Eredmények beszámolók a 4. fordulóból:
fotó: FFC – Ikarus budapestsoccer.hu
Az Inter lestoppolta a RAFC-ot

A forduló előtt tabellavezető RAFC a Goldball Parkba érkezett vendégjátékra, ahol az Inter CDF gárdája várt rá, mint házigazda.
Inter CDF SE – RAFC 5-1
A mérkőzés jegyzőkönyve: ITT!

Az első percben Zöld Bálint szerzett labdát az Inter térfelén, majd Lukács Ádámhoz játszott, aki egy igazítás után ballal a kapu mellé lőtt. A vendégek helyzete után átvette a játék irányítását az Inter, és ők diktálták a tempót, és ez gólokat eredményezett. A 10. percben Odia Henry Etiosa ívelt be egy szabadrúgást jobbról és a belül érkező Igwilo Somto Kingsley védőjével a nyakán 6 méterről fejelt a kapura, a labda Gálosi Csongoron még irányt változtatva a hálóba jutott.1-0. Ha már megérezték a gólszerzés ízét a hazaiak a 12. percben újra kóstolhatták azt. Kingsley zavarta meg a RAFC védelmét és a kapust is, egy felszabadító rúgásba beleért, így a labda Odia Henry Etiosa elé került, aki 16 méterről átemelte Ivanics Bence felett a labdát. 2-0 A másik oldal válasza a 14. percben érkezett, amikor Vörös István szögletét Janta Gábor továbbtette és az 1 méteren helyezkedő Vörös Péter az oldalhálóba lőtt. Tovább sűrűsödtek az események, a 18. percben Toe Joel Sunnyboy lépett ki a RAFC védelmi vonalából, de Gálosi Csongor buktatta a kaputól 20 méterre, így a RAFC védője azonnali piros lappal a kiállni kényszerült. Az eddigi Inter fölény tetemesre nőtt, a vendégek jobbára a védekezéssel voltak elfoglalva. A jól szervezett védelemre szükség is volt, mert a hazai támadások futószalagon érkeztek. A 28. percben Duque Gruart Javier fejelt le egy labdát a RAFC kapuja előtt, Igwilo Somto Kingsley lecsapott rá, de 14 méteres lövését Ivanics Bence lábbal hárította. A 33. perc egy szép megoldást hozott, amikor Odia Henry Etiosa labdáját Aigbekaen Oti Dickson gyönyörűen nyeste el a jobb felső sarok mellett. A félidő vége előtt már nem bírta el a nyomást a vendég védelem és a 44. percben újra kapitulálni kényszerült. Mbonu Bright-tól Toe Joel Sunnyboy kapta a labdát, aki középre adott és a nagy lendülettel érkező Odia Henry Etiosa 16 méterről laposan a kapu közepébe bombázott. 3-0 A fordulás után a 48. percben egy szögletet követően Pierre-Paul Menyoa 12 méterről a rövid sarok felé bombázott egy beadást, de Ivanics Bence vetődve fogta azt. Az 51. percben azonban már a kapus is tehetetlen volt. Toe Joel Sunnyboy szerzett egy labdát a RAFC tizenhatosán belül, egy villámgyors csellel faképnél hagyta védőjét, majd jobbról, 3 méterről laposan a kapuba lőtt.4-0 A negyedik gól után tartotta az eredményt az Inter, jobbára a két tizenhatos között zajlottak az események. A 75. percben egalizáltak a csapatok, már ami a játékosok számát illeti, mert Samson Emanuel kapott piros lapot sportszerűtlenségért. Azonos lélekszám mellett már a RAFC is kimerészkedett a sündisznó állásából és helyzetekig is eljutottak. A 77. percben Janta Gábor remek labdával ugratta ki Lukács Ádámot, aki egyedül törhetett kapura, de 13 méterről óriási helyzetben mellé gurított. A mérkőzés vége ismét csak a gólokról szólt testvériesen elosztva. Előbb a 81. percben egy felívelést röviden szabadított fel a vendég védelem, Igwilo Somto Kingsley lecsapott rá és egyből a kapu bal oldalába lőtt. 5-0 Majd befejezésképp egy beadás után Alimán Ákos került helyzetbe, de az Inter ötösén a lövés pillanatában akasztották. A megítélt 11-est Vörös István a jobb alsóba gurította. 5-1
Mérkőzés osztályzata a PestiFoci szerint: 6 A gyors, erős, szervezett Inter ma simán győzött a RAFC ellen. Érdekesség volt látni, hogy milyen gyorsan reagáltak az Inter játékosai és egyből, első szándékból megoldották a helyzeteket, nem bonyolították feleslegesen a játékot. Ez ma számukra 5 gólt és 3 pontot hozott a konyhára. Mérkőzés legjobbja a PestiFoci szerint Odia Henry Etiosa (Inter) volt. Két góllal vette ki részét a győzelemből, emellett remek labdákkal szolgálta ki társait és még a kapura lövésekre is futotta erejéből.
