BLSZI 17. forduló: BUDAFOKI MTE II – 43. SZ. ÉPÍTŐK SK 0:0
2024.02.24. szombat 11:00 Budafok, Promontor utcai sporttelep
Unger 7,5 –
Laukó 7, Kmetykó M. 7,5, Gyurkó 7,5, Gergely (csk) 7 –
Ancsin 0 (Pálmai 19p 7, Madarász 93p 0), Egressy 6,5 (Béres 89p 0), Nyíri 6,5, Végh 6,5, Molnár 7 –
Kocsis 6,5
további cserék: Szabó G.
Sárga: Végh (65p), Kocsis (95p)
Dr. Hevesi Tamás (vezetőedző):”Szűkös lehetőségeink ellenére ma igazi Csapatként viselkedtünk a pályán. Magunkért és egymásért is küzdöttünk. Emellett amit előzetesen megbeszéltünk, ahhoz tartották magukat a pályán a srácok. Kiegyenlített meccset játszottunk a 2. helyezett otthonában. Remélem a jövőben ez a hozzáállás lesz az alap és ehhez még játékosságban fejlődni is tudunk. Gratulálok a fiúknak!”
Szuhai Attila (asszisztens edző):„A múlt hét óta csak sokasodtak gondjaink. Ennek ellenére a pontszerzés céljával futottunk ki a pályára. Ezt most célfutballal elértük. Nem játszottunk igazán szépen, de ennek ellenére talán kicsit közelebb álltunk a győzelemhez. Igazságos eredmény született.”
A héten rossz, keserű szájízzel várhattuk a Budafok tartalék elleni idegenbelli bajnoki mérkőzést. A Gázgyár elleni tavaszi nyitómeccs kapitális hibái és kilátástalan játéka bizony beleégett néhányunk retinájába. És most nem várt ránk kisebb feladat, mint a jelenlegi 2. Budafok otthonában jó eredményt elérni.
Eközben összeállítási gondjaink nem, hogy javultak volna, az elmúlt héthez képest további játékosok estek ki a csapatból. Ugyan visszatérhetett eltiltásából Kmetykó M. és Laukó, valamint Pálmai is bevethetővé vált, addig a másik oldalról 11 játékosunk(!) hiányzott különböző okok miatt a keretből.
Nem tarthatott Budafokra Rozsáli utazás, Szabados munkahelyi elfoglaltság miatt. Mellettük Borsos a csütörtöki edzésen megsérült, Zsitnyányi pedig lebetegedett, Páll-Bohusnak derék bántalmai lettek. Továbbá Maczinkó húzódással küzd, Kmetykó K. a Gázgyár elleni meccsen lábközépcsont törést szenvedett, Röthynek a sportorvosijával akadt gondja, hogy a tartós sérültjeinkről már ne is beszéljünk (Koós, Ovszák, Dala).
Egyszóval az előjelek nem voltak éppen bíztatóak.
A 4. percben egy pillanatra azt hihettük, hogy kisért a (múltheti)múlt! Egy bal oldali sarokrúgás után, (érintés nélkül) a labda a hosszú oldalon, a felső léc tetejére esett! A balról visszaemelt labdát a hosszú oldalon Harsányi 13 méterről, kapásból magasan fölé bombázta.
A 9. percben ismét hazai, bal oldali szöglet következett. A berobbanó Vaszicsku 6 méterről a keresztléc fölé fejelt 2 méterrel.
A 13. percben az első igazi helyzetét dolgozta ki a pirosmezes hazai együttes. A térfelünk közepéről, Laukó és Kmetykó M. közé bepasszolt labdát a rajtoló Horváth elérte még az alapvonal előtt, majd 3 méterről a rövid bal sarkot jól záró Ungerbe lőtt!
A 19. percben Gergely balról küldött remek keresztlabdájára a túloldalon, a büntetőterületen belül Nyíri rajtolt, de a kifutó kapus az utolsó pillanatban elütötte a labdát középpályásunk orra elől. Ugyanebben a minutumban a hazai térfél jobb szélén, cselezés közben Ancsin szenvedett bokasérülést. A kényszerű cserével Pálmai folytatta helyette a játékot.
A 28. percben szép adogatás után Egressy ívelt jobbról a hosszúra, Kocsis pedig az ötös sarkáról kapásból fölé mellé bombázott!
A 30. percben meleg pillanatokat éltünk át! Egy bal oldalról elvégzett hazai szöglet után komoly kavarodás alakult ki az ötösünkön! Előbb Unger védett lábbal, majd Gyurkó is menteni tudott bevetődve, végül a labda magasan a keresztléc fölé hullott!!!
A 36. percben Gergely 20 méteres szabadrúgása alig tekeredett a rövid jobb felső fölé!
A 37. perc a mieink pillanatait hozta, egymás után több veszélyes szögletet és beadást rúgtunk a hazai kapu elé.
A 43. percben egy visszakészített labdát Harsányi 17 méterről – egy védőnk lábát érintve – fél méterrel a rövid jobb felső fölé lőtte.
A félidő kiegyenlített játékot hozott, felváltva jutottak el a csapatok egymás kapuja elé. Mindkét csapat hasonló szemléletben futballozott; kevés kockázat hátul, szélről és pontrúgásokból pedig minél több beadás középre.
