Edzőmérkőzés: VIADUKT SE BIATORBÁGY – 43. SZ. ÉPÍTŐK SK 0:2 (0:0)
Az elmúlt héten már próbálkoztak azzal a csapatok, hogy játszanak egymással egy meccset. Akkor még ez nem sikerült, közbeszólt az időjárás. Most sem volt éppen ideális a helyzet, mert bizony csípett a hideg Biatorbágyon rendesen. Sajnos megint volt hiányzónk számtalan. Nem igazan szerencsés, hogy a 23 fős keretből ma is csak 14-en jöttünk össze, abból is összesen két mezőny cserével. Ma éppen Kablawi, Horváth Norbert, Gergely, Örkényi, Lovász és Mészáros hiányzott különböző okok miatt a csapatból.
Ivancsik (Balla 46p) – Kavalecz, Demeter, Kóródi, Juhász (Takács 46p) – Fodor – Dévényi, Szabó M. (Kocsis 46p), Szabó Zs. (Szabó M. 75p), Érsek – Vécsi összeállításban léptünk pályára a Pest Megyei 1.-osztályú ellenfelünk ellen. Góljainkat, Szabó Zs. és Kavalecz (11-esből) szerezték. Jók: Kavalecz, Demeter, Kóródi, Juhász, Takács, Szabó Zs., Szabó M., Érsek, Kocsis voltak.
A mérkőzést a hazaiak kezdték pörgősebben, az első negyedóra végén Ivancsiknak be is kellett mutatnia egy nagy bravúrt. Aztán fokozatosan átvettük az irányítást. Az első félidő végén Dévényi kihagyott egy kihagyhatatlant. 1 lépésről a kapufát zörgette meg. A második félidő két Biatorbágy lehetőséggel indult, de ezek után már csak a mieinknek voltak helyzeteik. Ezek közül egyet Szabó Zsolt cselsorozat után, egyet pedig Dévényi felvágását követően Kavalecz büntetőből használt ki.
Jó iramú, sportszerű mérkőzést játszottunk egy erős ellenféllel szemben. Ma stabil volt a védelmünk, kevés helyzetet engedtek a gyors hazai támadóknak. Elöl pedig a kezdeti pontatlanság után magukra találtak a támadóink és több formás akciót is vezettek. Láthatóan még nincs csúcsformában a csapat, de még nem is kell, majd a Gázgyár elleni bajnoki rajton kell mindennek klappolnia.
Holnap edzőtáborba vonul a csapat és Mátraházán folytatódik a tovább felkészülés.