Továbbra is jól megy az Ikarus!

Az Ikarus második meccsét is megnyerte, és eddig nagyon magabiztos.
FFC – Ikarus 0-3
BLSZ1. 4. forduló
a mérkőzés jegyzőkönyve: ITT
Szikrázó napsütésben, igazi nyári időben feszültek egymásnak a csapatok és a nagy meleg ellenére azonnal bele is kezdtek a helyzetek gyártásába. A 11. percben Orosz József bal oldali beadása találta üresen a hazai kapu előtt Kasinszky istvánt, aki az ötösön belül lövés helyett levette a labdát, így a helyzet kimaradt. Egy perc múlva már Kasinszky volt az előkészítő, amikor remekül léptette ki Devecser Zsoltot, aki szemben a kapuval 7 méterről mellé lőtt. Azért nem maradt ki minden helyzet, a 18. percben Kasinszky adott egy remek labdát Horváth Krisztiánnak, aki középen kiugrott vele és rövid labdavezetés után 8 méterről a kapu közepébe helyezett.0-1 Szembetűnő volt az Ikarus fölénye, de sajnos játékuk nem nélkülözte a pontatlanságot, a hazaiak pedig távoli ívelésektől reméltek eredményt. A 30. perc újabb nagy helyzetet hozott. Orosz József indított, Devecser Zsolt továbbengedte a labdát, amit így Horváth Krisztián kapott meg nagy helyzetben középen, de 9 méteres lövését Nagyjános Zoltán szögletre hárította. Két perc múlva ismét egy kihagyott helyzettel borzolta a szurkolók idegeit az Ikarus. Halász Balázs hozta fel a labdát, Devecserhez játszott, aki továbbtette Kasinszkyhez, aki 3 méterről lőtt, de Nagyjános remek vetődéssel szögletre hárított. A 34. percben olyat láttunk, amit előtte még nem, egy hazai próbálkozást. Ignácz Dávid adott középre, Csertek Dániel Ákos 16 méteres lövését azonban Skravanek László hatástalanította. A nagy számok törvénye alapján történhetett, hogy minél több helyzetet dolgozik ki egy csapat annál több gólt szerezhet. Így a 38. percben Horváth Krisztián indította Halász Balázst, aki egyedül tört kapura, elhúzta a labdát a kapus mellett, de kisodródott és úgy tűnt, nem lesz ebből a helyzetbőlsem semmi, de utolérte a labdát, középre gurított és az érkező Horváth Krisztián 7 méterről az üres kapuba lőtt 0-2 A következő próbálkozás is eredményes volt az Ikarus részéről, mert a 42. percben Devecser Zsolt lépett ki a felező vonalnál, egyedül tört kapura, elhúzta a labdát a kapus mellett, de ő is kisodródott a bal oldalon így a védők utolérték, de Devecser egy szenzációs hátrahúzós csellel átverte védőjét, középre gurított és az ott érkező Kasinszky 5 méterről a kapuba gurított. 0-3 Zárásként még Kasinszky ugratta ki Horváthot középen, aki egyedül szemben állt a kapussal, de párbajukat ezúttal a kapus nyerte, mert a 14 méteres lövést Nagyjános ki tudta ütni. Fordulás után semmilyen fordulat nem állt be a játékba. Az ikarus futószalagon szállította a nagyobbnál nagyobb helyzeteit, az FFC jobbára védekezett. Az 51. percben Kasinszky szerzett labdát a hazai térfélen azonnal beindította Nagy Hunor Lászlót, aki szemben állt a kapussal, de hosszan szöktette magát, így Nagyjános hárított. Két perc elteltével megismétlődött ugyanez a helyzet, Kasinsky kiugrat, Nagy Hunor szemben a kapussal 7 méterről lő, Nagyjános pedig naggyá tette magát újabb remek hárításával. Újabb két perc után Devecser Zsolt húzott el a jobb oldalon beadott és most Kasinszky érkezett középen, de a 6 méterről leadott lövésével ő sem tudott túljárni Nagyjános eszén, mert a kapus ismét szögletre tudta ütni a labdát. Újabb percek elteltével egy gyors kontra végén Halász Balázs balról beadta a labdát, de Nagy Hunor jobbról, 13 méterről nagy helyzetben mellé lőtt. A hajrához közeledve igencsak megközelítette az Ikarus kapuját az FFC, mert a 75. percben egy szöglet után Tompó Attila szép lövéssel a felső lécet találta telibe. És a végéra maradt még két hazai lehetőség, mely mindkettő Ujvári Artúr nevéhez köthető. Előbb egy lövésszerű beadását ütötte ki a léc alól Skravanek László, majd a lefújás előtt nem sokkal egy 24 méteres életerős lövéssel próbálkozhatott, amely azonban fölé szállt. Mérkőzés osztályzata a Pestifoci szerint: 6 Egy szakajtónyi helyzetet puskázott el az Ikarus, melyek között már-már 120%-os lehetőségek is adódtak, így ha jobban koncentrálnak a befejezéseknél jóval nagyobb arányban is győzhettek volna. Ahhoz, hogy nem született több gól, kellett Nagyjános Zoltán egészen kiváló teljesítménye is. Mérkőzés legjobbja a PestiFoci szerint Kasinszky István (Ikarus) volt.
