BLSZI 16. forduló: TFSE – 43. SZ. ÉPÍTŐK SK 1:2 (0:1)

  • 2023.02.19.

2023.02.18. szombat 19:00 Budafoki MTE sporttelep

Németh 6 –

Lückl 5, Kmetykó M. 6, Kmetykó K. 5,5, Ovszák 5 (Hujbert (72p 0)  –

Laukó 6, Pump 6,5, Röthy 6,5, Koós 7,5, Pálmai 5,5–

Csigi 5 (Csernák 79p 0)

további cserék: Gerencsér, Maczinkó, Örkényi, Nemes, 

Gól: öngól (20p), Pump (84p)

Gólpassz: Laukó, Laukó

Sárga: Pump (84p)

Dr. Hevesi Tamás (vezetőedző):”Megszenvedtünk ezért a győzelemért, ráadásul ezt a szenvedés nagy mértékben magunknak is köszönhettük. Ennek ellenére a Csapat hozzáállása, elszántsága példás volt, minden más pedig javulni fog az elkövetkezendő hetekben.

Emecz Viktor (másodedző): „Erre mondják, hogy idény elejei forma. Még sok volt a pontatlanság, de az akarat a helyén volt és ennek meg is lett az eredménye. Ellenfelünk egyetlen helyzetét váltotta gólra, míg nekünk volt több szemet gyönyörködtető megmozdulásunk, így szűken, de hoztuk a kötelezőt.”

Elindult a szezon! A bajnoki rajton az újonc TFSE csapatához látogattunk. Az egyetemisták a felkészülést már január 11.-én elkezdték, ellenben gyakorló mérkőzést egyetlen egyet sem játszottak. Így aztán az, hogy mire mennek majd tavasszal, milyen formában vannak, az vélhetően nem csak számunkra, hanem számukra is kérdés lehetett a mérkőzés előtt. Ősszel 4:0-ra nyertünk, de ebből az eredményből nem igazán lehetett kiindulni, mert azóta azért igencsak belelendültek a hazaiak. Mindenesetre a TF a 8., a mieink az 5. helyről várták a folytatást a forduló előtt.

Nálunk sajnos egy jó darabig még nem számíthatunk 3 meghatározó játékosunkra. Barsi, Demeter és Kovács hármas még hónapokig nem állhat a csapat rendelkezésére. Mellettünk Gergely 5 sárga, Alassmi külföldi út, Berencsi, Horváth, Borgulya és Mészáros betegség miatt nem volt számításba vehető. Azonban 2 új, téli igazolásunk is a kezdőben kapott helyet, Laukó a szélen, Csigi elől kezdett.

Igazán kegyes volt az időjárás a csapatokhoz, enyhe időben kezdődhetett el a mérkőzés. Ellenben a pálya világítása nagyon gyenge volt, amolyan félhomályban játszottak a csapatok.

Mindkét csapat nagy vehemenciával vetette a játékba magát. Viszont sok volt az átadási hiba, pontatlanság. Így aztán a mérkőzés első 20 percében csak mezőnyben birkóztak egymással a csapatok.

Tulajdonképpen az első valamire való akcióból meg is szereztük a vezetést. A 20. percben a hazai térfél közepének magasságából, a jobb szélről Laukó játszott befelé Pumphoz, majd tovább Koóshoz került a labda, aki remek kiugratással szöktette Laukót, szélsőnk az alapvonal közeléből (de már a büntetőterületen belülről) lapos passzal szerette volna megjátszani a kapu előterébe érkező Csigit, azonban az előle becsúszva menteni igyekvő Béres K. egy lépésről a saját kapujának jobb sarkába juttatta a labdát (öngól) 1:0.

A 39. percben jutottak el előszőr a hazaiak a kapunk előterébe. Egy jobb oldalról berúgott szögletet Csordás fejelte magasan a kapunk fölé.

A 41. percben a hazaiak balszélsője, Béres R. húzott befelé, majd 19 méterről a hosszú felsőt célozta meg, a labda nem sokkal ment fölé, igaz Németh az események ütőerén tartotta a kezét és „kikisérte” a labdát.

A 44. percben a hazai térfélen a jobb oldali szögletzászló környékén szereztünk labdát, amit Csigi egyből középre passzolt Pálmaihoz, aki büntetőpont környékén lefordult a védőjéről amikor az lerántotta szélsőnket, azonban ez az eset nem ért büntetőt a játékvezetőnél.

Az első félidőben a csapatok elszántságával nem volt gond, azonban minden más hibázott. Nem is nagyon jelentettek veszélyt egymás kapujára a csapatok. A gólunk bár öngól volt, de igazán szép összjáték előzte meg és ha a hazaiak játékosa nem rúgja a saját kapujába, akkor vélhetően Csiginek nem jelentett volna gondot egy lépésről a kapuba passzolni a labdát.

