Eredmények, beszámolók a 2. fordulóból:

  • 2017.08.28.

A REAC nyerte a palotai rangadót

Testvériség – REAC 0-2

BLSZ1. 2. forduló

A mérkőzés jegyzőkönyve: ITT!

Palotai rangadóra készülhetett a nagyérdemű közönség, mert az első fordulóban kiütéses győzelmet arató REAC látogatott a hazai pályán mindig veszélyes Testvériség otthonába. Azonban a mérkőzés elején veszélyt a REAC jelentett a Tesi kapujára, mert a 4. percben Lőrincz Dániel verekedte át magát a Testvériség védelmén, majd 20 méterről elemi erővel félmagasan lőtt a kapu jobb oldalába .0-1A gól után a hazaiak következtek, Tóth Ákos kétszer is fejjel próbálkozhatott, de próbálkozásai fölé szálltak, majd László Bence 30 méteres emelése hullott veszélyesen a REAC kapujára, de Tóth Dániel résen volt és fogta a labdát. A másik oldalon Bodnár István bal oldali beadását Kovács Dániel 3 méterről lőhette kapura, de egy védőről szögletre vágódott a labda. A szögletből Kasza Dániel fejesét szépen védte Zubány Miklós. A következő támadással tovább növelte előnyét a vendégcsapat. A 24. percben Pesti Dávid hatalmas bedobása szállt a Tesi tizenhatosára, ahol Kovács Dániel 5 méterről belepöckölt így labdája a jobb sarokba vágódott. 0-2 A hajrában még egy gyors kontrát vezetett a Tesi, amikor is Simon Zoltán 25 méteres életerős lövését ütötte ki Tóth Dániel. A félidő vége még egy óriási vendég lehetőséget hozott, amiből többen is gólt szerezhettek volna, de végül senki sem talált a kapuba. Azonban ez az elszórakozott helyzet is bőven belefért a vendégeknek, mert az előnyük így is megnyugtató volt. A fordulás után sem rágatták le a közönséggel a körmüket a csapatok. Rengeteg hibával játszottak, valamint a hazai lestaktika remekül működött, mert vagy 12-15 REAC támadást állítottak meg lesen a hazai védők. A vendég támadók sokszor könnyen játszották át a hazai középpályát, azonban a kapu előterében igencsak elfogyott a tudomány, mert helyzetig nem jutottak el. A Tesinek megvolt a lehetősége arra, hogy szépítsen, amikor Orosz Ákos beadását Pósa Dániel 6 méterről fejelte kapura, de a másik Dániel, Tóth Dániel fogta. A 83. percben Simon Zoltán szöglete után a vendég ötösön belül egy pillanatig senki sem tudta, hol is van a labda, de végül ismét Tóth Dániel vetődött rá a gazdátlan lasztira. A végére még egy-egy helyzet maradt. Előbb egy hazai szögelt után Elek Dániel (a két csapatban összesen 6 Dániel keresztnevű játékos volt a pályán) bombázott 16 méterről kapura, de Tóth ki tudta öklözni a labdát, majd a lefújás előtt nem sokkal egy szép REAC támadás végén a végig gyorsan, sokszor megjátszhatóan játszó Bodnár István balról, 3 méterről nagy helyzetben kapura tette a labdát, de Zubány Miklósról szögletre pattant a játékszer. Mérkőzés osztályzata: 6 Nem izzasztotta meg a Tesi a REAC-ot, noha voltak lehetőségei a hazai csapatnak a vendégek megérdemelten tartották meg az első félidőben megszerzett kétgólos előnyüket. Mérkőzés legjobbja Bodnár István (REAC) volt, aki végig jól játszott, sokszor kergette őrületbe a szélen a hazai védőket.

További eredmények:

HEGYVIDÉK – VÍZMŰVEK 1:2

43. SZ. ÉPÍTŐK SK – IKARUS 1:2

ÚJPEST II – RAFC 6:1

UNIONE – BUDAFOK II 4:1

II. KERÜLET UFC – PESTSZENTIMRE 0:2

KELEN – GÁZGYÁR 1:2

ÚJBUDA – TFSE halasztva

pestifoci.hu