BLSZI. 24. forduló: 43. SZ. ÉPÍTŐK SK – ASR GÁZGYÁR 2:2 (0:1)
2022.04.15. péntek 19:00 III. Kerület TVE sporttelep
Barsi 0 –
Alassmi 4,5 (Ovszák 76p 0), Kmetykó M. 5, Kmetykó K. 4, Gergely 5,5 (csk) –
Koós 4,5 (Hámory 93p 0), Rozsáli 5 (Hujbert 84p 0), Rőthy 5, Örkényi 4,5 (Demeter 46p 7), Szabados 5 –
Nemes 4 (Ábrahám 46p 4,5)
további csere: Berencsi, Fodor
Gól: Demeter (61p), Demeter (91p)
Gólpassz: Alassmi, Gergely
Sárga: Szabados (33p), Demeter (92p)
Sólyom Ferenc (Gázgyár): „Először is szeretnék gratulálni a csapatnak ahhoz, hogy az utolsó percig, pontosabban az utolsó pillanatig küzdött a pontszerzésért. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű, mint ahogy egyik mérkőzés sem lesz az, de kényszerhelyzetben vagyunk, mert pontokat kell szereznünk ahhoz, hogy bent tudjunk maradni. Azt gondolom, hogy az első félidőben szervezetten és jól védekeztünk, ebből próbáltunk kontrázni, ami gólt is eredményezett. A második félidő picit kaotikusabb volt, ott könnyen bontogatták a védelmünket, bár nagy ziccert nem tudtak kialakítani, de meleg helyzetek adódtak. A legnagyobb problémát az jelentette, hogy nagyon keveset volt nálunk a labda. Minden esetre az, hogy a 91. percben kapott gól után fel tudtunk állni, mindenképpen azt mutatja, hogy van tartása a csapatnak, és ez a jövőre nézve egyértelműen pozitív.”
Dr. Hevesi Tamás: “Nagyon bosszantó ez a pontvesztés, mert felborult a pálya és végül csak sikerült a fordítás is, kezünkben volt a győzelem. Azt kell mondjam, hogy megint rajtunk van az átok, hogy a mögöttünk lévő csapatok ellen egyszerűen nem tudunk futballozni. A második félidőben felborult a pálya, ritkán látni ilyen mérkőzést, hogy ellenfelünk szinte a 94. percben szerzett egyenlítő góljánál jött át először a térfélen. Az utolsó utáni pillanatban az egész csapat lefagyása érthetetlen, megmagyarázhatatlan. Okulunk belőle, és remélem, hogy sikerül előbb-utóbb változtatni ezen. ”
Emecz Viktor: “Kettős érzések kavarognak bennem. Egyfelől volt tartása a csapatnak, hiszen a második félidőben teljesen beszorítottuk a Gázgyárt, aminek meg is lett az eredménye. Másfelől viszont hagytuk, hogy az utolsó percben kiénekeljék a sajtot a szánkból. Kár érte, nagyobb fegyelmezettséggel és ha nem alusszuk át az első 45 percet meg lehetett volna a 3 pont.”
A nehezebb sorozaton több mint eredményes módon túllépve, most papíron 4 olyan bajnoki mérkőzés következik, amelyeken a mieink lesznek az esélyesebbek. Persze az esélyesség terhével olykor hadilábon állunk, Ősszel például a Gázgyár, Svábhegy, Ikarus, Csep-Gól meccseken mindössze 2 pontot szereztünk(!). Úgy látszik a nehezebb néha könnyebb és a könnyebb néha nehezebb. Ki érti ezt?
Mindenesetre most ezen a rossz sorozaton kívántunk változtatni, elsőként a nemrég edzőváltáson átesett, kiesőhelyen álló Gázgyár ellenében. A vendégek új mestere, a Pénzügyőrtől érkezett Sólyom Ferenc eddig nem is muzsikál rosszul, a kötelezőn megverték a Mun-t (2:0), a Csepel otthonából pedig elhoztak 1 pontot (1:1). Az Óbudai „kanárik” az elkövetkezendő meccsekben bíznak, hogy azokon majd megszerzik a bentmaradáshoz szükséges pontokat.
