Eredmények, beszámolók a 17. fordulóból:
Parádés játékot mutatott be az Unione a Szent Pál Akadémia ellen a BLSZ1. 17. fordulójában, és 7:0-s győzelmet aratott! Szabó András remek formában lévő csapata nagyon összeállt a tavaszra.
Unione FC – Szent Pál Akadémia 7-0
BLSZ1. 17. forduló

Langyosan indult a mérkőzés, amelyen gyorsan kezébe vette az irányítást az Unione, mégis a Szent Pál szerzett majdnem gólt. Cornides András hívta fel a figyelmet arra, hogy a Szent Pál Akadémia kosárlabda szakosztályának is segítségére lehetne, kézzel zsákolt be egy a labdát a kapuba. A szép mozdulatért előny helyett sárga lap járt. Negyedóra elteltével megjöttek az Unione lehetőségei. Az első komolyabb lövést Weisz Tamás eresztette meg, 19 méterről kevéssel lőtt a bal kapufa mellé, majd nem sokkal később Keresztesi Botond próbálkozása zúgott el a kapu felett. Érett a hazai gól, és a 20. percben meg is született. Fehér Csaba a tizenhatoson belül az alapvonalról visszagurított egy labdát Szabó Tibornak, aki 12 méterről természetesen kihasználta a lehetőséget! 1-0 A gól után is az Unione játszott veszélyesebben. Leginkább Kayali Viktor volt elemében, akit legtöbbször csak szabálytalanul tudtak szerelni. Az egyik ilyen vele szemben elkövetett szabálytalanság után a 41. percben jó helyről végezhetett el szabadrúgást a hazai csapat. Szabó Tibor 21 méteres lövését bravúrral kellett hárítania Laky Dánielnek. A félidő végén Földes Gábor mutatta meg, hogy miért játszott a magyar első osztályban. Két tanári passzt osztott ki 2 percen belül. A 44.percben a szintén remekül játszó Keresztesi Botondot szolgálta ki, aki középről, 13 méterről ziccerben elrúgta Laky mellett a labdát. 2-0 Egy perccel később pedig Földes oldalra passzolt ki az elfutó Kayali Viktorhoz, aki 14 méterről jobbról kapufás gólt lőtt a hosszú sarokba. 3-0

A második félidő első jelentős eseménye egy kiállítás volt. Az 53. percben Gál Krisztián (Unione) egy taktikai szabálytalanság után megkapta második sárga lapját. A megítélt Szent Pál-szabadrúgás is veszélyes volt. Grósz Szilárd 23 méterről alig lőtt a bal kapufa mellé. Az 58. percben a túloldalon még nagyobb veszélyt hordozott Fehér Csaba 20 méterről elvégzett pontrúgása, amely a felső kapufáról pattant vissza a mezőnybe. A 70. percben Kayali show következett! Az Unione tizenhatosán belül a csapat támadója előbb remekül vett részt a védekezésben és a labdakihozatalban, majd saját térfeléről óriási labdát adott Keresztesi Botondnak, aki kiharcolta magának a tiszta helyzetet, majd 14 méterről a hálóba lőtt! 4-0 A 72. percben a Szent Pál Akadémia is megvillant. Hollósi Mátyás szöglete után Lengyel Szabolcs fejelt a felső kapufára. A 80. percben még nagyobb bajba került az Akadémia, Mészáros Tamás is megkapta második sárga lapját, így odaveszett az emberelőny. Fájó lehetett ez a vendégeknek, hiszen ő volt az, aki leginkább próbálta tartani a lelket a Szent Pálosokban. Ami ezután jött az pedig még fájóbb volt számukra! Fehér Csaba rögtön a szabálytalanságot követő szabadrúgást bal oldalról a rövid sarokba lőtte. 5-0 A 84. percben Kayali Viktor szerezte meg második gólját, Keresztesi Botond csodás passza után kicselezte a kapust, majd 12 méterről az üres kapuba lőtt. 6-0 A végső csapást a csereként beállt Sipaki Patrik vitte be, aki Babos Ádám jobb oldali beadása után lőtt közelről a kapuba. 7-0 Az Unione összes játékosa meggyőző formában játszott, de külön kiemelnénk, hogy Keresztesi Botond, és Kayali Viktor tarthatatlan volt, és Fehér Csaba valamint Szabó Tibor is remek teljesítménnyel rukkolt ki, Földes Gábor pedig két fontos gólpasszt adott. A mérkőzés legjobbja a PestiFoci szerint Kayali Viktor lett. Nem volt könnyű a választás, hiszen bár egyértelműen ő volt a mezőny egyik legjobbja, de Keresztesi Botond is hasonlóan jó teljesítményt nyújtott. Két találata mellett leginkább a negyedik gól csodálatos előkészítéséért jár neki a cím. Edzői vélemények: Szabó András (Unione FC): – Az elején sikerült feltörni masszívan védekező ellenfelünket. Bár kissé görcsösen kezdtünk, végül gyorsan megtaláltuk a kulcsot a győzelemhez, és megérdemelt sikert arattunk! Takács György (Szent Pál Akadémia FC): – Minden tekintetben felülmúlt minket az Unione. Dolgozunk tovább…

Az előző fordulóban a 43. sz. Építők otthonában szép győzelmet arató RAFC látta vendégül a tavasszal új edzőjével, Kincses Bélával most bemutatkozó KISE csapatát.
