Edzőmérkőzés: Unione FC – 43. sz. Építők SK 4:3 (2:1)
Szerdán este a 3. edzőmérkőzésünket játszottuk. Ellenfelünk a tavaszhoz képest 4-5 minőségi játékossal kiegészült, bajnoki rivális Unione FC csapata volt. A mieinknél Borgulya és Szabó sérülés, Örkényi nyaralás miatt nem állhatott a csapat rendelkezésére.
Végül a Berencsi (Kires 46p) – Kmetykó (Hámory 46p), Demeter (Kmetykó 70p), Orosz (Pintér), Gergely (Füzesi 46p) – Gerhardt (Kovács 70p) – Stampf (Rozsáli 46p), Mészáros, Szabados (Stampf 70p), Balazsin (Maczinkó 46p) – Kocsis (Faragó 46p) összetételű csapatunk lépett pályára.
A mérkőzés elejét egy kicsit átaludtuk, az ellenfelünk frissebbnek tűnt. A 20 percben már 0:2-őt mutatott a képzeletbeli eredményjelző. Viszont ezután hamar magunkra találtunk és Stampf révén egy bombagóllal szépítettünk. Kiegyenlítetebbé vált a játék, mindkét kapu előtt akadt lehetőség.
Fordulás után, a sok cserének köszönhetően jelentősen átalakult a csapatunk. Miközben ellenfelünk játszott mezőnyfölényben, mégis hamar egyenlítettünk. Szabados elleni szabálytalanság miatt megítélt büntetőt a sértett váltotta gólra. Sőt nem sokkal később már nálunk volt az előny. Stampf ellen faltoltak a 16-os közelében, fiatal játékosunk pedig remekül tekert a kapuba.
Hiába vezettünk a negyedórával a vége előtt, újabb fordulat jött a meccsben. A zöld-feketék előbb egy szemtelen góllal egyenlítettek, majd az utolsó percben egy fejes góllal a győzelmet is megszerezték.
Jók: Szabados, Demeter, Stampf
A folytatásban szombaton 9:30-as kezdéssel a Vasas KA (U19) ellen lépünk pályára a Fáy utcában.

