Edzőmérkőzés: Budakalászi MSE – 43. sz. Építők SK 1:0 (1:0)

  • 2024.08.10.

Utolsó felkészülési mérkőzésünket a Pest megyei I. osztályban szereplő Budakalász ellen játszottuk idegenben. Mivel mindkét csapatnak közel a bajnoki rajt (a hazaiaknak 2 hét múlva, a mieinknek a jövő hétvégén indul a pontvadászat), így itt már nem volt helye túl sok kísérletezgetésnek. Ennek ellenére azért mégis volt egy próbázónk a keretben! Emellett voltak hiányzóink is. Gergely és Molnár betegség, Gálfi sérülés miatt nem tarthatott a csapattal.

A nyári kánikulában, biliárd asztal minőségűnek nem mondható füves pályán játszottak a csapatok. 

Kiegyenlített mezőnyjáték után egy kontra végén a hazaiak belső védője(!) Gyurkó és Simon között 5 méterről bólintott a bal alsó sarokba 0:1. Még ebben a játékrészben összejöhetett volna az egyenlítés. Előbb Laukó fejese alig ment mellé, aztán Kocsis lövése után a kapusról kipattanó labdát Nyíri 2 méterről az üresen tátongó kapu helyett a felső lécre lőtte(!), majd kicsit később Koós is megzörgette a felső lécet.

Jakab szorgos, megbízható játékával ma sem volt gond.

Fordulás után meddő mezőnyfölénybe kerültünk, a hazaiak kontráztak, de összességében igencsak leült a meccs. Az eredmény pedig nem is változott.

A kevés próbálkozásaink egyike a második félidőben: Végh (7) lő kapura.

Összességében ez egy nagyon spórolós meccs volt a részünkről, szinte mindenki visszafogott teljesítményt nyújtott! Kevés (dinamikus) futással, sok kis passzal a középpályán és zéró kockázattal a támadó harmadban. Mintha elfelejtettük volna, hogy ezt a játékot – még mindig – gólra játszák.

A folytatásban már bajnoki pontokért játszik a csapat. Augusztus 17.-én szombaton 17-órai kezdéssel, a bajnokság nyitófordulójában a Vízművek látogat hozzánk.