RAFC- KISE 2-3
BLSZ1. 17. forduló
Már az elején rá is ijesztett a vendégcsapat a hazaiakra, amikor a 2. percben Vincze Szabolcs megindult a jobb szélen, majd 12 méterről nem sokkal lőtt mellé. Egymásnak feszültek a csapatok, kisebb helyzetek adódtak mindkét oldalon, mígnem a 23. percben Vörös Péter indította Vörös Istvánt, aki szemben a kapuval lövésre vállalkozott, amit Jarecsni László még ki tudott ütni, de épp az érkező Ivanics Bence elé, aki közelről nem hibázott. 1:0 Nem sokat váratott magára az egyenlítés, a vendégek részéről. Nemes István 20 méterről vállalkozott egy életerős lövésre a 33. percben és a labda Janta Zoltán hasa alatt becsúszott a kapuba. 1:1 Belejöttek a csapatok a gólgyártásba, 3 perc telt el a KISE egyenlítő gólja után, és máris újból középkezdéshez állhattak fel a csapatok. Vörös István indításával a gyors Balazsin András lépett ki a bal oldalon, majd két védő között elpöckölte a labdát, amely a kapuba gurult. 2:1. A félidőt még két szép mozzanattal zárták a csapatok. Előbb Nagy Róbert (KISE) 30 méteres szabadrúgását fogta Janta, majd a másik oldalon Derda Dániel 28 méteres lövését tolta éppen csak a léc fölé Jarecsni. A szünet után az 51. percben Helmes István a bal oldalon remek labdával ugratta ki Nagy Róbertet, akit a hazai büntető területen belül, csak szabálytalanság árán tudtak elválasztani a labdától. A megítélt büntetőt a sértett végezte el, és a középen elvetődő kapus mellett a kapu jobb oldalába gurított 2:2 Az 56. percben a hazai kapus, Janta Zoltán egy életveszélyes cselt mutatott be szinte a saját gólvonalán, amiről éppen csak lemaradt a mérkőzésen rendkívül gólveszélyesen futballozó Nagy Róbert. Az 58. percben Zentai Mihály (RAFC) beadása a védőkön megpattanva ment el a kapu felett. 5 perc múlva a tizenhatos vonalán kapott szabadrúgást a hazai csapat. A pont a kapuval szemben letett labda mögé Vörös Péter állt, de lövése lepattant a sorfalról. 3 perc múlva a másik oldalon kísértetiesen hasonló szituáció alakult ki. Itt most Nagy Róbert állt a 16 méterre megítélt szabadrúgáshoz, de lövése lepattanva a sorfalról Helmes Istvánhoz gurult, aki 18 méterről fölé bombázott. A67. percben ismét a KISE próbálkozott, Tóth Bálint verekedte ki magának a labdát, majd passzából Vincze Szabolcs lőtt 8 méterről mellé. A hajrához közeledve rákapcsoltak a csapatok. Egy Kocsi János (RAFC) elleni szabálytalanságot követő szabadrúgást Vörös Péter végzett el a vendégek kapujától 21 méterre. Lövés helyett a bal oldalon jó helyzetben álló Balazsint választotta, aki 8 méterről az oldalhálóba lőtt. A 77. percben a góllövőlistát vezető Tóth Bálintot nem vették elég komolyan a hazai védők, aki így egy szép egyéni játék után kiléptette Nagy Róbertet a hazai tizenhatoson belül, és Nagy 6 méterről a kapus mellett elgurított a kapu jobb oldalába. 2:3 Válaszul a másik oldalon Vörös Péter átadásból, Berndt András 8 méteres jobb oldali beadását ütötte ki vetődve Jarecsni. A 86. perc megint parázs jeleneteket hozott a hazai kapu előtt, ismét Nagy Róbert főszereplésével. Havasi Zsolt indította Vincze Szabolcsot a hazai térfélen, akinek beadásara Nagy érkezett középen 5 méterre a kaputól, de a kapussal ütközött. A labda kiverekedve nála maradt, és kijjebb sodródva, 10 méterről újra ráfordulva a felső lécet találta telibe. A végére még egy hazai próbálkozás maradt, amikor egy 40 méteres átadás után Derda Dániel fejelhetett 7 méterről kapura, de Jarecsni, ha nehezen is szögletre tudott menteni. Ezen a napon nem érvényesült a RAFC erőteljes, gyors játéka. A széleket nem tudták kellő mértékben megjátszani, így a vendégek Nagy Róbert vezényletével megérdemelten tudtak nyerni tavaszi debütálásuk alkalmával. A mérkőzés legjobbja a Pestifoci szerint Nagy Róbert lett. Két góllal járult hozzá a KISE szép sikeréhez, emellett veszélyes játéka állandó fejtörést okozott a hazai védőknek.

