Eredmények, beszámolók és a tabella a 30. fordulóból:

  • 2017.06.04.

fotó: ASR Gázgyár facebook oldal

Az Ikarus nagyon megverte a bajnok THSE-t

ika thse

Komolyabb tét nélkül zajlott az Ikarus és a THSE találkozója a BLSZ1. 30. fordulójában. Az Ikarusnak két helyezés volt a tét, győzelem esetén a 6. pozícióból a negyedikre ugorhatott, a THSE viszont már két hete bajnok. Ennek megfelelően a 22. percben Kasinszky István egy remek kiugratással helyzetbe hozta Devecser Zsoltot, aki betört a tizenhatoson belülre és ziccerben nem is hibázott. A 36. percben Horváth Krisztián sem hibázott, amikor az Ikarus számára megítélt büntetőt magabiztosan rúgta a kapu bal sarkába. 2-0-al fordultak a csapatok. A második félidő 64. percében folytatódott a gólgyártás Horváth Krisztián szabadrúgását Kasinyszky fejelt a kapu közepébe. Ezután két büntetőt is rúghatott a THSE , Simon Péter mindkettőt bevágta, így felzárkózott. Az Ikarus azonban nem hagyta, hogy szoros végeredmény szülessen, két perc múlva Kasinszky Istvánt ugratták ki az ötös környékén, aki a kapus mellett a hosszú sarokba passzolt. 4-2 A 82. percben Zsemle Viktor egy labdaszerzés után a tizenhatosról lövésre szánta el magát, amely a kapus előtt megpattanva, a kapuba vágódott. 5-2 A 88. percben Orza Andrei passzát követően a 16 éves Vad Sándor a hálóba passzolva beállította a végeredményt. 6-2 A bajnok THSE kicsit leeresztett erre a meccsre, de ez mit sem von le a szép teljesítménnyel remek győzelmet arató Ikarus érdemeiből. A vendégek fejében valószínűleg már az osztályozó járt.

Bennmaradt a Hegyvidék! HOBO: Több munka kell, mert a futball annyit ad, amennyit beleraksz!

hegyvi11 2

A BLSZ1. utolsó mérkőzését a Hegyvidék játszotta a Vízművek ellen. A vendégségbe érkező újpesti csapat számára nem volt nagy tétje a meccsnek, de a Bajzik József (Hobo) vezette hazaiaknak óriási, hiszen a biztos bennmaradáshoz kellett nekik a győzelem! A találkozót 5-1-re nyerte a Hegyvidék, Bánk Levente triplázott mellette Scheffer Bence és Boda Péter volt eredményes a hazaiaknál, a Vízművek gólját Tóth Ádám szerezte. Az utolsó mérkőzésünkön megérdemelt győzelmet arattunk, motiváltak voltunk, de ez érthető is, hiszen számunkra élet-halál harc volt ez a mérkőzés, a Vízműveknek kevésbé –mondta Bajzik József. – A védelmünk jól helytállt, és elől pedig eredményesek tudtunk lenni. Nyilván ez a meccs volt most számunkra a döntő, és szép győzelmet arattunk, de az igazi kérdés az, hogy egyáltalán, hogyan jutottunk ide, hogy ilyen mérkőzést kelljen játszanunk. Az őszi szezon után megnyugtató helyzetből fordulhattunk rá a tavaszra, de ez azt eredményezte, hogy elhitték a játékosok, hogy rock and roll van, simán bennmaradunk, bárhogy is állunk hozzá a futballhoz. A labdarúgásban hosszú távon mindig kiderül mennyi munkát tettél bele, az eredmény ennek megfelelő lesz, az elért helyezések a valóságot tükrözik. Nálunk nem elsősorban a képességekkel volt a probléma, hanem például az edzésen való részvétel nem volt megfelelő. Tisztelet a kivételnek én azt gondolom többet kell ebbe beletenni, remélem most ezt a játékosaim is átérezték. Minden jó, ha a vége jó, de a problémák léteznek, ezen változtatni kell a jövőben! Ugyanakkor mindig az eredmény a lényeg, és a csapat bennmaradt. Kívülállónak ez egy jó teljesítménynek néz ki, nekem borzalmas. Fontos, nyerhető mérkőzéseket nem tudtunk lehozni, ugyanakkor a RAFC és a 43-as ellen bravúrpontokat szereztünk, ez pedig azt mutatja, hogy van bennünk lehetőség. Persze mondom, több munka kell!

