Edzőmérkőzés: BUDAKALÁSZI MSE – 43. SZ. ÉPÍTŐK SK 0:3 (0:1)

  • 2025.08.08.

Immár a bajnoki rajthoz közelítve a 4. felkészülési (a Mol Magyar Kupa mérkőzéssel az 5.) mérkőzésen vagyunk túl. Tegnap este ugyanis a Pest Megyei 1. osztályú Budakalász vendégei voltunk. A sárga-kék egylet tavaly a 13. helyen végzett a bajnokságban és idén, Győri Zoltán személyében új edzővel vágnak neki a pontvadászatnak.

A mieinktől Molnár D., Gálfi sérülés, Erdős betegség, Pálmai pedig egyéb elfoglaltság miatt hiányzott a csapatból.

Az első játékrészben azonnal fölénybe kerültünk. Folyamatosan a hazai térfélen folyt a játék. A gólra sem kellett sokat várni. A félidő első harmadában Kovácsréti közelről sodort a kapuba egy labdát 1:0. Emellett Kocsis és Borbély révén további helyzeteket is kihagytunk.

A szünetben 6 helyen is változtattunk, de a játék képe mit sem változott. A folyamatos fölényünk megmaradt. A játékrész közepén Marosi tört jobbról kapura, majd éles szögből nagy kapufás gólt lőtt a hosszú sarokba 2:0. Ezt követően Oláh zörgette meg egy csel után a büntetőterületen belülről a jobb kapufát, majd Borbély „rugdosták meg” ziccerben a hazai ötösön, de a 11-es elmaradt. A mérkőzés hajrájában Varga egy 17 méteres bomba szabadrúgással vette be a hazai kapu rövid jobb oldalát, beállítva ezzel a 3:0-ás végeredményt.

Összességében közelítve már a bajnoki formához, végig magabiztos fölényben játszva, jó iramot diktálva nyertük meg a mérkőzést.

A folytatásban szombaton a III. Kerület TVE U19-es csapatával mérkőzünk meg (a pontos időpont és helyszín a mai nap folyamán dől el).