Eredmények, beszámolók a 19. fordulóból:

  • 2017.03.19.

Száguldásban az Ikarus!

A hétvégén visszatérő télies, esős, szeles idő fogadta a csapatokat a BLSZ I 19. fordulójában. A mérkőzés előtt két kérdés foglalkoztatta a mérkőzésre kilátogatókat: az első, hogy az Ikarus folytatja-e győzelmi sorozatát, illetve, hogy az FFC át tudja-e menteni a múlt heti játékát, mely akkor 3 pontot hozott konyhájukra.

Ikarus – FFC 6-2

BLSZ1 19. forduló

A mérkőzés jegyzőkönyve: ITT!

Hamar eldőlt, hogy a mérkőzést a hazaiak fogják irányítani. A kezdés után azonnal magukhoz ragadták a karmesteri pálcát a mérkőzésen végig ellenállhatatlanul játszó Horváth Krisztián vezetésével, és nem is engedték ki a kezükből Már a 2. percben meg is zördült a vendégek hálója, amikor Orza Andrei jobb oldali beadását Kasinszky István továbbcsúsztatta a 11-es pontnál, és a bal oldalon helyezkedő Horváth Krisztián felugorva 6 méterről jobb belsővel a kapu bal oldalába helyezte a labdát.1-0 Folyamatos Ikarus fölény jellemezte a játékot igaz a következő lehetőségig 17 percen át kellett elviselnünk az esőt és a szelet. A játék kárpótolt minket a kellemetlenségekért. Ismét Horváth Krisztián jelentkezett be egy próbálkozással, de 24 méteres szabadrúgása fölé szállt. Az FFC először a 20. percben adott életjelet magáról, amikor az első szögletükből Ignácz Dávid ívelte Posta Tamás László fejére a labdát, ami onnan azonban fölé szállt. Erre a vendégpróbálkozásra azonnal volt válasza a hazai csapatnak, ami már eredményt is hozott. A 22. percben Horváth Krisztián saját labdaszerzése után Halász Balázshoz játszott a bal oldalon, aki azonnal betette a labdát, amit az első gól előkészítője Orza Andrei 6 méterről elpördített a kapus mellett. 2-0 A gól nem szegte kedvét az Ikarusnak, és tovább folytatták támadásaikat. A 25. percben megint Horváth Krisztián volt a főkolompos, amikor 30 méteres életerős lövését ütötte szögletre Peressényi Soma. A szögletből Röthy Martin csúsztatott alig fölé. Aztán a mezőnyben lassan magához térő FFC is eljutott a hazai kapu előterébe, és ha már ott voltak Székely István révén sikerült egy szabadrúgást is kiharcolniuk a hazai kaputól 17 méterre. A letett labda mögé Bubcsó Norbert állt és ballal szépen elcsavarta a labdát a sorfal mellett egyenesen a kapu jobb alsó sarkába. 2-1A gól után jottányit sem változott a játék képe, az Ikarus birtokolta a labdát, a vendégek jobbára keresték a játékszert. A 35. percben Kasinszky István egy szép támadás végén 17 méterről a jobb oldali kapufára lőtt.  A következő percben ismét Horváth Krisztián volt a főszereplő, amikor 50 méteres labdavezetés után egyedül tört kapura, de a 13 méteres lövését szögletre tudta hárítani Peressényi Soma. Az eleinte nyomasztó Ikarus mezőfölény ellenére a félidő végére feljebb jött az FFC, de érdemi helyzetet nem tudtak kidolgozni, így szerény hátrányban mehettek szünetre. A második félidőben sem változott a játék képe. Az Ikarus folyamatosan szőtte támadásait és gyártotta a lehetőségeket, míg a vendégek sok hibát ejtettek játékukban, sok volt a labdakezelési hiba, a saját térfélen eladott labda és ez mind a hazai csapat malmára hajtotta a vizet. Előbb Kasinszky István egy saját maga által szerzett labdát Orza Andreihez játszott, majd azt onnan visszakapva 11 méterről lőtt, de Peressényi Soma a helyén volt és sikeresen hárított. A következő hazai gól előtt még ízelítőnek egy Ika-helyzet maradt ki, Orosz József Botond bal oldali beadását Orza Andrei 6 méterről mellé belsőzte. A 70. percben már nem volt kegyelem. Ismét Orosz József Botond játszott Kasinszky Istvánhoz, akinek 17 méteres lövése a kapufáról vágódott vissza a mezőnybe, de épp a középen helyezkedő Devecser Zsolt elé, aki egy igazítás után 6 méterről a kapuba helyezett.3-1 A 77. percben ismét ugyanők voltak a kulcsszereplők, mint az előző gólnál. Orosz József Botond remekül tálalt Devecser Zsolt elé, aki a kapu elé érkezve 4 méterről lőtt a kapuba, csereként beállva második gólját szerezve. 4-1. Azért az FFC is megmutatta, hogy a pályán van még, a 83. percben Virág Balázs 17 méteres lövését Darabont Dániel szögletre ütötte. A szögletet Ignácz Dávid adta be és egyenesen a mostanában igencsak eredményes Léb László fejére ívelte a labdát, ami onnan a kapus felett a hálóba vágódott.4-2 És ha valaki azt hitte, hogy ezzel lassan lecsorognak a másodpercek, az bizony tévedett. Mert Horváth Krisztián percei még hátra voltak. A 86. percben Devecser Zsolt ellen szabálytalankodott Posta Tamás László, aki második sárga lapját váltotta pirosra, és a bíró pedig rövid tanácskozás után az először megítélt szabadrúgást büntetőre. A 11-esből Horváth a jobb sarokba helyezett. 5-2 A 86.percben Horváth még egy labdával szolgálta ki Borgulya Dánielt, aki egyedül törhetett kapura, de talán kissé bizonytalan volt, így kisodródva 14 méterről a jobb kapufa alsó tövére lőtte a labdát. És a végén már a hosszabbításban a szintén csereként beállt Borgulya Gábor egy labdaszerzés után a félpályánál indította Horváth Krisztiánt, aki végigszáguldott a térfélen, egyenesen a tizenhatoson belülre, majd 13 méterről lőtt, de Peressényi Somában elakadt a labda, ami újra Horváth elé került, aki másodjára már az üres kapuba passzolt. 6-2. Ezen a napon nem volt egy súlycsoportban a két csapat. Az Ikarus gyors támadásokat szövő, ellenállhatatlan csapat képét mutatta, míg a vendégek nem tudták megismételni legutóbbi játékukat, és kénytelenek voltak kapitulálni. Mérkőzés legjobbja a PestiFoci szerint Horváth Krisztián (Ikarus) volt. Tudásához méltó kiemelkedő játékkal rukkolt elő, 3 góljával koronázta meg teljesítményét.

