 méterről éles szögből célozta meg a hosszú sarkot, a lövése azonban egy védőnkön irányt változtatva a bal alsó sarok mellé csorgott!
A 44. percben Jakab a saját térfeléről szánta el magát indításra, a labda elrúgását követően Tóth K. 2-3 ütemet késve, nemes egyszerűséggel szétrúgta (rátartott) középpályásunk sípcsontját (kb. egy 20 cm hosszú, 5 cm széles véraláfutásos duzzanat keletkezett a játékosunk lábán). Jakab nem is tudta folytatni a játékot, Tóth K. azonban egy sárgával megúszta a kirívóan durva esetet. Jellemző, hogy a játékvezetőn kívül mindenki, így a hazai kispad is érezte az eset súlyosságát, mert nem várták meg, hogy a játékvezető utóbb rájöjjön az ítélete enyheségére és a szünetben le is cserélték a súlyos sérülést okozó játékost!
A 45. percben megint csak jobbról veszélyeztettek a hazaiak, most Tompos éles szögből leadott lövését ütötte ki Molnár D.!
Az első játékrész összességében kiegyenlített játékot, kis mértékű és időszakos hazai mezőnyfölényt hozott. Feltehetően a hideg miatt nem volt öldöklő iram és a szenvedély sem volt az egekben. Az, hogy végül a szenvedély felkorbácsolódott, az elsősorban Szuhodovszki játékvetőnek volt köszönhető, amikor érthetetlen módon nem állította ki a súlyos sérülés okozó hazai játékost.
Fordulás után, az 52. percben bizony a hazaiak nagyon közel voltak a vezetés megszerzéséhet. Az, hogy végül ez mégsem következett be, az egyedül Molnár Dávidnak volt köszönhető! Agaziev ment el a jobb szélen lapos centerezése után a hazai támadók egymás után háromszor is, közvetlen közelről (az ötösről) célozhatták meg a kapunkat, azonban Molnár Dávid mindhárom esetben bravúrosan védeni tudott!!!
A 61. percben Kocsis B. tartott meg egy labdát és készítette le Erdősnek lövésre, a 18 méteres kisérlet a kapus ölében landolt.

Kovácsréti és Bíró közös „tánca”.
A 63. percben egy előre ívelt labdát Vadászi röviden adta haza, Kocsis Á. támadta a labdát, S. Nagy végül kifutva ügyel bajjal tisztázott a fiatal középpályásunk elől.
A 64. percben Agaziev éles jobb oldali 15 méteres lövése egy védőnket érintve ment el a bal felső sarok mellett. Az ezt követő bal oldali szögletet Dankó csúsztatta a jobb alsó sarok mellé.
A 78. percben Erdős bal oldali szöglete után a kapus az utolsó pillanatban piszkálta el a labdát az érkező Varga R. elől.
A 81. percben komoly ziccert hagytunk ki! Kocsis B. a félpályánál, a bal szélen szöktette a kirobbanó Laukót, aki nagy lendülettel tört kapura, a 16-os előtt még egy csellel lerázta a belső védőt is, majd 10 méterről már csak a kifutó kapussal szemben állva, mellette a hosszú bal alsót célozta meg, azonban labdája a kapus bal lábán – minimálisan – irányt változtatva egy centivel a kapufa mellett gurult az alapvonalon túlra!!!
A Laukó által elvégzett jobb oldali sarokrúgást a 11-es pont környékén felugró Varga R. elől kifejelték, pont a 16-os vonalán helyezkedő Erdős elé, aki a lehulló labdát, a levegőből, kapásból visszarúgta a vendég kapura, a léc alá tartó bombát azonban S. Nagy hihetetlen bravúrral fölé ütötte!!!

Erdős Dávid hajrábeli kapáslövése ismét gólt ért volna és a múlt héthez hasonlóan most sem lett belőle gól!
A mérkőzés hajrája izgalmas mezőnyjátékkal telt. A 4 perces hosszabbításra már mindenki, ha nem is elfogadta, de tudomásul vette döntetlent. A hosszabbítás utolsó percének, utolsó pillanataiban a félpályánál szabadrúgáshoz jutottak a hazaiak. A kapus S. Nagy ívelte fel a 11-es pontunkra a labdát, ahol Boros rúgta fel „tűbe”, de aztán a lehulló labdát csak kifejeltük balra, ahol Bíró szedte össze és a 16-ossal párhuzamosan befelé vezette, tőlünk hárman is megtámadták, de csak immel-ámmal, így a hazaiak irányírója közepről újra a büntetőterületen belülre löbbőlte a labdát, pont Malya elé, aki 6 méterről a tehetetlen Molnár D. mellett a bal alsóba helyezett 1:0!
A gól után már nem is maradt idő a középkezdésre, a játékvezető egyből lefújta a mérkőzést!
Ez hihetetlen! Aki eddig csak látta a Magyar-Ír VB selejtező utolsó perces gólját, az most 43-as szimpatizánsként ugyanezt a helyszínen át is élhette. Szerencsétlenség, pech, vagy balgaság, ügyetlenség. Mindegy is. És ez nem az első eset! Ugyanez történt az Ikaruson is.
A szezon első felében a papíron könnyebb meccseken elkotyavetyélt pontok miatt, most az élboly ellen kellene nagyot menni és bár szorosak voltak ezek a meccsek, a pontszerzés csak nem sikerült.
A meccs egyébként (közel) egyenlő erők küzdelmét hozta, a kapuk felváltva forogtak veszélyben.
Azonban a mérkőzés fordulópontjaiból egyértelműen mi jöttünk ki rosszabbul! Jakab sérülése, kiesése, Szuhodovszki játékvezető nagyvonalúsága, Tóth K. ki nem állítása, a 81. percben pedig az egymásutáni két nagy gólszerzési lehetőségünk, amelyek végül kimaradtak (vagy ne vegyük el az érdemet S. Nagytól, a kapus bravúrjai), és hát a 94. perc csattanója egyértelműen a mieink hátrányára történtek.
Ennek ellenére nem szabad összeomlani, össze kell szednünk, még egyszer idén fel kell szívnunk magunkat, mert van még előttünk egy (elmaradt) 6 pontos mérkőzés!
Pénteken 19:00-ás kezdéssel (a 2. fordulóból halasztott mérkőzésen) a Vízművek SK otthonában vendégeskedünk a Vízművek sporttelepen.