A mieink, a kupa derbi után igencsak fásultan mozogtak Csepelen és papírforma vereséget is szenvedtek a bajnoki címre hajtó hazai együttestől. Sajnos Németh sérülése nem jött rendbe a héten, Borgulya és Pump továbbra is rehabilitálódik, mint ahogyan Demeter sem tudott kezdeni, illetve Kovács pedig az 5 sárgája miatt nem játszhatott.
Kiegyenlített játékkal indult a mérkőzés. A 3. percben Örkényi félpályás passzáról, a balról befelé mozgó Szabados alig maradt le a 16-os vonalánál. Schritt lefülelte előle a labdát.
Az 5. percben Koós ellen elkövetett szabálytalanság után a sértett 19 méterről nem sokkal rúgta a keresztléc fölé a labdát.
A 10. percben a semmiből vezetést szerzett a Gázgyár. 4-2-ben védekeztünk, mégis a bal szélen a rosszul helyezkedő Alassmi mellett kiugratták a vendégek a bal szélen Rézingert, aki lövés helyett középre passzolt, Kocsis pedig (aki télen, 6 év után tőlünk igazolt a sárga-zöldekhez) Gergely és Röthy között kibújva 1 lépésről a kapunk közepébe helyezett 0:1.
Ezután elkezdődött a 80 percig tartó egykapuzás! Igaz, az első félidő hátralévő részében még a néhány kontrára azért fordított energiát a vendég csapat. Fordulás után már arra sem.
A 15. percben az alapvonal közelében Nemes lábáról szedte le a labdát a kapus az alapvonal közelében. Az eset után ápolni kellett a támadónk bokáját.
A 26. percben Alassmi labdaszerzése után jobb oldalról bepasszolt labdáját Nemes a röviden érkezve 5 méterről az égbe lőtte.
A 31. percben Szabados balról indulva több emberen is áthámozta magát, végül átesett egy védő lábán a büntetőterületen belül, azonban a játékvezető sípja néma maradt!
A 40. percben Kmetykó M. passza után, Szabados jobbról az alapvonalról tálalt a röviden érkező Gergely elé, aki 5 méterről a rövid kapufa mellett, a gólvonalon helyezkedő védőbe lőtte a labdát!
Ha kezdődhetett számunkra rosszul egy meccs akkor ez az volt. A 10. percben, létszámfölényes helyzetben, de gyenge helyezkedés és határozatlan védekezés miatt gólt kaptunk. Utána hiába támadtunk szinte végig, a vendégek megszállták a saját térfelüket és ennek egy kicsit tanácstalan és erőtlen támadójáték lett az eredménye, komoly helyzet nélkül. A félidőben igyekeztünk frissíteni, Nemes helyett Ábrahám és Örkényi helyett Demeter érkezett a folytatásra.
Nagyobb sebességre kapcsoltunk és ennek egyből meg is lett a látszata, ezzel már nem tudott jönni a Gázgyár.
A 47. percben Szabados elfutása és alapvonali visszagurítását egyedül, tiszta helyzetben kapta Rozsáli a büntetőterületen belül, de rosszul vette át a labdát, így oda lett a lehetőség!
Az 59. percben Szabados jobbról tört be a büntetőterületen belülre, a védője csak a mezét tudta visszahúzni, de ez nem hatotta meg Horváth játékvezetőt és most sem ítélt büntetőt.
Teljesen egyoldalúvá vált a mérkőzés. Csupán annyit volt a térfelünkön a labda, ameddig egy-egy a semmibe kivágott labdát a védőink összeszedték.
A 60. percben Szabados cselezte be magát középre, majd 15 méterről jobb külsővel gyengén a hosszú bal alsó mellé külsőzött.
