Eredmények, beszámolók a 4. fordulóból:

  • 2015.09.06.

Kegyetlen volt a kapu előtt az Unione!

unione ffc4 1

Negyedik meccse után is százszázalékos teljesítménnyel áll az Unione, ezúttal az FFC volt Szabó András csapatának áldozata. A Benedek – Hassan kettős megállíthatatlannak bizonyult!

Unione – FFC 4-1
BLSZ1. 4. forduló

Még szinte el sem kezdődött a mérkőzés, és máris vezetést szerzett a hazai csapat. A 2. percben Hassan Aribi kapott egy jó indítást, és laza mozdulattal a tizenhatos bal sarkáról a kapuba ívelte a labdát. 1-0 A gól után nem sokkal majdnem egyenlített az FFC, Magyari Norbert cselezgetett, majd Scheffer Bencéhez passzolt, akinek 17 méterről leadott lövését szögletre ütötte Gyenes Dávid. A következő komolyabb kaput veszélyeztető jelenetre sokat kellett várni, végül a 25. percben Turóczi György (FFC) lőtt a tizenhatoson kívülről kevéssel fölé. A 42. percben parádés Unione-támadás futott a pályán, amely végén Szabó Tibor Benedek Tamáshoz játszott, aki 13 méterről a keresztlécre tekert. A félidő végén még egy vendég lehetőség adódott Léb László próbálta jobbról átemelni a kapujából kilépő Gyenes Dávidot, de a kapus résen volt és védett. A térfélcseréig maradt az egygólos hazai előny. Az FFC hiába játszott helyenként biztatóan, az Unione támadószekciója rendkívül veszélyesnek tűnt, és a második félidőben ez gólokban is megmutatkozott. Pedig a szünet után az FFC kezdett jobban. A 47. percben az egyre jobb formába kerülő Magyari Norbert (FFC) cselezgetett, összekuszálva az Unione védelmét, majd a labda Léb László elé pattant, aki 17 méterről lőtt, de Gyenes Dávid védeni tudott. Tíz perc elteltével az Unione is villant. Az 57. percben a csereként beállt Gál Lajos (Unione) Hassan Aribihez pörgetett, akinek 10 méteres lövését védte Nagyjános Zoltán. Egy perc múlva már nem volt kegyelem. Benedek Tamás 15 méterről, jobbról kilőtte a hosszú sarkot. 2-0 Úgy tűnt, hogy ezzel eldőlt a meccs, de az FFC gyorsan reagált. A 60. percben Czernai Gábor 14 méterről elrúgta a labdát Gyenes Dávid mellett. 2-1 Újabb egy perc múlva az Unione tényleg eldöntötte a meccset, Benedek Tamás emelte a kapu felé a labdát, ahol érkezett Hassan Aribi és kapásból, 3 méterről a kapuba lőtt. 3-1 A 72.percben Benedek Tamás tette fel csapata és saját teljesítményére a koronát, 13 méterről ismét magabiztosan használt ki egy helyzetet, beállítva a 4-1-es végeredményt. A mérkőzés osztályzata a Pestifoci szerint: 6 Úgy rúgott négy gólt az Unione, hogy valós tudásának még csak nem is a legjavát nyújtotta. A ferencvárosiak azért dicsérhetők, mert a bajnokság egyik legerősebb, hanem a legerősebb csapata ellen sokáig jól tartották magukat. A meccs nem volt rossz, de a hangulat hagyott némi kívánnivalót A mérkőzés legjobbja a PestiFoci szerint Benedek Tamás lett! Két gól, egy kapufa és egy gólpassz volt a termése. Pazar volt a helyzetkihasználása, de a mezőnyben is sokat tett az Unione negyedik sikeréért.

Az Ikarus bánta az Építők első győzelmét!

A szezont a nehéz sorsolása miatt nem igazán jól kezdő Építők vendége az egy győzelem mellett egy döntetlennel kezdő Ikarus volt.