Három éves kitérő után ismét a TF pályán rendezi hazai mérkőzéseit a Hegyvidék SE. A visszatérés nem volt sikeres, mert a vendég Fővárosi Vízművek elrontotta az ünnepet, magabiztosan győzött. Boldog lehetett viszont a lefújást követően Schmél László (képünkön), aki féléves kitérő után ezzel a szép sikerrel tért vissza a Vízművek kispadjára!
Hegyvidék SE – Fővárosi Vízművek 0-3
BLSZ1 17. forduló
A megemelkedett pályabérleti díj miatt költözött el a TF pályáról a Siketek sporttelepére a Hegyvidék SE. Most visszaköltözött a Hegyvidék a Hegyvidékre, és a hazatérés után az első mérkőzést a Fővárosi Vízművek ellen játszotta. A Hegyvidék a tavaszi nyitó fordulóban meglepetésre pontot szerzett az esélyesebb Tintahalak otthonában, míg a Vízművek első meccsét a RAFC ellen elhalasztották. A házigazda kezdett bátrabban, az első lehetőség mégis a vendégek előtt adódott. Buhály Gergő kilépett a védők között, ám kissé hosszan szöktette magát, és a kifutó Nándori Márton elcsípte a labdát. Nem sokkal később a másik oldalon is hasonló akciónak lehettek tanúi a nézők. Orbán Balázs szerezhetett volna gólt, de a Vízművek kapusa, Jókay-Guttmann Dániel egy gondolattal megelőzte.Mezőnyfölénybe volta Hegyvidék, de a befejezésekkel adósak maradtak, akárcsak a vendégek kontrák végén. A 20. percben viszont megszerezte a vezetést a Fővárosi Vízművek. Arany Zoltán bombáját szögletre tenyerelte a jobb alsó sarok elől Nándori Márton. A beívelt szöglet után a védőkről lecsorgó labdát Nagy Rudolf a bal alsó sarokba vágta 0-1. A következő perceket mezőnyjáték jellemezte, majd a félidő hajrájában beszorult a Hegyvidék. A 42. percben Gaál Miklós lőtt jó helyzetből mellé. A 44. percben ismét Gaál Miklós volt a főszereplő, most remekül csavart egy szabadrúgást a hazaiak kapujának előterébe, Vitok Álmos azonban fölé fejelt. Már mindenki a félidő végét jelző sípszóra várt, amikor a 45. percben Csaszni Nándor eleresztett egy nagy lövést, és bizony a vendégek kapusának minden tudására szüksége volt, hogy szögletre üsse a bal alsó sarok felé tartó labdát. Góllal indult a második félidő. A 48. percben Szakállos Zoltán partdobása után a szünetben csereként beállt Dévényi Tamáshoz került a labda, aki tovább perdített, és Buhály Gergő a hálóba továbbított 0-2. Az 51. percben újabb gólt szerzett a Vízművek. Gaál Miklós észrevette, hogy Nándori Márton távol áll a gólvonaltól, lövésre szánta el magát, és a labda a léc alatt a kapuba jutott 0-3. Igyekezett a Hegyvidék, de a Vízművek fegyelmezetten védekezett. A 63. percben Környei Mátyás elől az utolsó pillanatban tisztázott szögletre Arany Zoltán. A másik oldalon, egy kontra végén Dévényi Tamás lövése csak centiméterekkel kerülte el a kaput. A 75. percben Stefkovics Ádám szabadrúgása szállt fölé, majd egy perccel később Orbán Balázs elől mentett kifutva a Vízművek kapusa. A Fővárosi Vízművek a hajrában lassította a játékot, és végül rászolgált a győzelemre a tartalékos Hegyvidék ellen. A mérkőzés legjobbja