Gólt szerzett és adott egy gólpasszt is, de csak azért egyet, mert már nem tudott, hogy indítani ahhoz, hogy a társai azokat a remek labdákat gólra váltsák.
A vártnál izgalmasabban nyert a Gázgyár!
A Műegyetemhez vendégségbe utazó ASR Gázgyár aligha számított olyan fordulatos meccsre, mint amilyen lett végül 4. fordulós találkozója.
Műegyetem – ASR Gázgyár 2-3
BLSZ1. 4. forduló
A mérkőzés jegyzőkönyve: ITT

A mérkőzés elején ritkán látható góllal szerzett vezetést a Műegyetem. Egy hazaadott labda elcsúszott Baksa Bálint talpa alatt és lassan a bal alsóba gurult.1-0 Nagyobb fokozatba kapcsolt a Gázgyár és a 12. percben sikerült is az egyenlítés. Kaltenekker Attila szerzett egy labdát a hazai térfélen és szép egyéni játék és egy igazítás után 22 méterről laposan a bal alsóba bombázott.1-1. A továbbiakban a Gázgyár irányított, a Műegyetem jobbára védekezett. A 25. percben percben mégis Cascio Mattia (Műegyetem) 22 méterről leadott lövése ment kevéssel mellé. Aztán egy másik ritkán látható góllal vette át a vezetést a Gázgyár. A 28. percben Kaltenekker Attila bedobását Jakab Máté fejjel továbbcsúsztatta és a középen helyezkedő Fehér Kende fél ollózó mozdulattal 7 méterről, háttal a kapunak lőtt a bal sarokba.1-2. De egy perc elteltével készen is állt a válasszal a Műegyetem. Horváth Zsombor indította jobbról Rasztovics Dávidot, aki lefutotta védőjét és futtából 15 méterről kilőtte a bal alsó sarkot. 2-2 A gyors gólváltás után a mezőnyjátékon volt a hangsúly gólhelyzet nélkül, a Gázgyár kezdeményezett a hazaiak hősiesen védekeztek, és a kontrákban bíztak. Az első 45 perc hajrában még Hosztyisovszki Patrik (ASR) lőtt szépen 25 méterről, de Kajdy Tamás hasonlóan szépen fogta a labdát. A félidő Gázgyár fölénnyel telt, de a Műegyetem is partner volt a jó játékban. Az 54. percben újra megszerezte a vezetést a Gázgyár, Fehér Kende szöglete után egy hazai lábról a hálóba pattant a labda. 2-3 Ezután sorba alakította ki a helyzeteket a bajnok, de azok sorba ki is maradtak, és a mérkőzés végén ebből majdnem baj is lett, mert egy veszélyes szöglet után kevésen múlt, hogy nem mentette döntetlenre a meccset a Műegyetem.
További eredmények:
UNIONE – PESTSZENTIMRE 3:2
TESTVÉRISÉG – II. KERÜLETI UFC 3:0
KELEN – HEGYVIDÉK 2:3
THSE – VÍZMŰVEK 4:1
ÚJBUDA – 43. SZ. ÉPÍTŐK SK 1:3
Hétközi mérkőzésen az 1. fordulóból:
Háromból három! Élre állt a RAFC!
Az első fordulóból elhalasztott mérkőzést pótoltak a csapatok szerda délután, így érkezett egy héten másodszor a XVI.kerületbe a Kelen csapata. A házigazda most az eddig veretlen RAFC volt.