43. sz. Építők – Ikarus BSE 1-0

BLSZ1. 4. forduló

Kilenc percet kellett várni az első helyzetre, Érsek Róbert verekedte át magát az Ikarus védelmén, majd Gergely Viktorhoz játszott, akinek beadására a támadást indító Érsek érkezett, de 7 méteres fejese mellé szállt. A hazai helyzet felbőszítette az Ikarust, és azonnal helyzetekkel válaszoltak. Szabó Pál passza után Orosz József adta be a labdát az ötösön óriási helyzetben álló Molnár Istvánnak, aki kissé elhamarkodva kapásból jobb külsővel a kapu fölé bombázott. Nem sokkal később Horváth Krisztián ívelt a hazai ötösön belülre Kasinszky István elé, hagyta lepattanni a labdát, így az felgyorsulva a kapus kezében landolt. A félidő derekán aztán az Építők csapata épített fel egy szép támadást, amelynek végén komoly tűzijátékot rendeztek a vendég kapu előtt. Előbb Érsek Róbert lövésébe lépett bele Molnár István, majd a kipattanót Fodor Kristóf tűzte 25 méterről kapura, de Skravanek László hárítani tudott. A félidő hajrájára átvette a kezdeményezést az Építők csapata. Érsek Róbert labdaszerzése után Kavalecz Márk adott középre és az ötösön belül álló Gergely Viktor elől az utolsó pillanatban tudtak csak menteni. A félidő utolsó mozzanata azonban a vendégeké volt. A 45.percben egy szabadrúgás után Orosz Ákos ívelte a labdát Horváth Krisztián elé, aki 5 méterről kapásból a kapu fölé lőtt.

epitok ikarus20152

A második félidőt Bakay Ferenc (Építők) helyzete vezette fel, egy labdaszerzés után majdnem egészen az alapvonalig vezette a játékszert, majd éles szögből leadott lövését szögletre hárította Skravanek. Az Építők sokkal aktívabb, bátrabb játékot mutatott a második játékrészben, igaz ez helyzetekben nem mutatkozott meg. Aztán a 69.perc meghozta a hazai fáradozás a gyümölcsét. Bakay Ferenc beadását Makk Levente fejelte 4 méterről az Ikarus kapujának bal sarkába.1:0. Támadásaikat a gól után is tovább építő hazaiak Kovács Dávid szabadrúgásával veszélyeztettek, amely csak kevéssel kerülte el a kaput. Válaszul a másik oldalon a csereként beállt Bálint Dávid szépen lépett be a labdával a védők közé, majd kiugratta Horváth Krisztiánt, aki elől csak az utolsó pillanatban mentett Ronny Haraldseid. A 81. percben a korébbi Újpest-játékos Freud Gábor 35 méteres lövése adott munkát Skaraveneknek, aki vetődve fogta a labdát, majd 4 perc múlva a túloldalon Kasinszky István passzolt Horváth Krisztiánhoz, aki remekül játszotta meg Kurucz Martint, a támadó pedig 6 méterről ballal, hatalmas kapufát lőtt. A mezőnybe visszapattanó labdára mozduló Kurucz aztán rátartott a tisztázni szándékozó Örkény Bence lábára, így második sárga lap utáni pirossal idő előtt volt kénytelen elhagyni a pályát. Három perc volt a hosszabbítás, amelynek a végén egy Ikarus-szabadrúgás után Röthy Martin fejelt gól, de a játékvezető les címén érvénytelenítette azt. A mérkőzésen a támadásokat jobban szervező Építők csapata megérdemelten nyert a játékában kevesebb ötletet felvonultató Ikarus ellen. A mérkőzés osztályzata a PestiFoci szerint: 6 A végletekig izgalmas volt a meccs. Mindkét csapat több nagy lehetőséget is kihasználatlanul hagyott. Lehetett volna több gól, de így sem unatkoztunk! A mérkőzés legjobbja a PestiFoci szerint Érsek Róbert lett. Sok labdát szerzett és a támadásépítésekből is alaposan kivette a részét.

További eredmények:

TESTVÉRISÉG – KISE 12:2

VÍZMŰVEK – VOYAGE 0:0

MAFC – RAFC 0:1

SZPA – GÁZGYÁR 1:5

THSE – INTER 0:3

HEGYVIDÉK – BUDAFOK 2:2