BLSZI 24. forduló: II. KERÜLET UFC – 43. SZ. ÉÍTŐK SK 1:1 (1:0)
2024.04.13. szombat 18:15 Panoráma sportközpont
Unger 5 –
Ovszák 6, Gyurkó 6, Gergely 6, Zsitnyányi 6 –
Molnár 4,5 (Ancsin 46p 6, Nyíri 80p 0), Rozsáli 5, Laukó 5, Borsos 4,5 (Egressy 46p 6) –
Kocsis 5,5, Pálmai 5,5
további cserék: Szabó G., Béres, Végh
Gól: Kocsis (53p)
Gólpassz: Laukó
Sárga: Nyíri (85p)
Meggyes Balázs (II. Kerület UFC vezetőedző): „Múlt héthez hasonlóan nehéz helyzetben készültünk a mérkőzésre, ennek ellenére az első félidő remekül sikerült. Szervezett védekezést és bátor, lendületes játékot mutattunk, aminek köszönhetően egy góllal vezettünk. Sajnos a második félidőben elfogytunk erővel, többet hibáztunk és a cserék hiánya miatt nem tudtunk frissíteni a csapaton. A tartásunk így is megmaradt, az ellenfélnek néhány helyzete akadt, de egy 11-esből egyenlítettek. Összességében reális az eredmény, de az első félidő még ennél is többet ígért.”
Dr. Hevesi Tamás (vezetőedző):”Itt sosem könnyű nyerni, ráadásul most nálunk hiányzik az ehhez szükséges minőség is. Ezt kellő fegyelemmel, figyelemmel és harcossággal lehet (lehetne) pótolni, de most ezek a képességek sincsenek meg egyszerre mindenkiben. Ennek ellenére a második félidő alapján az egyik pontra mindenképpen, de akár a győzelemre is rászolgáltunk volna.”
Szuhai Attila (asszisztens edző):„Sajnos ismét meg kell állapítani, hogy a pálya nem felel meg a BLSZ I. követelményeinek. Így minőségi játék ritkán alakulhat ki. Ez nekünk sem sikerült. Nagy küzdelem volt alacsony színvonalon. Továbbra is küzdünk a minket sújtó sérüléshullámmal és a fegyelmezetlenséggel. A felejthető és gyenge első játékrész után a második félidő alapján közelebb álltunk a győzelemhez. Ez most nem jött össze. Az ehhez szükséges feltételekért az edzéseken kell megdolgoznunk. A pontszerzés jelen állapotunkban nagyon jól jött.”
Szombat este sem várt ránk könnyű kirándulás. Ugyanis a Panoráma sportközpontba általában nem győzni járunk. A rövid, kemény és általában szeles pálya igencsak megnehezíti a vendég csapatok dolgát. Legutóbb, akkor még másodosztályú II. Kerület vendégeként, Budapest Kupa középdöntőjében játszottunk itt és végül egy hajrában szerzett büntetővel sikerült – 2:1-el – tovább menni. Bajnokin viszont általában nagyon megszenvedünk, sőt általában jóval esélyesebb csapattal sem tudtunk itt nyerni. Most viszont az esélyek kiegyenlítettek voltak, az újonc hazaiakkal velünk megegyező ponttal álltak a tabellán.
Sajnos a mieinktől hiányzott (a tartós sérültek mellett) Szabados és a csütörtöki edzésen meghúzódott Kmetykó M. is. Ellenben 2 hónapos kihagyás után kezdett és végig is játszotta a mérkőzést Ovszák.
A 9. percben Zsitnyányi csapott le egy lecsorgó labdára és 30 méterről alig bombázott fölé.
A 11. percben Kocsis B. bal oldali beadása után Lénárd 11 méterről pörgetett egyből fölé.
A 15. percben egy jobb oldali hazai szöglet után a hosszúra robbanó Jobbágy 3 méterről alig fejelt a keresztléc fölé!
A 18. percben Pálmai fordulásból 17 méterről parádés lövést küldött a hazai kapu bal oldalának irányába, azonban Illyés nem kevésbé parádés vetődéssel, a levegőben úszva szögletre tolta a labdát!
A 22. percben megszerezte a vezetést a hazai csapat. Egy bal oldali – térfelünk közepéről elvégzett – bedobást Kocsis B. befelé tovább csúsztatott, amit egyből tovább, keresztbe passzoltak a hazaiak, a labda elment Gyurkó lába alatt-mellett, pont a hosszún egyedül érkező Lénárdhoz, aki estében 9 méterről Unger mellett a kapunk közepébe juttatta a labdát 0:1.
