BLSZI 4. forduló: 43. SZ. ÉPÍTŐK SK – FLOTTA 2001 SE 1:2 (0:2)
2024.09.08. vasárnap 19:45, III. Kerület TVE sporttelep
Unger 3 –
Laukó 4-2=2, Gyurkó 5,5, Varga R. 6, Simon 4 (Gergely 58p 5) –
Micheller 6,5, Kmetykó M. (csk) 5,5, (Marosi 70p 0), Jakab 6 (Gálfi 66p 5), Erdős 5 (Kovács-Hantos 66p 4,5), Végh 4 (Koós 58p 5,5) –
Kocsis 3,5
további cserék: Szabó, Ovszák,
Gól: Micheller (73p)
Gólpassz: Kocsis
Sárga: Simon (45p), Kmetykó (59p)
Piros: Laukó (53. percben második sárga lappal)
Tolnai Balázs (vezetőedző):”Jó érzéseim voltak a mérkőzést megelőzően, hiszen a héten is magas intenzitással és létszámmal készültünk kifejezetten remek szellemben. Motivált volt a társaság és megfelelően kezdtük a találkozót is. Azonban kaptunk egy olyan gólt, amit még az utánpótlásfutballban sem igen láttam. Mentünk az eredmény után, tudtunk helyzeteket kialakítani, de a kapkodás komoly hibákat eredményezett védekezésben, így pedig esélytelen nyerni. Önmagunk ellenségei vagyunk.”
Emecz Viktor (szakosztály-vezető):”Beszélhetünk mindenről, de a célfutballt ma a Flotta játszotta és megérdemelten vitte el a 3 pontot. Rutinosabb játékosaink gyermeteg hibái miatt pont nélkül maradtunk, pedig 10 emberrel is megvolt az esélyünk a döntetlenre. Ennél sokkal több kell, hátul nem lehet hibázni, a tizenegyest pedig be kell rúgni.„
A mieinknél Rozsáli sérülés, illetve az elmúlt hét gyenge szereplése miatt többen is kimaradtak a keretből. Keretbe került Gergely és Ovszák, kezdőbe pedig Micheller, Végh és Erdős.A mérkőzés szépszámú közönség előtt kezdődött, az első mérkőzését vezető Nagy II Gábor játékvezető sípjelére.
Az ismerkedés percei után, az első lehetőség a vendégek előtt adódott. A 6. percben megismerhettük a Flotta egyik fegyverét, Kovács D. hatalmas bedobását. A jobb oldalról a kapunk előterébe hajított labdát kavarodásból 5 méterről lőtte fölé valaki!
A 7. percben percben meg is szerezte a vezetést a vendég együttes. Jakab szabálytalankodott Röthyvel szemben, a kapunktól 25 méterre. A labda mögé Szabó Zs. állt és elemi erővel bombázta kapura a labdát. Ennek ellenére nem gondoltuk, hogy baj lehet a dologból, ugyanis a labda félmagasan a kapu közepébe tartott, pont oda, ahol Unger állt. Kapusunk azonban bevédte a labdát 0:1!?
A korai (elkerülhető) gól láthatóan meglepte a mieinket. Mezőnyjáték következett. Azonban az első negyedóra végére kezdtünk magunkhoz térni és fölénybe kerülni.
A 27. percben Varga indítása után Kmetykó játszhatott középre laposan az alapvonalról, azonban a bepassz gyengére sikeredett Urbán gyors kivetődéssel megkaparította a labdát a középen érkezők elől.
A 31. percben kis híján egyenlítettünk. Simon végezhetett el szabadrúgást a vendég 16-os jobb sarka közeléből. A közepre tekert labdát Micheller csúsztatta kapura a 11-es pontról, a labda pedig centikkel ment el a bal alsó sarok mellett!!!
A 36. percben még közelebb, de nem elég közel voltunk az egyenlítéshez! Simon szöktette a balra kimozgó Kocsist, aki az alapvonalról tűpontosan játszott középre az érkező Véghez, aki 7 méterről az ötösön bevetődő védőbe rúgta a labdát, majd az ismétlése sem sikerült!!!
A 37. percben Erdős – a vendég 16-os közelében – remekül emelt a balján felfutó Véghez, aki egyszerre érkezett a kifutó labdára a kapussal, aki taccsra mentett előre!
A 39. percben egy bal oldali beadásból veszélyeztetett a Flotta, a labdáról a hosszún Szűcs alig maradt le a labdáról.
A 41. percben ismét egy tértölelő Kovács bedobás következett, amit a 11-es pontról Röthy emelt kapura, a labda – egy védőnk lábán gellert kapva – a felső léc tetejéről pattant vissza a kapunk elé, amit Unger összeszedett!
A félidő hosszabbításában Laukó végzett el sarokrúgást balról, mely után Gyurkó 13 méterről kétszer egymás után is a blokkba lőtt, a labda Erdőshöz került, aki 16 méterről nyesett lövést küldött a hosszú jobb felső irányába, a labda pedig a felső léc éléről pattant a hólvonalra (elvakultabb szurkolóink szerint a gólvonal mögé)!!!
