Eredmények, beszámolók a 27. fordulóból:
A THSE egyetlen pontra van a BLSZ1. bajnoki címétől!
Az Új-Budai FC ellen 5-1-es papírforma győzelmet arató THSE nem állt messze attól, hogy már most szombaton bajnoki címet ünnepelhessen, mert ebben a fordulóban a közvetlenül mögöttük állók közül sem az Építők, sem a RAFC nem tudott győzni, nyert viszont a Gázgyár, amelynek így még matematikailag maradt esélye az első helyre. Az utolsó három fordulóban azonban a THSE-nek már egy pontot is elég szereznie a BLSZ1-es bajnoki cím elhódításához.
THSE-Szabadkikötő – Új-Budai FC Voyage 5-1
BLSZ1. 27. forduló
Gólok:
LISKA TIBOR 49′ 1 – 0
TÓTH GERGELY 56′ 2 – 0
FÖLDI DÁNIEL 68′ 2 – 1
GERHARDT ÁDÁM 72′ 3 – 1
SCHWARCZ ÁDÁM 83′ 4 – 1
KATONA DÁNIEL 87′ 5 – 1
3-2-re nyert az Unione a Testvériség otthonában!

A tavasszal remeklő Unione Újpalotára látogatott a szintén jól szereplő Testvériség csapatához. A rangadót 3-2-re a vendégek nyerték.
Testvériség SE – Unione FC 2-3
BLSZ1. 27. forduló
A mérkőzés jegyzőkönyve: ITT!

A dobbal és zászlóval remekül buzdító újhullámos Tesi-tábor már az 5. percben azt láthatta, hogy a hetek óta jó formában játszó Illés Károly megszerezte a vezetést a Testvériségnek, a támadó egy kiugratás után elvitte Váradi György mellett a labdát, majd a hálóba lőtt. Az előny azonban csak két percig tartott, mert a túloldalon Freud Gábort is remek helyzetbe hozták, aki ki is egyenlített. 1-1 Az előnyt a 28. percben visszavette a hazai csapat, Simon Zoltán jobbról elvégzett szabadrúgása után a labda a rövid kapufán megpattanva a hálóban kötött ki. A Testvériség kétszer is növelhette volna előnyét, de Váradi György nem hagyta, hogy csapata nagy bajba kerüljön. Filó Tamás is így volt ezzel és a 42. percben egy szögletnél remekül emelkedett, és a felső sarokba fejelt. 2-2 A második játékrész elején ismét gól született, de ez a gól abban különbözött a többitől, hogy ezúttal Unione vezetést eredményezett. Spáth Márton 19 méterről egyébként szépségdíjas találatot jegyzett a jobb felső sarokba. 2-3 Az 55. percben Kayali Viktor növelhette volna tovább a vendégek előnyét, de egy szép csel után leadott még a cselnél is szebb löketét kivédte Zubány Miklós. Két perc múlva ziccerig jutott a Tesi, Illés Károly passza után Pósa Dániel 13 méterről centikkel a jobb kapufa mellé lőtt. A 65. percben az Unione veszélyeztetett, Spáth Márton beadása után Szekeres Tamás fejeséből született majdnem gól. A 67. percben ismét komoly vendég lehetőséget láthattunk, Spáth Márton lövésénél az utolsó pillanatban mentett egy védő. Öt perc múlva Freud Gábor szerette volna átemelni 10 méterről Zubányt, de a Budapest válogatott kapusa ezt nem hagyta, és védett.

