Eredmények, beszámolók a 4. fordulóból:
fotó: (RAFC – Újbuda FC) budapestsoccer.hu
A Gázgyár a hajrában 3 perc alatt fordított az Építők ellen!

ASR Gázgyár – 43.sz. Építők 3-2
BLSZ1. 4. forduló
A mérkőzés jegyzőkönyve: ITT!
Az első játékrész kevés izgalmat tartogatott a Gázgyár és az Építők BLSZ1-es rangadóján. A 20. percben volt az első komoly lehetőség, ekkor Nagy Róbert (Gázgyár) beadása után Balló Harold fejelt kapura, de Pásztor Ádám a gólvonal elől szögletre tudta vágni a labdát. Egy perc múlva a túloldalon gól született, egy remek támadás végén Vécsi Gábor 12 méterről a hálóba helyezte a labdát. 0-1 A 43. percben ismét Vécsi próbálkozott, de szorongatott helyzetből kapura tett labdáját fogta Garai Viktor. A félidő legvégén pedig Mészáros Dominik(Építők) beívelése landolt a felső kapufán.

A II. félidőben is eltelt negyedóra mire felpörögtek az események, de akkor viszont nagyon. A 60. percben Szendrei Péter, az Építők kapusa futott ki egy labdára, amelyet el is tudott rúgni, de a Gázgyár rögtön jött bedobásból, üres volt a kapu, mikor Ihos Ádám 16 méterről lőtt, de a gólvonalon álló Kóródi Viktor menteni tudott. A 62. percben ismét a korábbi válogatott labdarúgó Szendrei József fia, Péter volt az egyik főszereplő. Egy beadásnál Balló Harolddal együtt érkezett a labdára, a támadó kicsit meglökte őt, amiért elejtette a játékszert, a Gázgyár támadója pedig közelről kiegyenlített. Szendrei igazságtalannak érezte, hogy a játékvezető nem látott szabálytalanságot, és ezt szóban úgy fejezte ki, hogy az két sárga lapot is megért Zám Lászlónál. Az Építők 10 emberre fogyatkozott. Az emberhátrány ellenére a vendég csapat nem nyugodott bele az x-be, és a 68. percben Mészáros Dominik remekül bepasszolt labdája után Keglovics Bence 10 méterről a hálóba lőtt. 1-2 A 75. percben Lajos László egyenlített majdnem, amikor 9 méterről félfordulatból a kapu fölé lőtt. Majd ismét a védőnek volt helyzete, de fejesét fogta a csereként beállt Balla Bertalan. Ezután Vécsi Gábor hagyott ki egy helyzetet a túl oldalon, majd ismét a Gázgyár jött, Mátrai Dominik lőtt éles szögből 14 méterről kevéssel a hosszú sarok mellé. Nagyon izgalmas volt a hajrá, és a fordulat sem maradt el. Amikor már mindenki azt hitte, hogy az Építők megnyeri a meccset, Ihos Ádám 15 méterről egy remek lövéssel kiegyenlített. A 91. percben pedig még ennél is nagyobb öröm érte a hazaiakat, egy felívelés utáni kavarodást követően Pásztor Ádámra pattant a labda, onnan pedig a kapuba. 3-2 A remek hajrá után mindenki elégedetten csettinthetett a hazaiaknál, az Építőknél pedig nagy lehetett a bánat, mert egy már megnyert meccset veszítettek el.
Inkább feszült, mint jó mérkőzést hozott az első három fordulóban három győzelmet arató Ikarus, és a szintén veretlen eddig 7 pontot gyűjtő REAC rangadója a BLSZ1. 4. fordulójában.
Ikarus – REAC 0-1
BLSZ1. 4. forduló
A mérkőzés jegyzőkönyve: ITT!
Az Ikarus kezdett jobban, és már az 5. percben megszerezhette volna a vezetést, Horváth Krisztián szöglete után Rőthy Martin 4méterről fejet kapura, Tóth Dániel azonban remek reflexel nagyot védett. A 25 percben jött a következő lehetőség, Kaltenekker Attila beadása után kavarodás alakult ki a tizenhatoson belül, majd Horváth Krisztián esett el mielőtt lőni tudott volna. Az első félidő meglehetősen kevés helyzetet és kiegyenlített játékot hozott. A szünetben sokan tippeltek volna arra, hogy marad majd a 0-0-s végeredmény. A második játékrészben gyorsan kiderült, hogy nem lesz itt 0-0, az 50. percben Kiss Tamás szöglete után Nagy Gergő 5 méterről két védő között hálóba fejelte a labdá, megszerezve a vezetést a REAC-nak. 0-1 A gól után próbált váltani az Ikarus, és nagyjából sikerült is. A legnagyobb lehetősége az egyenlítésre a 68. percben volt, amikor Kaltenekker Attila szabadrúgásába Horváth Krisztián csúsztatott bele 10 méterre a kaputól, Tóth Dániel kapus vetődve védett. A 74. percben végképp eldönthette volna a meccset a REAC, Kasza Dániel átverekedte magát az Ika védelmén, labdája Edelényi Dániel kapusról Papp György elé pattant aki 6 méterről felső lécre lőtt. Maradt a 0-1-es végeredmény. Nem ez volt a forduló meccse!
További eredmények:
RAFC – ÚJBUDAI FC 1:3
HEGYVIDÉK – ÚJPEST FC II 0:1
UNIONE – VÍZMŰVEK 3:1
TESTVÉRISÉG – BUDAFOK II 3:3
KELEN – PESTSZENTIMRE 1:1
II. KERÜLET UFC – TFSE 2:1