RAFC – Kelen 2-1
BLSZ1. 1. fordulóból pótolt mérkőzés
A mérkőzés jegyzőkönyve: ITT!
Házigazdához méltóan kezdeményezőbben kezdett a hazai csapat, de hiába volt a magas fordulatszám mindkét fél részéről, sok hibával tarkították a mérkőzés elejét és ez sajnos a helyzetek rovására ment. Ugyanis egy sem volt! Ez a tarthatatlan állapot egészen a 14. percig tartott, amikor Lukács Ádám adott be balról egy labdát, amit középen Ébenhardt Tamás elhibázott, de a jobb oldalon helyezkedő Vörös István nagy helyzetben lövés helyett kapura emelt, labdáját Schön Dániel szögletre tudta ütni. A Vörös István által jobbról beadott szögletből Janta Gábor 5 méterről a kapuba fejelt. 1-0A folytatásban valamelyest magára talált a Kelen SC. A 23. percben Prainer Róbert húzott el a jobb oldalon, egészen az alapvonalig vezette a labdát és csak az utolsó utáni pillanatban sikerült szögletre szerelnie a RAFC védelmének. A beadott szögletből ismét csak Prainer próbálkozhatott, de 10 méteres fejese mellé szállt. A Kelen játékosai a továbbiakban gyorsan fejlődtek fel a támadásokhoz, de a végső passzoknál mindig adódott valami probléma és elrontották azokat, így érdemi helyzetig nem jutottak el. A 29. percben a gólszerző Janta Gábor unta meg a tili-tolit a mezőnyben és 30 méterről lőtte át a Kelen védelmét, de próbálkozását Schön Dániel másodikra fogta. A vendégek átvették az irányítást sorra lőhették a szögleteket, de a gólhelyzet még mindig hiányzott, bár Prainer még a 44. percben egy fordulásból leadott lövéssel veszélyeztette Ivanics Bence kapuját, de a hazai kapus fogta a lövést. A második félidőt a Kelen kezdte és azonnal lehetőséget tudtak teremteni a hazai kapu előtt. Junghausz Gergő gyújtotta be a rakétákat a bal oldalon, egy kényszerítőre kényszerült Kovács Marcellel, majd a visszakapott labdát beadta és a középen helyezkedő Prainer Róbert 5 méterről a kapus kezébe fejelt. Néhány perc múlva ismét a Kelen próbálkozott. Langer Attila szögletét az előre lopakodó védőjátékos Imre Ábris tovább fejelte, de a kaputól egy méterre kissé kisodródva helyezkedő Lénárt Balázs csak mellé tudott lőni. És ahogy ilyenkor lenni szokott, a másik oldal járt sikerrel. Etler Pál adott be jobbról, labdáját Schön kiütötte, de éppen a középen ólálkodó Lukács Ádám elé, Lukács ismétlését Schön ismét nagy bravúrral szögletre hárította. De hiába volt a bravúrsorozat a vendégek kapusa részéről, mert a Vörös István által beadott szögletet Derda Dániel a rövid felső sarokba fejelte. 2-0.A gól után feljebb jött a Kelen, sokat próbálkoztak játékosai, de a hibák is benne maradtak a játékukban. A 72. percben viszont már nem hibáztak. Somogyvári Norbert bal oldali szögleténél Imre Ábris nagy igyekezetében térdre rogyott a RAFC kapuja előterében, de a labda nála maradt és 4 méterről a földön ülve a kapuba lőtt. 2-1. Nem sokkal később az egyenlítés is a levegőben lógott, de Somogyvári Norbert 24 méteres szabadrúgását a levegőben úszva ütötte a léc fölé Ivanics. A lefújás előtt még egy Ivanics általi kapuskirúgás után Lukács Ádám (RAFC) továbbtette a labdát a csereként beállt Makka Norbert elé, aki azonban 14 méterről a kapujából kilépő Schön Dánielbe lőtte a labdát. Mérkőzés osztályzata a PestiFoci szerint: 5A félgőzzel futballozó RAFC otthon tudta tartani a 3 pontot a végjátékban végig pontatlanul játszó Kelen ellen. Az azonban megjegyezhető, hogy a vendégek gyorsaságára, erőnlétére nem lehet panasz, és ha mint csapat jobban összeállnak, és kiiktatják játékukból a hibákat, akkor lehet keresnivalójuk. A rákosszentmihályiak sorozatban harmadik győzelmükkel 3 forduló után az élre álltak a BLSZ1-ben! Mérkőzés legjobbja a PestiFoci szerint Vörös István lett! A remek formában lévő RAFC-játékos ezúttal két gólpasszal segítette csapatát győzelemhez!