Az utolsó fordulóban budai rangadón előzött az Új-Budai FC! Bajban a Kelen!

kelen ubv2

A BLSZ1-es bajnokság utolsó fordulójának egyik legnagyobb tétű találkozóját játszották a Kelen pályán ahol szép számú hazai szurkolósereg előtt fogadta a Kelen SC az Új.Budai FC Voyage csapatát. Bár az alapesetben kieső helyet mindkét csapat simán elkerülte, mivel már két budapesti (a REAC és az Újpest II.) biztosan kiesett az NB3-ból, és még egy előfordulhat, hogy kipottyan (BKV vagy ESMTK), valamint azt se lehet tudni, hogy a THSE-nek sikerül-e a feljutás az osztályozón, ezért még a 12. pozíció is kieső lehet akár, nemhogy a 13. Ezért volt nagy tétje a meccsnek, és komolyan is vették a pályára lépők csapatuk jövőjét, mert az első percektől a támadásra helyezték a hangsúlyt.

Kelen SC – Új-Budai FC Voyage 1-2

BLSZ1. 30. forduló

A mérkőzés jegyzőkönyve: ITT!

kelen ubv3

A 3. percben Halász Gergő (Kelen) 16 méterről leadott lövése kevéssel ment a kapu mellé. A túloldalon nem sokkal később Sajó Dániel lőtt szép mozdulattal, félfordulatból a kapu fölé. A 10. percben Zana Dánielt rúgták meg a Kelen kapujától 17 méterre, így középről, álomszögből rúghatott szabadrúgást az ÚBV. Németh Attila meg is mutatta, hogy hogyan kell bánni egy ilyen lehetőséggel és hanyag eleganciával a bal felsőbe helyezte a labdát. 0-1 Folytatta a támadásokat a kapura veszélyesebben játszó újbudai csapat, és a 15. percben Pfeiffer Vince 13 méterről kevéssel lőtt a kapu fölé. Ezután éledezett a Kelen, és biztató támadásokat kezdett vezetni. A 20. percben Koós Bálint lövése hagyta el a kapu felett a játékteret, majd ugyanő egy szép csel után kevéssel lőtt a kapu mellé. Az első félóra végén kétszer is nagyon közel állt a gólhoz a hazai csapat. Vértes Vadim 26 méterről leadott remek szabadrúgását kiütötte Horváth Bendegúz, majd a szöglet után a kipattanó labdát Halász Gergő 17 méterről úgy lőtte, meg, hogy az súrolta a felső lécet. Ezután ismét a vendégek váltak veszélyesebbé, és nem csak kontrából. A 35. percben Földi Dániel közeli lövését fogta Schön Dániel. Hat perccel később nem kapusa, hanem a kapufa mentette meg a Kelent a góltól, Horváth Tamás 13 méterről leadott labdája a jobb oldali vasról jött ki. A félidő utolsó nagy helyzete a hazaiaké volt, Somogyvári Norbert remek passza után Koós Bálint lőtt közelről, de Marton Attila odaért és blokkolni tudott. Mozgalmas első félidőt láthattunk rengeteg helyzettel, a kapura veszélyesebb Új-buda szerzett vezetést, amely többször jutott be a büntetőterületre, mint ellenfele, a Kelen inkább kívülről akart vagy tudott próbálkozni. Ugyanakkor kiegyenlített volt a meccs, a végeredményt ekkor nehéz lett volna megtippelni. Az 50. percben Zana Dániel (ÚBV) beadása után Horváth Tamás lőtt kapásból 8 méterről a kapu mellé. Három perccel később megduplázta előnyét az Új-Budai FC, Pfeiffer Vince 16 méterről lőtt a hálóba. 0-2 A legközelebbi helyzet ismét egy gól volt, méghozzá a Kelené, így visszajött számukra remény, amikor a 63. percben Imre Ábris felívelése után Koós Bálint 9 méterről a hálóba fejelte a labdát. 1-2 A Kelen a 80. percben újra nagyon közel állt a gólhoz, amikor két szöglet utáni fejessel is veszélyeztetni tudott, az egyiket kiütötte Horváth Bendegúz, a másik a kapu mellett hagyta el a játékteret. A 81. percben remek kontrát vezettek a vendégek, de Pfeiffer Vince ziccerét kivédte Schön Dániel. 5 perccel a vége előtt egy Kelen ziccernél sikerült az utolsó pillanatban menteni egy hazai védőnek. A 86. percben is nagyon közel állt a számára nagyon fontos egy ponthoz a Kelen, de a csereként beállt Somogyi Dávid fejesét nagy bravúrral kiütötte Horváth Bendegúz. Győzelmével az Új-Budai FC Voyage minden tőle telhetőt megtett a bennmaradásért, a Kelen csapatát egy hellyel megelőzve a 12. helyen végzett. Ugyanakkor mindkét csapat várnak még izgalmak a bajnokság vége után is.  A Kelen bennmaradásához az kell, hogy vasárnap ne essen ki se a BKV, se az ESMTK, és a THSE pedig feljusson az osztályozón. Az Új-Budának az is elég, ha az előbb említett két budapesti NB3-as csapat bennmarad a harmadosztályban, ha pedig valamelyik kiesik, még mindig bízhatnak a THSE-ben. Amennyiben a Kelen SC kiesik a BLSZ2-be, az a második csapata számára is kellemetlen, mert akkor az kénytelen lesz a szabályok szerint egy osztállyal lejjebb indulni.