6:3! Zana Dániel vezetésével a bajnokság meglepetését okozta az Újbuda!

ubv epitok

A forduló előtt a bajnokságot vezető 43.sz. Építők a 14. Új-Budai FC Voyage csapatát fogadta. A találkozó előtt az ÚBV-re senki sem fogadott volna, de egy bizos, hogy olyan sikerükre, amelyet a Fáy utcában értek el, biztosan nem.

43.sz. Építők – Új-Budai FC Voyage 3-6

BLSZ1. 19. forduló

A mérkőzés jegyzőkönyve: ITT!

Egy hazai szabálytalanság után már a 8. percben büntetőhöz jutott az ÚBV, a tizenegyest Zana Dániel rúgta magabiztosan a kapuba. 0-1 Az Építők a korai sokk után kezdett ébredezni, de mire jobban átvették volna az irányítást, megduplázódott a hátrányuk, a 20. percben Földi Dániel emelt gyönyörűen a hálóba. 0-2 A 29. percben szépített az Építők, a csereként beállt Takács András ívelt be egy szabadrúgást, amire Kocsis Balázs érkezett és a kapuba helyezett. 1-2 A félidő vége előtt az Építőknek az egyenlítést is sikerült kiharcolni, a remek cserének bizonyuló Takács András 17 méterről lőtt szabadrúgásból az alsó sarokba. 2-2 A kezdeti meglepetés után igazolódni látszódott a papírforma, de újabb megdöbbenésre az ÚBV a második játékrész elején is góllal kezdett. A 48. percben Zana Dániel lőtt 15 méterről a bal felső sarokba! 2-3 A 3. vendég gól után itt is-ott is adódtak helyzetek, de az újabb találat ismét az újbudai csapaté volt. A 63. percben Kóródi Viktor szabálytalankodott a remekül játszó Zana Dániellel szemben. A büntetőt ismét Zana rúgta, és ismét a hálóba! 2-4 A vendégek igen kellemes helyzete rövid ideig tartott, négy perc múlva Dévényi Dániel bombagóljával 3-4-re módosult az eredmény. A hátralévő időben az Építők többször is egyenlíthetett volna, de a 90. percben az Újbuda szerezte meg a mindent eldöntő találatot. Pfeiffer Vince lőtt 8 méterről a kapuba. 3-5 Itt még nem volt vége! A 93. percben Zana Dániel parádés 60 méteres szóló után megszerezte negyedik gólját is!! 3-6 Az Új-Budai Voyagenak ezen a napon kijött a lépés az enervált Építők ellen és fantasztikus, hangzatos győzelmet aratott. Az élmezőny ezzel a meglepő eredménnyel teljesen megkavarodott! Érdemes követni a BLSZ1-et!

További eredmények:

Hegyvidék – Kelen 1:2

II. Kerület TUE – Testvériség 3:3

Gázgyár – Műegyetem 2:1

Pestszentimre – Unione halasztva

Vízművek – THSE halasztva