a Pesti Foci szerint Buhály Gergő volt. Végig nagyon harcosan játszott, a pálya minden pontján feltűnt, pontos átadásai voltak, a második félidő elején nagyon fontos gólt szerzett. Edzői vélemények Csucsi Nándor pályaedző (Hegyvidék): – A pontszámokat tekintve a tavaszt is úgy kezdtük, mint az őszt, csak akkor vesztettünk a Tintahalak ellen, és döntetlent játszottunk a Vízművekkel. Most, ha reggelig tart a meccs, akkor sem szerzünk gólt, mert a támadójátékunk sablonos volt. Hiába támadtunk, nem találtuk ellenszerét az ellenfél védelmének, akik ráadásul nagyon veszélyes kontrákat vezettek. Schmél László (Fővárosi Vízművek): – Küzdelmes mérkőzésen taktikusan játszva úgy érzem, megérdemelt győzelmet arattunk.

A forduló előtt harmadik helyen álló Sashalom a negyedik helyről fölfelé vágyó Budafok otthonába látogatott.
Budafoki LC – THSE-Sashalom 0-2
BLSZ1. 17. forduló

A hazaiak kezdték jobban a rangadót, és már a 10. percben büntetőt végezhettek el.. Berkes Gábor rúgta meg a tizenhatoson belül a Kelentől igazolt Adámy Pétert, a játékvezető pedig a tizenegyes pontra mutatott. Csabai Tamás csapatkapitány lövését azonban könnyedén fogta Baráth Béla. Hatalmas lehetőséget szalasztott el a Budafok!5 perc múlva a szépen lassan önmagára találó Sashalom állt közel a gólhoz. Dudás Máté egy kipattanó labdát kevéssel lőtt 18 méterről kapásból a kapu fölé. A 35. percben már nem csak, hogy közel állt, hanem meg is szerezte a vezetést a vendégcsapat, méghozzá egy remek akcióból. Lőrincz László és Füzy Zsolt kényszerítője után, Füzy ziccerben nem hibázott. 0-1 1 perc múlva Péter Attila (Sashalom) balról kevéssel lőtt a bal kapufa mellé. A 41. percben ismét a vendégek próbálkoztak. Lőrincz László lőtt 13 méterről a kapu mellé. Az első félidőt jól kezdő Budafoknak valamit ki kellett találnia, hogy pontot szerezzen, mert a gól utáni játékukkal elkerülhetetlenül sodródtak a vereség felé. Schróth Lajos ennek megfelelően támadásba küldte csapatát, felvállalva a kockázatot, hogy egy kapott góllal eldőlhet a meccs. Egészen jól játszott a hazai csapat és a 60. percben majdnem össze is jött számukra az egyenlítés. Adámy Péter 18 méteres lövése kevéssel kerülte el a kaput. Nem volt rossz a második félidő, de az igazi helyzetek csak a hajrában voltak. A 78. percben 19 méterről végezhetett el szabadrúgást a THSE, Lőrinz László jobb felső sarokba tartó lövését bravúrral ütötte ki Berhidai Zoltán, eldőlhetett volna a meccs. A 86. percben az 1-1-re nyílt komolyabb esély. Csabai Tamás bal oldali beadása után Markovics Ádám 14 méterről a kapu mellé lőtt. A véghajrá a Sashalomé volt! A 89. percben Lőrincz Áron passza után Lőrincz László lőtt kisodródott helyzetből kevéssel a kapu fölé, majd a mérkőzés a 91. percben eldőlt végleg. Füzy Zsolt nagy bedobása után Lőrincz László közelről bevette a budafoki kaput. 0-2 A mérkőzés legjobbja a PestiFoci szerint Füzy Zsolt lett! Góllal és gólpasszal és remek játékkal segítette csapatát a nagyon fontos rangadó megnyeréséhez! Edzői vélemények: Schróth Lajos (Budafok): – 30 percig az történt, amit szerettünk volna, meg is volt a lehetőségünk, hogy megszerezzük az előnyt. A semmiből kaptunk egy gólt, és ezután a jó erőkből álló Sashalom azt játszhatta, amit mi szerettünk volna. Nyugodtan kontrázhatott. A második félidőben felvállaltuk a nyílt sisakos játékot, de most ennyi volt ebben a meccsben. Strebek Marcell (THSE): – Nem érkeztünk ideális