A hátralévő időben nyomott a Testvériség az egyenlítésért, a képen éppen nyugtatás alatt álló Törőcsik András védőket is felvezényelt, és a 83. percben egy szöglet után nem is sok hiányzott az egyenlítéshez, a csereként beállt Igar Roland lövése azonban a kapu mellé ment. Az Unione ezzel a sikerével megszilárdította előkelő hatodik helyét a tabellán, ahol a Testvériség jelenleg a hetedik. Érdekesség, hogy a újpalotaiaknak ez volt a negyedik 3-2-re végződő meccse a tavasszal, ezekből kétszer jól jöttek ki, kétszer rosszul. A mérkőzés osztályzata a PestiFoci szerint: 6 A második félidő irama nem volt túl nagy, de összességében két jó csapat izgalmas meccsét láthattuk. A mérkőzés legjobbja a Pestifoci szerint Spáth Márton lett. Győztes gólt szerzett, jó labdákat adott, hajtott, küzdött, jól játszott.
Izgalmas meccsen döntetlent játszott a Vízművek és a RAFC
Remek mérkőzést és döntetlent hozott a Vízművek és a RAFC találkozása a BLSZ1. 27. fordulójában.
Vízművek –RAFC 1-1
BLSZ1. 27. forduló
A mérkőzés jegyzőkönyve: ITT!
A 8. percben volt az első lehetőség egy felívelés után Vörös Péter tette kapásból kapura a labdát, Szilágyi Dániel egy kézzel, hatalmas bravúrral hárított.A gól azonban nem maradt el, mert Vörös Péter szöglete után Derda Dániel 4 méterről a kapuba fejelte a labdát. 0-1A 15. percben Tóth Ádám kínálta meg Hauer Viktort egy jó lövéssel a tizenhatos bal sarkáról, de a RAFC kapusa hárítani tudott. A 21. percben megszületett az egyenlítő találat. Egy jobb oldali szögletet követően Bicski Bence 10 méterről a bal sarokba lőtt. 1-1 A továbbiakban is itt is-ott is veszélyben forogtak a kapuk a két hajtós gólratörő csapat meccsén. A vendégeké volt a következő lehetőség: a 33. percben Vörös Péter beívelése után Gálosi Csongor fejelt kapura, Szilágyi Dániel kiütötte a labdát. Két perc múlva a múlt héten remek futballal kirukkoló Madar Máté lőtt 13 méterről a hosszú sarok felé, de Hauer fogta a lövést. A 44. percben Madar Máté már ki is cselezte Hauer Viktort, de kisodródva keresztbe ellőtt a kapu előtt. Remek első félidőt láthattunk, amely után nehéz lett volna kitalálni, hogy ki nyeri majd a meccset. A 49. percben ismét Madar Máté veszélyeztetett, egy szép csel után lőtt, de a kaputól 4 méterre álló Gálosi Csongor kifejelte a labdát. Két perc múlva Ébenhardt Tamás (RAFC) 20 méteres lövése ment a kapu fölé, majd a csereként beállt Hámory Zoltáné (RAFC) ment el a kapu mellett. A vendégek lehetőségei után egy nagy Vízművek helyzet jött a 62. percben, Tóth Ádám forgatta meg védőjét, majd visszatette a labdát lövésre Újvári Bencének, aki 14 méterről kevéssel, de mellé lőtt. A 68. percben a túloldalon Henrik Gergely lökete suhant el nem sokkal a hosszú kapufa mellett. A 70. percben Madar Máté 16 méterről leadott lövését ütötte ki Hauer Viktor. A 77. percben Madar Máté ezúttal egy csúnya jelenetet is összehozott a sok jó pont után, úgy rúgta meg ellenfelét, hogy a labda nem volt a környéken. Sárga lett a jutalma, viszont Újvári Gábor vezetőedző is vette a lapot és gyorsan lecserélte a kapura egyébként veszélyes játékosát.

A 81. percben a RAFC próbálkozott, Derda Dániel lőtt kevéssel a kapu mellé. A 83. percben a vendégek el is dönthették volna a meccset, Henrik Gergely passza után Hámory Zoltán levegőből, 3 méterről a kapu fölé rúgta a labdát. A mérkőzés utolsó helyzete a Vízműveké volt, a 88. percben Bagdán Gábor 14 méterről leadott labdáját ütötte ki Hauer Viktor. A mérkőzés osztályzata a PestiFoci szerint: 7 A támadó szellemű csapatok meccse igazi csemegét nyújtott ebben az osztályban, elégedetlen egyik csapat szurkolói sem lehettek. Igazságos döntetlen született a semleges nézők számára szórakoztató, hajtós meccsen. A mérkőzés legjobbja a PestiFoci szerint Buhály Gergő (Vízművek) lett. Remekül védekezett, és jól hozta ki a labdákat, amelyeket jól is játszott meg.
Gréczy Márton 5, a Kelen 10 gólt rúgott az FFC-nek!

A hetek óta számos játékosát nélkülöző FFC ezúttal már nem bírta tartani magát, a másfél hete kinevezett Öhler László vezette Kelen SC történelmi vereséget mért rájuk a BLSZ1. 27. fordulójában. A mérkőzés főszereplője Gréczy Márton volt, aki eredetileg a BLSZ2-es csapat keretéhez tartozik, de itt is ott is játszhat. A budapesti másodosztályban 19 gólnál járó támadó 5 góllal vette ki a részét a sikerből. A Kelen 10-0-s győzelme után Gréczy Márton így nyilatkozott: „Már hetek óta lógott a levegőben, hogy valamelyik meccsen az első csapatban kell pályára lépnem, ugyanis én vagy az egyik játékos, aki a szabályok értelmében szabadon mozoghat. Természetesen kettős érzés volt bennem, hiszen nekem a blsz 2ben szereplő gárda a csapatom, de ha héten egyeztettünk a két csapat edzőjével, Szőke Lászlóval és Öhler Lászlóval és arra a következtetésre jutottunk, hogy a klubnak most az az érdeke, hogy a kiesés elöl menekülő első csapat három pontot szerezzen.
Ebben a szellemben is léptünk pályára és egy korai gólnak köszönhetően végig tudtuk uralni a meccset. Szerintem ebben az esetben nem is a különbség a lényeg, hanem a begyűjtött három pont. A csapat nagyon éretten és profin állt a mérkőzéshez, ami elengedhetetlen lenne a hátralevő két meccsen is, hogy a végén ne kelljen számolgatni. Elképesztően jó érzés volt, hogy a második csapat szinte teljes kerete a lelátóról biztatott minket. Nagyon örülök, hogy sikerült megcsinálnom azt, amiért hívtak, de az örömöm csak akkor lesz teljes, ha jövőre is egyben marad mind a két társaság, hiszen végül is ez lenne a cél.”
További eredmények:
43. SZ. ÉPÍTŐK SK – HEGYVIDÉK SE 1:1
II. KERÜLET – IKARUS 1:4
GÁZGYÁR – PESTSZENTIMRE 5:2
Szünnapos a MŰEGYETEM

