Edzőmérkőzés: BVSC-Zugló – 43. sz. Építők SK 1:1 (0:0)
Szerdán 17-órakor a második edzőmérkőzésen lépett pályára felnőtt csapatunk. Ellenfelünk az NB3 Keleti csoportját – féltávnál – 12 pontos előnnyel vezető BVSC volt. A hazaiak már a felkészülés hajrájában vannak (5 hete tréningeznek, napi 2 edzéssel). Szerdán is a keretük egyik fele, még délelőtt az NB3-as Dabas ellen lépett pályára, a másik fele pedig délután velünk mérkőzött.
Nálunk Kovács, Demeter, Barsi továbbra is maródi, Pump és Nemes szabadságon van, Ovszák iskolai elfoglaltságon volt, Mészáros pedig dolgozott. A múlt héthez képest csak Kmetykó K. volt az egyetlen visszatérőnk, mellette pedig volt 2 próbázónk is.
Így kezdtünk: Keserű (Németh) – Alassmi (Lückl), Kmetykó M., Kmetykó K., Gergely (Horváth D.) – Laukó (Borgulya), Örkényi (Maczinkó), Röthy, Hujbert (Alassmi), Pálmai (Csernák) – Koós
Az első játékrész a hazaiak mezőnyfölényét hozta. Helyzet azonban – kevés támadásunk egyikéből – csak előttünk adódott, Pálmai lőtt a jobb alsó mellé 6 méterről.
Fordulás után sem nagyon változott a játék képe, a hazaiaknál volt a zömében a labda, azonban Csernák beállásával előre valamivel aktívabbá váltunk. A második játékrész 70. percében Borgulya 14 méteres lövése pattant ki a hazai kapusról, amire Alassmi eszmélt a leggyorsabban és közelről a hálóba kotorta a labdát 1:0. A félidő hajrájában egyenlített a hazai csapat, egy jobb oldali sarokrúgást követően bólintottak a léc alá, beállítva az 1:1-es végeredményt.
Összességében nagyot hajtottak, nagyon fegyelmezetten játszottak a mieink ezen a meccsen. Ráadásul, (különösen a második játékrészben) ki is tudtunk törni a hazai nyomás alól és néhány veszélyes akciót is sikerült vezetnünk. A végeredmény pedig kifejezetten bravúrosnak mondható, az alapembereit is szerepeltető BVSC ellen!
Ezen az estén kifejezetten jó teljesítményt nyújtott: Alassmi, Kmetykó M., Kmetykó K., Gergely, Röthy, Koós és Csernák.
A folytatásban, szombaton 18-órai kezdéssel a III. Kerület pályán fogadjuk majd a Pest Megyei 2. osztályú listavezetőt, a Perbál csapatát.