A labdát végül Urbán kapus összeszedte és amíg a mieink a fejüket fogták a helyzet után, gyors kirúgással indította a félpályánál helyezkedő Szabót, aki simán megfutotta Véghet, egészen a 16-oson belülre vezette a labdát, ahol már csak Ungerrel állt szemben, ekkor ért oda a keresztező Simon és becsúszva földre vitte a vendégek középpályását! (jogos) 11-es! A büntető elvégzése előtt volt még egy közjáték, ugyanis a játékvezető elsőre kiállította Simont, azonban (feltehetően a parjelző jelzésére, a dupla büntetés tilalma miatt) visszavonta a döntését és „csak” sárga lappal honorálta védőnket. A büntető mögé Szabó Zs. állt és bár eltalálta az irányt a kapusunk, nem tudta hárítani a bal alsó sarokba vágódó labdát 0:2!
Az első játékrészben úgy kerültünk 2 gólos hátrányba, hogy bár nem játszottunk ellenállhatatlanul, de olyan rosszul sem. Az első félidő zömében labdabirtoklási és mezőny fölényben is voltunk. Sajnos a félidő elején (kapushibából) és a végén (védelmi hibából) bekapott gólok igen nehéz helyzetbe hoztak bennünket.
Fordulás után próbáltunk egyből támadásba lendülni. Ez egyben azt is jelentette, hogy hátul bizony néha fellazultunk és ellenfelünk gyors kontrákkal tudott veszélyeztetni.
Sajnos a terveink hamar dugába dőltek, mert az 53. percben megfogyatkoztunk. Egy labdakihozatal során, Laukó adott könnyelműen, még a saját térfelén el egy labdát, a lelesett átadással Schön indulhatott el a bal szélen. Laukó ért oda a játékoshoz és teljesen feleslegesen faultolt vele szemben. A játékvezető felmutatta részére a sárga lapot, ami már a második volt a védőnknek, így idő előtt mehetett zuhanyozni!
A 60. percben ismét volt esélyünk a szépítésre! A nem sokkal korábban csereként pályára lépő Koós cselezgetett a jobb szélen, amikor már a büntetőterületen belül elütötték! 11-es! A labda mögé Kocsis állt és a jobb alsó irányába lőtt labdáját Urbán gyors vetődéssel szögletre ütötte!!!
A 60. percben Szabó lökte fel a labdát vezető Gyurkót a térfelünk közepén (a játékvezető sípja néma maradt) és egyből 20 méterről nem sokkal lőtt a keresztléc fölé.
A 61. percben egy bal oldali visszagurítást Sagáth 8 méterről lőtt a kapunk fölé!
A 73. percben szépítettünk! Bedobás után Kocsis játszott a balról befelé mozgó Michellerhez, aki nagy lendülettel és egy szép csellel vitte el a labdát az egyik belső védő mellett, majd higgadtan 7 méterről a kapus mellett a jobb alsóba helyezett 1:2!
A 77. percben Kocsis remekül tette ki a labdát balra, Michellernek, akinek lapos beadását szögletre mentették a védők a hosszún érkező Kocsis elől.
A 82. percben Micheller bal oldali szöglete után Varga elől mentettek a védők a hosszú oldalon.
A 84. percben Varga végzett el a félpályáról gyorsan egy szabadrúgást, amivel remekül szöktette a jobb szélen felfutó Gyurkót, aki egészen az ötös sarkáig loholt, majd mielőtt a védő oda érhetett volna milliméterekkel a kapu rövid oldala mellé bombázott!!!
A 86. perben egy vendég szabadrúgás után a Michellerről lepattanó labdát Nagy 11 méterről lőtte fölé.
A 88. percben – a fellazult védelmünkre – még egy lendületes Szabó felfutás érkezett, majd a 16-oshoz érve remekül játszott a jobbján tisztán érkező Mészáros elé akinek a lövésébe Varga bravúrosan vetődött bele az ötös vonalán!
Ezzel zsinórban harmadik vereségét szenvedte el a csapatunk, ráadásul – ezt ki lehet jelenteni – nem is az osztály elitje ellen. Sajnos ezen a meccsen is bebizonyosodott, jelenleg legnagyobb ellenségünk mi magunk vagyunk (talán ha ezzel megbirkóznák, az ellenfeleinkkel már csak ellennénk valahogy)! Ma is olyan gólokat engedtünk az ellenfelünknek, amihez még nagyon meg sem kellett erőltetniük magukat. A kapus kezébe tartó szabadrúgás, illetve a saját szögletből érkező kontra, mind a kapitális hibába tartozik, mint ahogyan a kihagyott büntető és az „ész” nélküli kiállítás is az! És ezek a momentumok pedig önmagukban eldöntötték a meccset. Ellenfelünk egyszerű eszközökkel, de azokat hatékonyan alkalmazva, komoly segítséget kapva tőlünk nyerte meg a meccset. Újfent elintéztük saját magunkat (immár a harmadik meccsen). Azt kell mondanunk, hogy lassan el kell kezdeni a vészharangot megkongatni. Mert ezt a lejtmenetet mindenáron meg kell állítani!
Két hét pihenő következik (rendezni lehet a sorokat), ugyanis a SZAC elleni idegenbeli bajnoki (a SZAC Mol Magyar Kupa megmérettetése miatt) a hétvégén elmaradt, helyette pénteken 19-órás kezdéssel – zártkapus – edzőmérkőzést játszunk a Budapest Honvéd FC II csapatával. Legközelebb szerda, vagy csütörtökön a Budapest Kupa 2. fordulójában lépünk tétmeccsen pályára a KISE vendégeként.