kelen ubv

A mérkőzés osztályzata a PestiFoci szerint: 6 A Kelen ismét megmutatta, hogy milyen összetartó, remek egyesület, hiszen utánpótlás játékosok, családok sokasága volt a lelátón, a székek megteltek, 250 néző előtt zajlott a meccs. Az Új-Buda ugyanakkor jobban játszott és összességében megérdemelt győzelmet aratott, még akkor is, hogyha a vége felé a döntetlen benne lógott a levegőben. A mérkőzés legjobbja a PestiFoci szerint Horváth Bendegúz lett. Az Új-Buda kapusának nem volt annyira nehéz dolga, de végig nagy koncentrációra volt szüksége, hogy csapata megnyerje ezt a meccset. Gyengébb képességű kapussal nem lett volna meg a vendégek nagyon fontos 3 pontja.

Újoncként jól ment a BLSZ1-ben a Pestszentimrének, bográcsozással ünnepeltek!

psk8

Utolsó 5 mérkőzéséből négyet nyert meg a Pestszentimre BLSZ1-es csapata, így szépen ellavírozta magát a lehetséges kieső pozícióktól. Az eredményen túl fiatalos keretük lelkes szurkolóikkal kiegészülve igazán színesítették a budapesti első osztály mezőnyét. A Molnár Zoltán vezetőedző által csodásnak nevezett bajnoki év záró találkozóján Zeis Nicolas duplájára és Erdei Péter találatára a Műegyetem részéről csak Kátai Richárdnak volt válasza, így 3-1-re nyert a Pestszentimre. A PSK családias légkörben a pálya mellett bográcsban készült pörköltözéssel zárta az évet, ahogy azt kell.

psk81

A PSK mérlege 28 mérkőzésből 10 győzelem 7 döntetlen és 11 vereség volt, ezzel a legjobb újonc volt a 2016/2017-es BLSZ1-ben!

Az Építők lett a BLSZ1. ezüstérmese

epitokezust blsz1 2

A BLSZ I. 30. fordulójának csütörtökre előrehozott mérkőzésén a 43.sz. Építők csapata Unione elleni 4-1-es győzelmével megszerezte az ezüstérmet. A találkozón Vécsi Gábor triplázni tudott, mellette Mészáros Dominik volt még eredményes a kék-fehérektől. A hazai találatokra csak Kayali Viktor tudott válaszolni. A kitűnő szereplésről az Építők vezetőedzője, Dr. Hevesi Tamás beszélt nekünk: – Nem feltétlen voltunk eredménykényszerben  ebben a szezonban. Ez még csak a harmadik BLSZ1-es évünk, így bizonyos szempontból még szokjuk az osztályt. Sok meccsünk pont a rutintalanságunk miatt ment el. Ennek ellenére meglepően jól sikerült az ősz, és a tavasz ahhoz képest volt csalódást keltő. Több oka volt ennek, például nagy volt a sérüléshullám, meghatározó játékosaink hiányoztak. Mentálisan is voltak nehézségeink. A végére újra kiegyenesedtünk, újra elénk kerültek a célok, és végül meg is valósítottuk őket. A csapatom megmutatta, hogy miért tartozik a szűken vett elithez.  Ez nem egy elveszített bajnoki cím volt, hanem egy megnyert ezüst, amit nagy sikerként élünk meg!

Az égből érkezett a labda a bronzérmes Gázgyárnak!

ii kerasr5

Nem unalmas az élet az ASR Gázgyár BLSZ1-es csapatánál, a klub mindig tud meglepetéseket okozni, ezúttal siklóernyővel hozták a labdát az  évad utolsó bajnokijára.

ii-ker-asr
ii-kerasr3

A 2016-os BLSZ1-es bajnok ASR Gázgyár úgy vágott neki a a II. Kerület elleni meccsének, hogy tudta, csak nagyon szélsőséges esetben tud lemaradni a dobogóról. A nagy vereség azonban nehezen volt elképzelhető. A kicsi az első 20 perc után nem, mert hiába támadott többet a Gázgyár 22. percben Kocsis passza után Cserti megszerezte a vezetést a Kerületnek. A hazai találat a második félidőben nem maradt el, a védő Lóska csaba találatával egyenlítettek a hazaiak, akik, így döntetlennel ünnepelték a bronzérmet. A Gázgyár az újoncként megnyert bajnoki arany után ezzel a harmadik hellyel nem lehet boldogtalan, hiszen bravúros teljesítménynek számít 2015-ös feljutás után az első két évben a dobogón állni.

További eredmény:

RAFC – TESTVÉRISÉG 2:4

A bajnokság végeredménye:

18944800_1718073088206775_1838689223_nA góllövő lista végeredménye:

18945072_1718073084873442_1212772_n