Eredmények és beszámolók a 8. fordulóból:

  • 2015.10.04.

Óriási FFC-bravúr! 42 meccs után vesztett az Inter!

ffc100x100

Inter CDF SE – Ferencvárosi FC 0-3

Sorozatban negyvenkét győztesen megvívott bajnoki mérkőzés után kikapott az Inter. Az FFC rendkívül motivált, és szervezett futballal megállította a listavezetőt. A zöld-fehérek már a mérkőzés elején vezetést szereztek, a 6. percben Scheffer Bence passzát követően Léb László lőtt a hálóba. A meglepett Inter ezután próbálta kapuja elé szorítani a Ferencvárost, ez hellyel-közzel sikerült is, de Hevesi Tamás csapata góllal tört ki a nyomásból. Scheffer Bencével szemben szabálytalankodtak a tizenhatoson belül. A megítélt büntetőt a sértett magabiztosan lőtte a kapuba. A szünetre meglepetésre 2-0-s zöld-fehér előnnyel vonultak be a csapatok. Még nagyobb meglepetésre a hazai csapat hiába támadott, nem sikerült csökkentenie a hátrányt, ez elsősorban az FFC szervezett védekezésének és Barta Barnabás kapusnak volt köszönhető. A meccs vége felé a közel 300, nagyrészt Ferencváros-drukker már örömittasan ünnepelte a csapatot, Sceffer Bence pedig a 91. percben még egy góllal tette tökéletessé a zöld-fehér ünnepet. A találkozó után a két gólt és gólpasszt adó Sceffer Bencét kérdeztük.

 – Gondoltátok volna a meccs előtt, hogy képesek vagytok erre a bravúrra?

– Valamit lehetett érezni. A hét minden edzésen nagyon jó létszám volt. Katonás fegyelem és koncentráltság jellemezte a hetet és a meccset is, meg is lett az eredménye. Sokat mágnestábláztunk, edzőnk, Hevesi Tamás osztott-szorzott a mérkőzés előtt. Úgy gondolom, sikerült megvalósítanunk az elképzeléseit. Nem is láttam olyat még, hogy Tamás ül a padon és nem szól semmit, nyugodt. A 2. félidőben pedig ezt tette végig, nem volt mit mondania. Le a kalappal a brigád előtt, egy nálunk szerintem jobb csapatnak öltük meg a játékát, a három helyzetünket pedig könyörtelenül kihasználtuk.

– Három hónappal ezelőtt még nehezen elképzelhető lett volna ez a siker, minek köszönhető ez most?

– Egy hosszú út végén raktuk fel a teljesítményünkre a koronát, de nem vagyunk megelégedve, legalábbis én biztosan nem. Nem kell túlértékelni és lebecsülni sem ezt a sikert. Ahol munka van, ott eredmény is van, nálunk pedig szerencsére mindkettőből kijut. Azt gondolom, hogy sok mindent megéltünk az utóbbi pár évben, az FFC a saját kis halálát is túlélte, voltak gondjaink, elfogyott a motiváció, aztán nyáron pár ember kitartásának köszönhetően újra összeállt a klub, letisztultak a dolgok. A cél ugyanakkor számomra változatlan, miszerint érezzük jól magunkat, sportoljunk, legyen a Fradi tábornak egy ilyen arca is, és élvezzük azt, amit csinálunk. A változás egyik oka az, hogy Tamás kezében jó helyen van a gyeplő!

– Két gólt lőttél és egy gólpasszt adtál. A csapat és Te is egyre magasabbra emeled a lécet…

 – Nagyon nagy lökést kell, hogy adjon mind a csapatnak, mind nekem ez az eredmény. Amik nem jöttek össze a budafoki szerencsétlen vereségünkkor, azok most összejöttek. Bevertük az első helyzetet. Ezután nem mi irányítottuk, de kontrolláltuk a játékot, agresszívak és okosak voltunk végig. Tegnap ünnepeltünk, viszont mától már jövő hétre kell fókuszálni. Az ilyen kaliberű csapatoknál, mint a mienk, ilyenkor szokott jönni egy nagy betli. Mindenki elhiszi, hogy mekkora király, nem jön edzésre, úszik a sikerben. A héten ezt kell kezelni, de Tamás ezt is megoldja…

Döntetlen az alsóházi rangadón

szpvizmu

Két hányattatott sorsú gárda találkozott az idei kiírás 8. fordulójában a Szent Pál ideiglenes otthonául szolgáló Ikarus sporttelepen. Mindkét együttes abban a reményben lépett pályára, hogy megszerzik a három pontot, amellyel elkezdhetik végre a felzárkózást a tabellán. 