előjelekkel a találkozóra, és ez meg is látszott a mérkőzés elején. Azonban csapatunk sok mindent megélt már, és tisztában voltunk vele, hogy ilyen helyzetben mi lehet a kulcsa a sikernek! Ahogy teltek a pecek egyre jobban kontrollunk alá tudtuk venni a találkozót, és a második félidőben már kombinatív játékkal is eljutottunk a hazaiak kapujáig, melynek következtében több helyzetet is kialakítottunk. Nagyobb koncentrációval még nagyobb aranyú győzelem születhetett volna. A mai napon nem csak csapatként csillogtattunk erényeket, hanem ezen belül játékosaink saját feladatukat is meggyőző, imponáló magabiztossággal végezték. Továbbá ezen belül ezen a szinten egy klasszis teljesítmény is született együttesünknél. (Füzy Zsolté) Az elmúlt másfél hónapban keményen megdolgoztunk ezért a mai sikerért. Ma még ünneplünk, de holnaptól már készülünk a következő feladatra.

Az Ikarus a múlt heti nagy arányú győzelme után (6:0 az RTK ellen) fogadta hazai pályán a Testvériség csapatát, amely a Pénzügyőrtől elszenvedett 4-0-s vereség után szeretett volna javítani.
Ikarus BSE – Testvériség 1-0
BLSZ1. 17. forduló
A hazaiak már a 3. percben veszélyeztették a Tesi kapuját. Horváth Krisztián indításával Bálint Dávid futott el a jobb szélen, majd beadása Szabó Pált találta a vendég ötösön belül, de lövését Csurgai Dominik védte. Egy perc múlva ismét Horváth adott munkát a Testvériség kapusának, amikor egy 30 méteres szabadrúgással kínálta meg, de a hálóőr a helyén volt. A másik oldalon a 7. percben egy Bánhalmi Milán elleni szabálytalanság után megítélt szabadrúgást Bacskai Bence lőtt laposan 25 méterről kapura, de a lövést Skaravanek László védte. Az első negyed óra végén Bánhalmi mellel tett le egy labdát Illés Károlynak, aki visszatette azt a támadónak, aki cselsorozatba kezdett a hazai tizenhatoson belül, de az utolsó pillanatban szerelni tudták. Egy perccel később Nagy Péter szerzett labdát a hazai térfél közepén, Bacskai Bencéhez játszott, akinek bal oldali beadására az Újpesti Haladástól igazolt Pósa Dániel érkezett lendületből, de 3 méterről a bal kapufa mellé pördített. A 25. percben ismét Bacskai villogott. Szép cselsorozat után jutott el az Ikarus tizenhatosa elé, de lövés helyett folytatta a cselezést, és mivel minden sorozat megszakad egyszer, így ez a sorozat is elhalt a védőfalban. A nagy iramot produkáló csapatok igazán veszélyes helyzetekig ritkán jutottak ebben az időszakban. A félidő végére még két említésre méltó esemény történt. Az első, amikor az Ikarus játékosa, Rápó Csanád emelt Drenyovszki Mihály elé, aki mellel szépen maga elé tette a labdát, de a lövés pillanatában szögletre mentettek előle. A szögletből Szabó Pál 4 méteres fejesét fogta Csurgai. A félidő záróakkordjaként Rápó 23 méteres szabadrúgását ismét védte Csurgai. A második játékrész úgy folytatódott, ahogy az első befejeződött. Nagy iram, a szabálytalanságokkal fűszerezve, és olykor bosszantó hibákkal. Az 51. percben Szabó Pál főszereplésével vezetett támadást az Ikarus. A támadó elfutott a jobb szélen, majd remek beadását követően az utolsó pillanatban mentettek szögletre a kaputól 3 méterre gólra törő Zubovics Demeter elől. A beadott szögletből ismét Szabó fejelhetett, de labdája a vendégek kapusának ölében kötött ki. Az 53. percben gólt szerzett az Ikarus! 20 méterre a vendégek kapujától végezhetett el szabadrúgást a hazai csapat. A labda mögé Horváth Krisztián állt, aki jobbal remekül csavarta be a labdát a kapu jobb oldalába. 