Fordulás után az 50. perc a meccs legnagyobb helyzetét hozta és pont előttünk! Gyurkó a hazai térfél közepéről, ballal tekert középre, a büntető pont környékén Végh ügyesen kizárta a játékból a védőjét, így a labda Molnár elé került, aki 7 méterről a kapussal találta magát szemben, de gól helyett a vetődő hazai hálóőrt találta telibe!!!
Az 52. percben is kis szerencsével előnybe kerülhettünk volna! Laukó gondolt egyet a jobb oldalon, a hazai kaputól 40 méterre és nagy ívben kapura lőtt! A lecsapódó bomba alaposan meglepte a hazai kapust, aki nem volt a helyzet magaslatán, tőle be is mehetett volna a labda, de végül a játékszer a jobb „pipánál”, a felső lécről pattant vissza a mezőnybe!!!
Az 58. percben Kmetykó M. végezhetett el bedobást balról, az ötös magasságából, amit a röviden Kocsis tovább maga mögé csúsztatott, de Végh közeli lövését blokkolni tudták a védők.
És az izgalmak nem csitultak! A 61. percben ismét a védőink voltak munkában egy jobb oldali hazai szöglet után.

Az átigazolás utolsó pillanataiban érkezett Végh Roland először volt kezdő és nem okozott csalódást.
A 62. percben már a hazai kapunál, Végh éles bal oldali beadását fejelték ki a védők az utolsó pillanatban, a berobbanó Molnár elől.
A 63. percben a védelemből fellépő Vámost nem támadtuk, ezért a védőjátékos addig hozta fel a labdát, amig végül 19 méterről a bal alsót célozta meg és bizony nem is tévedett sokat!
A 66. percben a térfélünk közepéről a rövid felé tekert labdába Kocsis csúsztatott a saját kapunk felé, szerencsére Unger a helyén volt és a jobb felső felé tartó labdát lekapta mint a legyet.
A 71. percben Gergely jobb oldalról élesen betekert szabadrúgására középen Nyíri és a hazaiak hálóőre Ecseri egyszerre ugrott fel, a labda pedig a kapus kezéről nem sokkal csorgott a bal alsó sarok mellé.
A 75. percben Kmetykó M. bal oldali bedobását ismét Kocsis csúsztatta a röviden középre, Nyíri elől pedig a kapu közvetlen előterében mentettek a hazai védők.
A 76. percben egy jobb oldali sarokrúgást Harsányi 7 méterről csúsztatta méterekkel a bal alsó mellé.
A 78. percben Gergelyt kavarta meg Horváth a 16-os jobb sarka közelében, aki végül a keresztező és bevetődő Gyurkó mellett 11 méterről jócskán a rövid felső mellé bombázott.
A 85. percben a félpályánál a labdát elfejelő Kmetykó M. ütközött a levegőben egy szembe érkező hazai játékossal, ijesztő volt a szitu, de szerencsére nagy baj nem lett az esetből, folytatni tudta védőnk a játékot.
Az utolsó és a hosszabbítás perceiben is felváltva igyekeztek veszélyeztetni a csapatok. Hátul – egy szabadrúgás után – Kocsis mentett fejel a kapunk előterében Vaszicsku elől. A túloldalon pedig a meccs utolsó helyzete a miénk lett. Pálmai remekül tartotta meg a labdát a hazai tizenhatos előterében, majd ügyesen játszott a mélységből érkező Kocsis elé, aki éles szögből egyből lövészszerű beadást küldött kapura, amit a röviden a kapus vetődve középre ütött, a hosszú érkező Molnár lövését viszont blokkolni tudták a védők!
Bízzunk benne, hogy az elkövetkező hetekben létszámban ki tudunk majd egyenesedni. Reményeink szerint a közeljövőben már lesz (lehet) olyan mérkőzés, ahol a keretünket nem az orvosok, munkáltatók, vagy az utazási irodák állítják össze majd. De most nagyon szűken voltunk. Ennek ellenére akik ma voltak, azok nagyon fegyelmezetten, taktikusan és csupaszívvel játszottak. Nem csak eredményben, hanem helyzetekben, lehetőségekben és a játék képében is egy kiegyenlített meccset hozott a budafoki vendégjátékunk. Igaz, a végére egy kicsit elfáradt a csapatunk, de még ekkor is tudtunk veszélyesek lenni. Több esetben is közel voltunk a vezetés megszerzéséhez. A másik oldalon a hazaiak pedig jobbára csak szögletekből és pontrúgásokból tudtak meleg pillanatokat okozni nekünk, de ezeknél a szituációknál is stabilan álltunk a lábunkon. Összességében egyenlő erők küzdelméből igazságos döntetlen született. Ennyi hiányzóval már ez is nagy dolog! Ha a győzelem nem is sikerült, de azért a 2. helyezett otthonából 1 pontot raboltunk. Nem beszélve arról, hogy a múlt hét után, az önbecsülésünket mindenképpen visszaszereztük.
Ami még hiányzott a játékunkból az a gól, de reméljük a jövő héten az is megérkezik majd.
A folytatásban jövő hét szombaton 17-órás kezdéssel ismét hazai pályán szerepelünk majd, a hozzánk hasonló tavaszi mutatókkal rendelkező Issimo csapatát fogadjuk majd a III. Kerület sporttelepen.









