Edzőmérkőzés: 43. SZ. ÉPÍTŐK SK – ÚJPEST FC (U19) 0:3 (0:0)

  • 2016.01.22.

Több egyeztetés után, végül péntekre és a Fáy utcába került át az első edzőmérkőzésünk. Ez egyben azt is jelentette, hogy a pénteki futsal forduló miatt jópár játékosra nem lehetett számítani. Arról nem is beszélve, hogy további meghatározó játékosaink betegség (Kavalecz, Kovács, Mészáros), vagy sérülés (Érsek) miatt nem tudták vállalni a játékot. Azért 13 mezőnyjátékos és két kapus gyűlt össze az öltözőben. A 6 próbajátékos nélkül nehéz is lett volna kiállni erre a meccsre. Ellenfelünk a II. osztályú U19-es bajnokságot veretlenül (13/13 győzelemmel) vezető Újpest csapata volt. Róluk tudni kell, hogy külön NB3-as (tartalék, junior stb) keretet nem tartanak, hanem az U19 „egyik fele” játszik a III. osztályú bajnokságban. Ilyen előzmények után talán nem meglepő, hogy az erősen foghíjjas, tartalékos csapatunk szinte végig védekezésre kényszerült. Az első 45 percben Haraldseidnek, a másodikban Graesernek volt köszönhető, hogy meccsben maradtunk. Az sem segített rajtunk, hogy a szünetben a vendégek frissítettek és sort cseréltek. Ennek ellenére fordulás után néha már mi is veszélyeztettünk, de ebben a játék szakaszban is több lehetősége volt az Újpestnek. Végül a 2. félidő közepén szerzett góljukat a hajrában még kettővel megtoldották és így megérdemelten nyertek hárommal, ebben a farkas ordító hidegben. A vendégek a nagyobb játékerő mellett, láthatóan erőben is sokkal előrébb tartanak, mint a két edzés után lévő játékosaink.

DSCF9167DSCF9171

2016.01.22. péntek Vasas pálya, Mészöly Kálmán műfüves pálya:

43. SZ. ÉPÍTŐK SK – ÚJPEST FC (U19) 0:3 (0:0)

Haraldseid (Graeser 46p) – Probáld (Halmos D. 46p), Demeter (Hangya 80p), Örkényi (Bruck 70p), Gergely – Makk, Fodor, Bruck (Faragó 46p), Hangya (Amirehsan 46p) – Kocsis, Vécsi

A jövő héten kedden, csütörtökön és pénteken edzés. Vasárnap 14-órától pedig a Pest Megyei I. osztály sereghajtóját, az Üllő SE csapatát fogadjuk a Fáy utcában.