1:0. A gól után is támadásban maradt a hazai gárda. Előbb a 61. percben egy szép Bálint – Nagy kombináció után Rápó lőtt 18 méterről ballal mellé, majd néhány perccel később egy Zubovics – Bálint akció után Nagy Dániel 5 méteres lövését fogta Csurgai. A 68. percben Molnár István beadását Rápó ordító helyzetben lőtte 9 méterről kapura, Csurgai oldalra tenyerelte a labdát. A mérkőzés hajrájában a vendégek rákapcsoltak, megpróbálták legalább az egyik pontot megmenteni. A 83. percben Pósa Dániel nagy iramban vitte fel a labdát a hazai térfélen, majd Bacskait választotta játékostársnak, aki 16 méterről lőtt kapura, de Skravanek oldalra ütötte a labdát. A 87. percben ismét az elemében levő Bacskai Bence 40 méteres átadásával Bánhalmi cselezte be magát a hazai tizenhatoson belülre, de addig cselezett, amíg a lövés pillanatában elcsúszott, és a kapus felszedte előle a labdát. A mérkőzést a 91. percben a gólszerző Horváth Krisztián 24 méteres szabadrúgása zárta, amely a jobb oldali kapufát érintve hagyta el a játékteret. Jó iramú, bár helyenként hibákkal tarkított mérkőzésen a Testvériség a hajrában iparkodott, de végül kénytelen volt beletörődni az Ikarus sikerébe. Győzelmével a hazai csapat megtartotta második helyét a tabellán! A mérkőzés legjobbja a PestiFoci szerint Bacskai Bence lett. Rengeteget tett azért, hogy a Testvériség ne hagyja el vesztesen a pályát, ez most nem jött össze neki, de nálunk teljesítménye elég volt ahhoz, hogy ő legyen a mezőny legjobbja. lendületes játékával színt vitt a meccsbe és csapata játékába

Az Építők óriási meglepetést okozva hazai pályán legyőzte a BLSZ1. első helyén álló Pénzügyőrt! Az éllovas előnye ezzel két pontra csökkent a második helyen álló Ikarus előtt.
43.sz. Építők SK – Pénzügyőr SE 1-0
BLSZ1. 17. forduló
Éllovashoz méltóan kezdte a játékot a vendégcsapat, pillanatnyi kétséget sem hagyva afelől, hogy csak a győzelem az elfogadható eshetőség számára a mérkőzés végkimenetelét illetően. Már a 3. percben egy gyors Karvalics Bence – Aribi Hassan akció futott végig, mely után a labdát Meggyes Balázs kapta, akinek 15 méteres lövése kevéssel kerülte el a bal felső sarkot. Egy perc múlva Sztrunga Zsolt maradt üresen a hazai tizenegyes ponton, de talán őt is meglepte Varga Sebestyén Benjámin 20 méteres remek labdája, így elvétette azt. A 11. percben ismét forró pillanatok melegítették az Építők védelmét. Varga-Sebestyén lőtt kapura egy szabadrúgást, amit Kires Attila nagy védéssel kiütött, Sztrunga újrázása pedig elakadt a védőkben. 16. percben Gyürki Gergő veszélyes szöglete ment el keresztben a hazai ötösön, anélkül, hogy bárki beleért volna. Néhány pillanattal később ismét Gyürki emelt 25 méterről Luczek Dávid elé, aki 5 méterről a kapu mellé lőtt. Futószalagon érkeztek a Pénzügyőr helyzetei a hazai kapu elé. Az Építők játékosai pedig állandó versenyfutásokra voltak kényszerítve. A hazaiak csak a védekezésre tudtak koncentrálni, erejükből éppen csak, hogy szórványos támadásokra futotta. A 21. percben egy gyors, sokérintős vendégtámadás végén Hassan Aribi hagyott ki 6 méterről egy nagy helyzetet. Majd 30. percben Gyürki Gergő 30 méteres lövése szállt kevéssel fölé, két perccel később Szigeti Attila beadását követően Aribi 14 méteres lövését ütötte ki Kires, de a labda Gyürki elé pattant, aki kétszer is próbálkozhatott, de mindkét lövés elakadt a