Edzőmérkőzés: 43. sz. Építők SK – Heréd LC 2:3 (1:0)

  • 2021.01.31.

4. edzőmérkőzésünkön a Heves megyei I. osztályú, őszi 4. Heréd csapatát fogadtuk a Kalap utcában. Mint ahogyan az várható volt, nem múlt el nyomtalanul a csütörtöki meccs a lábakban (és talán a lelkekben sem). És sajnos darabszámra is romlott a helyzet. Mészáros, Kavalecz, Gerhardt betegség, Hámory, Rozsáli sérülés, Fodor pedig egyéb elfoglaltság miatt volt kénytelen kihagyni ezt a mérkőzést.

Így aztán ezen a napon nem túlzás azt mondani, hogy elég foghíjasan álltunk ki a Heréd ellen: Kires (Berencsi 46p) – Kmetykó, Demeter, Orosz (Pintér 60p), Gergely – Borgulya (Kató 60p), Szabó, Maczinkó (Kocsis 46p), Örkényi, Stampf – Ábrahám (Bagyinszky 60p).

A mérkőzés 10 perces vendég fölénnyel indult, ahol a piros mezesek elsősorban szögletekből veszélyeztettek. Egy alkalommal a kapufát is megzörgették. Ezután viszont változott a játék képe, a mieink vették át az irányítást. A 19. percben Szabó szöglete után Orosz bal felsőbe hulló fejesével a vezetést is megszereztük 1:0. Azután viszont ismét a helyzetkihasználással volt gondunk. Kmetykó, Borgulya, Szabó és Ábrahám ziccerei után, normál esetben ünnepelnünk kellett volna.

Fordulás után gyors gólváltás következett. Előbb a 48. percben szöglet utáni kavarodásból egyenlített a Heréd 1:1. majd az 50. percben formás akció végén Borgulya beadásából Kocsis talált be közelről 2:1. Az 52. percben ismét döntetlen volt az állás. Szöglet után Gergely a gólvonalról kanalazta ki a labdát, ami – némi vendég nyomásra és a mérkőzést vezető Balla „sporttárs” nagyvonalúságának köszönhetően – végül mégis gólt ért 2:2.

A továbbiakban is fölényben maradtunk, de a helyzeteinkből nem lett gól. Pedig Kocsis két megmozdulása és Kató hihetetlen helyzete (egy akcióból pár másodpercen belül 6 méterről kétszer is a kapufát találta el!!!) is gólt ért volna. És ahogy ilyenkor lenni szokott a Heréd nemhogy a döntetlen megőrizte, végül a győzelmet is megszerezte. A 83. percben egy szép kontra végén, volt játékosunk Jencsik 11 méterről lőtt a jobb alsóba 2:3.

Jók: Demeter, Gergely, Maczinó, Kocsis

A fáradság és a tartalékosság ellenére ma nagyon igyekeztek a fiúk. Azonban ezzel a helyzetkihasználással valamit gyorsan kellene tenni. Ezen a héten (két meccsen) legalább 10 db 100%-os ziccer hagytunk kihasználatlanul!

A folytatásban, szerdán házimeccsen, a bajnoki főpróbán az Unione csapatával játszunk a III. Kerület pályán.