Edzőmérkőzés: Vác VLSE – 43. sz. Építők SK 2:0 (2:0)

  • 2025.08.13.

Az utolsó, szerdai felkészülési mérkőzésünk már egy kicsit felesleges is volt, mert túl közel volt a szombati bajnoki rajthoz. Ezért Sólyom Ferenc döntése az lett, hogy mindenki játszik egy félidőt, ami egyébként egy elég felforgatott csapatot is eredményezett.

Molnár D., Gálfi és Csillag sérülés, Tóth M. nyaralás, Pálmai munka miatt nem állhatott rendelkezésre.

Ellenfelünk a Pest Megyei I. osztályú, szebb napokat látott Vác csapata volt, a mérkőzés is a legendás Váci stadionban került megrendezésre, remek körülmények között.

Az első játékrész közepén, egymás után két gyors gólt szerzett a hazai csapat. A második játékrészben sokat támadtunk és sok lehetőségünk is volt akár az egyenlítésre, de vagy mi voltunk pontatlanok, vagy a hazaiak kapusa védett nagyokat.

A mérkőzés egyébként a pályát ellepő szúnyog invázió miatt 5 perccel előbb is ért véget!

Nem sikerült a főpróba, a 6 edzőmérkőzésünkön az első vereséget szenvedte el a csapatunk. Összességében 3 győzelem 2 döntetlen és 1 vereség a felkészülési mérlegünk.

Szombaton viszont már bajnoki rajt, 11-órás kezdéssel a REAC csapatát fogadjuk az új otthonunkban, a Gázművek sporttelepen. 

Minden kedves szurkolónkat szeretettel várunk a mérkőzésre!