védőkben. Az Építők első komolyabb próbálkozására 35 percet kellett várni, amikor Várnagy Milán előtt adódott lehetőség egy beívelt szabadrúgás után, de nagy helyzetben 3 méteren átlépte a labdát. Úgy tűnt, hogy az Építőknek csak ehhez hasonló rögzített helyzetek után lesz esélye bárminemű helyzet kialakítására. Még egy említésre méltó momentum maradt a félidő végén, amikor Vég Csongor (Építők) szerzett labdát a saját térfelén, majd egyenesen a vendégek tizenhatosáig sprintelt, ahol is egy életerős lövést tudott megereszteni a kapura, munkát adva Sándor Lászlónak, aki másodszorra fogta a kemény labdát. Térfélcsere után jottányit sem változott a mérkőzés képe. Nagy iramban játszottak a csapatok, szinte felborult a pálya annyira a hazai térfélre tevődött át a játék, de az Építők komolyan felépítette védekezését, és becsülettel állta a sarat. Az 56. percben Iflinger Norbert vett át egy labdát az ötösön, de lövése fölé szállt. Egy ellentámadásnál az 58.percben aztán olyan dolog történt, amire kevesen számítottak. A nagy szorításból kilépő Építők egy gyors kontrát vezetett, Faragó Bálint kapott egy hosszú indítást, majd a vendégek tizenhatosának bal sarkánál kiléptette a lendületből érkező Bakay Ferencet, aki 8 méterről Sándor László mellett a kapuba gurított. Óriási meglepetésre 1:0. A gól után még erőteljesebben próbált támadni a Pénzügyőr, így viszont a védekezést remekül megoldó hazaiaknak adódtak lehetőségeik a kontrákra. 63. percben egy reklamálás miatt megítélt közvetett szabadrúgást végezhetett el az Építők 14 méterre a kaputól. Vécsi Gábor lövése azonban levágódott egy a sorfalból kilépő védőn. A 70. percben Vég Csongor futott el a bal oldalon, beadására Vécsi Gábor érkezett, 13 méteres lövését védte Sándor László, de a kipattanót újból kapura tette Vécsi, a kapus eszén azonban ezúttal sem tudott túljárni. Ezután a hazaiak megpróbálták lassítani a játékot és néha bizony egy-két keményebb belépővel is védték az eredményt. A mérkőzés végén még Sztrunga Zsolt 7 méteres fejesét védte Kires, illetve a hosszabbításban Nagy Márkó (Építők) begyűjtött két sárgát a játék késleltetéséért, ami miatt kiállni kényszerült. Az eredmény viszont már nem változott, az Építők a bajnokság eddigi legnagyobb meglepetését okozta. Ezen az estén mindkét csapatot dicséret illeti. A vendégeket gyors, látványos, élvezetes játékuk miatt, ami azonban nem törte meg az Építőket. A hazaiak azt játszották, amit egy védekezésre építő csapatnak ilyenkor kell. És bár a labdabirtoklás, ha mérve lett volna kb. 90:10 arányú lett volna a vendégek javára, ismét a több gólt rúgó csapat nyert. A mérkőzés legjobbja a PestiFoci szerint Gyürki Gergő lett. Remekül dobta támadásba társait, pontos beadásai, szögletei állandó veszélyt jelentettek a hazai kapu előtt. Edzői vélemények Dr. Hevesi Tamás (43.sz. Építők SK): – Nem vártuk jó előjelekkel a találkozót, sok hiányzónk volt, de erre a meccsre ez a csapat volt a legjobb 43-as! Győzelmünk az akarat, az összetartás és a fegyelem diadala volt.” Vatai Attila (a Pénzügyőr SE vezetőedzője): – Gratulálok a hazaiaknak a győzelemhez! Megérdemelték. Annak ellenére mondom ezt, hogy néhány játékosomat szó szerint megsemmisítették, és ezt a játékvezető képtelen volt megakadályozni, a meg nem adott büntetőkről nem is beszélek. Be kell látnunk, ha csak játsszuk a futballt, akkor el fogunk bukni.
További eredmények:
RTK – VOYAGE 0:2
KELEN – FFC később!