A 61. percben csak összejött az egyenlítés! Szabados a 16-os jobb sarka közeléből szöktette a felfutó Alassmit, aki az alapvonal közeléből laposan középre lőtte a labdát, a középen érkező Demeter pedig két lépésről a kapuba bombázta a labdát 1:1!
És maradtunk támadásban, felborult a pálya, a Gázgyár láthatóan nagyon el is fáradt!
A 65. percben Gergely-Koós több passzos összjáték végén, az utóbbi az ötös és az alapvonal találkozásától laposan akarta középre tenni a labdát Schritt azonban kivetődve megfogta a labdát.
A 83. percben Gergely a 16-os jobb sarka közeléből a hosszúra tekert szabadrúgásáról centikkel maradt le Kmetykó K.!
A 85. percben lövés után, 16-oson belül kézzel blokkolták a labdát a vendég védők, de a játékvezető most is továbbot intett.
A 86. percben utópisztikus jelenet zajlott a pályán, Horváth játékvezető és a vendégek középpályása Ivancsó közel 4 percig tartó privát beszélgetést folytattak a vendég térfél közepén(!). Természetesen a többi 21 játékos és a szurkolók türelmesen megvárták, hogy mi sül majd ki ebből, jelentem: semmi!
A 91. percben góllá érett az egykapuzásunk! Koós 16-os jobb sarka közeléből a hosszúra tekert szabadrúgását a hosszú ötösön Gergely középre fejelte, ahol Demeter elsőre még a bevetődő védő és kapus blokkjába lőtt, azonban a lecsorgót 2 méterről már nem hibázta el 2:1!!!
Nyilvánvalóan nagy volt az öröm, hogy csak sikerült bedarálni a vendégeket, de az örömünk nem tartott sokáig. Ugyanis a vendégek a második félidei, egyetlen épkézláb akciójukból, a 95. percben csak kiegyenlítettek!
A kapunktól 22 méterre, kissé balra Ovszák feleslegesen szabálytalankodott a kapunak háttal álló Kocsissal szemben. A pontrúgás mögé a sértett állt és alábökött a labdának, a behulló labdára jobbról középre (a 91. percben pályára lépő) Végh érkezett és 8 méterről úgy csúsztatott bele a labdába, hogy az a keresztlécről a gólvonal mögé pattant 2:2. Döbbenet! Ugyanis ennél a szituációnál a gólhoz a kapusunk és a teljes védelem asszisztálása is kellett, meg sem mozdult senki, lefagytunk!?
A játékvezető a középkezdés után lefújta a meccset.
A kötelező továbbra sem megy! Az első félidőben a tanácstalanság, a másodikban az elszántság jellemzett bennünket. De végig gyengén játszottunk. Sok hiba és pontatlanság jellemezte a támadásainkat. Elkapkodott, előkészítetlen lövések miatt bár folyamatosan ott voltunk a vendég kapu előtt, a Gázgyár hálóőrét nemigazán dolgoztattunk meg. Mégis úgy nézett ki, hogy lesz eredménye az egész mérkőzésen át tartó nyomásnak és csak sikerül bedarálni az ellenfelet. Különösen a második játékrész volt elképesztő, olyan egyoldalú volt a játék. Ha a kapusunk Barsi János időközben hazament volna, akkor azt sem vettük volna észre. Viszont komoly gólhelyzetünk kevés akadt a 10 emberrel védekező vendégek ellen. Ennek ellenére megfordítottuk a meccset! Végül azonban a vendégeké lett a végszó, ami azért is érthetetlen, mert a gólban komolyan közreműködtünk, pontosabban nem csináltunk semmit! Mindenki lemerevedett, senki sem reagált tőlünk. Nagyon bosszantó pontvesztés! A látottak alapján ez egy vereséggel felérő döntetlen!
A folytatásban egy hasonló jellegű megmérettetés vár ránk, szombaton 17-órai kezdéssel a Svábhegy FC csapatát fogadjuk majd a III. Kerület TVE pályán.

