Edzőmérkőzés: BVSC-Zugló (U19) – 43. sz. Építők SK 0:1 (0:1)
Az első hétvégén, alighogy mozgolódni kezdtek, máris edzőmérkőzést játszottak a mieink. Előzetesen az ellenfelünk NB3 Keleti csoportjának őszi 4. helyezettje, a BVSC lett volna. Legalábbis előzetesen ezt gondoltuk, csak a helyszínen derült ki, hogy (néhány felnőtt próbálkozóval megtűzdelt) U19 ellen lépünk pályára.
Ezen a mérkőzésen még – lehetőség szerint – mindenki csak egy félidőt játszott. Nem tarthatott betegség, vagy sérülés miatt a kerettel, Kires, Berencsi, Bagyinszky, Örkényi, Stampf és Faragó.
A mieink az első félidőben így kezdtek: Haraldseid – Hámory, Demeter, Kmetykó, Gergely – Borgulya, Rozsáli, Gerhardt, Fodor, Szabó – Kocsis.
A nagy hideg ellenére (vagy talán annak köszönhetően) nem volt öldöklő iram. Hamar előnybe kerülhettünk volna, de Borgulya és Kocsis is kihagyta a kihagyhatatlant. Végső soron mégiscsak idény előtti formában vannak a fiúk. A fölényünk csak a félidő utolsó pillanataiban érett góllá, ekkor Gergely a 16-os jobb sarka közeléből betekert szabadrúgását Kocsis 5 méterről csúsztatta a bal alsó sarokba 1:0.
Fordulás után, a II. félidőben ebben az összeállításban folytattuk: Haraldseid – Pintér, Demeter (Kmetykó 68p), Orosz, Gergely – Kató, Ábrahám, Maczinkó, Gerhardt (Rozsáli 68p), Mészáros – Szabó.
Ebben a játékrészben is maradt a fölényünk, de a helyzeteink mind-mind kimaradtak. Legközelebb a gólhoz Szabó járt, amikor Ábrahám ziccerpasszát 11 méterről a bal alsó kapufára lőtte. A végén még majdnem megbosszulta magát a sok kimaradt helyzet, amikor Haraldseid rossz kirúgása után 1-1-et puskáztak el a hazaiak.
Összességében a legnagyobb pozitívum, hogy újra pályán voltunk és néhány kombinatív támadást is vezettünk. Az iram nem volt öldöklő, a hideg viszont majdnem az volt.
Jók: Demeter, Rozsáli, Szabó, Mészáros
A folytatásban szerdán 19:30-as kezdéssel a BLSZ2-es TF csapatát fogadjuk a III. Kerület pályán.