A 23. percben Ovszák jobb oldali bedobásából kialakult kapu előtti kavarodásból Pálmai 4 ember közül kanalazta 7 méterről a kapus kezébe a labdát.
A 28. percben Laukó 19 méteres lapos lövését védte eldőlve a kapus.
A 32. percben megismétlődött a korábbi szöglet jelenet, csak most jobbról betekert labdát Pál fejelte fölé!
A 43. percben Tóth 18 méteres lapos kísérletét fogta Unger a jobb alsó előtt.
Az első félidő alacsony színvonalú, csapongó játékot hozott. Jobbára ívelgetésben bízott mindkét csapat és emiatt igencsak ad hoc játék alakult ki a pályán. Ez egyébként a hazaiaknak sikerült jobban, mert egy bedobás után állva hagyták a mieinket, illetve két szöglet után is könnyen jutottak fejelési lehetőséghez. Változtatni kellett és változtatott is a szakvezetés. Molnár és Borsos helyett Ancsin és Egressy érkezett a folytatásra.
A 48. percben Gergely lába sült el 30-ról, csakhogy a bomba pont a kapus kezei között halt el.
Az 52. percben Ovszák végezhetett el szabadrúgást jobbról, még a labda be sem ért a büntetőterületen belülre, amikor Pál a 11-es pont környékén hátulról lerúgta Laukót! Büntető! A labda mögé Kocsis állt és a jobbra mozduló Illyés mellett élesen a bal alsóba lőtte a labdát 1:1.
És támadásban maradtunk! Az 53. percben Gergely szabadrúgása után Gyurkó csúsztatott 11 méterről a kapus kezébe.
A 60. percben félpályás labdaszerzés után Laukó indította Kocsist, aki kissé jobbról a 16-oshoz érve „megbökte” a rá kiinduló kapus, de a labda a keresztléc fölé hullott.
A 66. percben Gergely jobb oldali szabadrúgása után Laukó elől mentettek a védők az ötösön, a lecsorgó labdát Rozsáli azonban 11 méterről nagyon, nagyon mellé lőtte.
A 71. percben a középpályára fellépő Ovszák harcosságának köszönhetően tartottuk meg a labdát, védőnk balra a 16-os bal sarka közelében helyezkedő Kocsishoz játszott, támadónk pedig befelé húzott a labdával, majd középre érve 16 méterről visszalőtte laposan a labdát a bal alsó irányába, Illyés kapus azonban most is a helyén volt és nagyot nyújtózkodva szögletre mentett!
A 78. percben Pálmai forgolódott a bal oldalon, de már a büntetőterületen belül, végül az alapvonalról élesen belőtt labdája a kapus kezéről perdült át a hosszú oldalra, ahol viszont nem érkezett senki sem.
A 80. percben Ancsin szenvedett (térd) sérülést, nem is tudta folytatni a játékot. Helyére Nyíri érkezett az utolsó 10 percre.
A 83. percben Egressy 19 méteres lapos lövését fogta a kapus a bal alsó saroknál.
A 85. percben egy hazai szabadrúgása után a bal oldali ötösről Tóth csúsztatott a rövid sarok mellé.
Az utolsó percekben is a mieink maradtak támadásban, de komoly helyzet már nem alakult ki, talán csak Laukó kerülhetett volna közel a gólhoz, amikor egy felperdülő és a büntetőterületen belülre hulló labdát ollózva (6 méterről) igyekezett kapura rúgni, de nem találta el a játékszert.
Az első félidőben nem igazán találtuk a helyünket. A párharcokat, különösen a fejpárbajokat sorra elveszítettük. Passzolva szinte esélyünk sem volt eljutni a hazai kapuig, az indításokra pedig sokszor nem, vagy nem kellő időben reagáltunk. Még ebből sem lett volna nagyobb baj, ha nem alszunk be a 22. percben. Bedobás után nem illik ilyen gólt kapni. A második félidő viszont már sokkal jobb volt. Érződött az elszántság, az akarat és a játékban is javultunk valamelyest. És mindez elég volt ahhoz, hogy a játék teljesen áttevődjön a hazai térfélre. Tulajdonképpen ebben a játékrészben a hazaiak alig alig jöttek át a félpályán. Ennek ellenére, bár lehetőségeink azért voltak, de abszolúte ziccerünk nem igazán. Így összességében nem volt igazságtalan a pontosztozkodás. Más kérdés, hogy ez a döntetlen most nem volt igazán jó semmire sem.
A folytatásban szombaton 19-órakor a listavezető Csepel TC látogat hozzánk a III. Kerület TVE pályára.