A fordulás után nagyobb fordulatszámra kapcsoltunk. Az 50. percben egy bal oldali szöglet után Kmetykó M. fejelte a kapu elé a labdát, azonban Benkő jól lépett ki a kapujából és elcsente a labdát az érkezők elől.

Az 56. percben hihetetlen, hogy mit hagytunk ki! Koós nagyszerű szólóval tört be a bal oldalon a 16-oson belülre a visszagurított labdájára középen Laukó robbant be és 5 méterről a tehetetlen, kiszolgáltatott kapusba lőtte a labdát, a kipattanót Csigi jutathatta volna centikről a hálóba, de estében, a földön fekvő kapussal közös „talaj gyakorlatot” bemutatva végül a jobb kapufa mellé csorgatta a labdát!!!

A 64. percben Ovszák jobb oldali bedobása után a rövid ötös sarkánál Pump akrobatikus mozdulattal középre sarkalta a labdát, Laukó pedig 5 méterről alig fejelt fölé!

A kimaradt helyzetek viszont megbosszulták magukat! Bár ehhez kellett a csapatunk rutintalansága is. A 71. percben Ovszák jelezte, hogy meghúzódott és nem tudja folytatni a játékot, azonban a csere olyan lassan zajlódott le, hogy amíg 10 emberrel voltunk, addig a TF tulajdonképpen mérkőzésbeli egyetlen helyzetéből egyenlített is! A 72. percben egy a hazaiak centerére felrúgott labdát a támadó háttal a kapunak megtartotta, majd jobbra, az érkező Csordáshoz játszotta, aki 12 méterről védhetetlenül kilőtte a hosszú bal felső sarkot 1:1.

Szerencsére a fiúk nem adták fel és állandósult a fölényünk a hazai kapu előtt. Közben az eső is rákezdett.

A 78. percben ismét Koós tört balról kapura, de az ötös sarka közelében, az elé kifutó kapussal szemben amolyan se nem lövés, se nem passz megoldás választott és végül a kapus vetődve megkaparintotta a labdát!

A 82. percben szabadrúgást végezhettünk el a hazai térfél közepéről, a kapu elé emelt labdát, kissé balról Kmetykó M. fejelte 7 méterről kapura, a labda a nyújtózkodó kapus felett a felső léc élére, majd onnan a gólvonalra (vagy mögé) pattant, amit aztán Benkő kapus megfogott. Az eset után még volt egy kis reklamálás, da a játékvezető szerint nem volt gól és most (is) az ő szava volt a döntő!

Remek kezdet Laukótól, 2 gólpasszával döntő érdemeket vállat a győzelemből!

Végül azonban csak kibrusztoltuk a győzelmet! A 84. percben Laukó szöktette volna a középről jobbra kimozgó Pumpot, de a védő kedvezőbb helyzetben volt és haza szerette volna kísérni a labdát az időközben a kapujából kilépő kapusának, azonban középpályásunk nem hagyta magát és mielőtt a kapus elérhette volna a labdát a 16-os saránál megelőzve a védőt és beleszúrt a labdába, ami végül a bal alsó sarokba gurult 2:1!

Idényeleji forma, legalábbis az első félidő esetében beszélhetünk erről. Sok átadási hiba, rossz döntés, kapkodás jellemezte a játékot mindkét oldalon. Fordulás után azonban elsősorban a nagy kedvel játszó Koós vezetésével feljavultunk és bizony meg is voltak a helyzeteink ahhoz, hogy ennél könnyebb, nagyobb arányú győzelmet arassunk. Mindenesetre sokáig az egy gólos előnyünk sem forgott veszélyben, azt is gond nélkül meg lehetett volna tartani. Azonban a kapura (különösen) a második játékrészben teljesen veszélytelen TF egyenlítő góljához kellett  a mieink amatőrsége, ami akár sokba is kerülhetett volna nekünk. Azonban végül ez nem így lett és ez a legfontosabb. Mert most a győzelem mindent felül ír. Ráadásul a sikernek meg is lett az eredménye, ugyanis a közvetlen riválisaink közül REAC meglepetésre Pestszentimrén megbotlott ezért és a forduló rangadójának, a Csepel-Csep-Gól-BMTE II mérkőzés elhalasztásának köszönhetően újra felléphettünk a dobogóra.

A folytatásban szombaton 15-órakor hazai pályán is bemutatkozik a csapat, amikor is a 7. Vízművek csapatát fogadjuk a III. Kerület TVE pályán.