Szent Pál Akadémia FC – Fővárosi Vízművek SK 0-0

Az első helyzetre egészen a 11. percig kellett várni, mikor is Prohászka Kristóf pöckölte Paulik Tamáshoz a labdát, aki a bal alsót vette célba 14 méterről, Laky Dániel azonban résen volt és szögletre paskolta ki a zsugát. A 18. percben egy tetszetős Szent Pál támadás futott a pályán, Lukácsi Áron kapott jó labdát a baloldalon, futtában eltolta a védője mellett, középre ívelt, ahol érkezett Cornides Krisztián, neki azonban magas volt a labda, így csak pár hajszállal tudott beleérni. A játékszer így Horváth Andráshoz került, aki egy átvétel után a jobb alsóba lőtt, 15 méterről. Az apró szépséghibája csak annyi volt a dolognak, hogy tette mindezt lesről. A 21. percben 30 méterre a kaputól végezhetett el szabadrúgást a hazai csapat. A felívelt bőrgolyó ide – oda pattogott a Vízművek csapatának 16-osán belül, Grósz Szilárd eszmélt a leghamarabb, megpattanó lövését Zubány Miklós szedte ki a bal alsó elől. A 26. percben Lukácsi unta meg a tétlenséget s gyújtotta be a rakétákat, ismételten csak a baloldalon elszáguldva, beadása után a labda Grósz Szilárdhoz került, aki lekészítette azt lövésre Cornides Krisztiánnak, a hazaiak csapatkapitánya azonban nagy helyzetben mellé lőtt. A 28. percben Lukácsi Áron – Cornides Krisztián – Horváth András volt a labda útja, az akció végén Horváth lövését védte Zubány Miklós. Egy perc sem telt el, szabadrúgáshoz jutott a Szent Pál 24 méterre a kaputól, Grósz Szilárd lövését a sorfal hárította. A mezőnyben egyre jobban a hazaiak akarata érvényesült, játékosaik a kezdeti eseménytelenség után felébredtek, aminek köszönhetően egy jó iramú első félidőt láthattak a kilátogatók. A szabadrúgás után inkább a mezőnyjátéké volt a főszerep, kisebb helyzetek után pergett le a hátralévő pár perc, majd jöhetett a szünet. A második játékrész 5. percében megrázta magát a vendégcsapat, Rab Zsolt beadása után Buhály Gergő közeli lövését védte Laky Dániel. Az 53. percben Lukácsi Áron távoli próbálkozása szállt fölé – mellé. Ezután hirtelen a semmiből leült a meccs, nem erre számítottunk az első félidő után. Sokáig nem is történt érdemleges esemény, egymás hibáiból próbáltak élni a csapatok, majd egyre több lett a taktikai szabálytalanság, ami egyben el is kezdte tördelni a játékot. A 62. percben – szinte a semmiből – Váradi József szabadrúgása után Hornyacsek Zoltán csúsztatott 7 méterről kapura, Zubány Miklós óriásit nyújtózva mentett szögletre. A 64. perc egy érdekes szituációt tartogatott. Bicski Bence kapott labdát a Szent Pál térfelének közepén, eltolta Hornyacsek Zoltán mellett a játékszert, aki kibillentette a Vízművek játékosát az egyensúlyából. Azonban Bicski ahelyett, hogy megvárta volna a játékvezető sípszavát, felpattant, majd kapura lőtt, próbálkozása után a labda kicsivel a felső léc fölött zúgott el. Ezután a játékvezető odasétált Hornyacsekhez, majd adott neki egy sárgát. A játékos a mezét levéve elindult, hogy elhagyja a pályát, mivel ez a második sárga lap volt, amit kapott a mérkőzésen. Társai szóltak neki, hogy a bíró nem mutatta fel a pirosat, hova megy? Így a Szent Pál játékosa szemfülesen visszavette a mezt. A bírónak – aki már nagyban háttal volt az eseménynek – azonban szólt a kollégája, hogy itt valami nem oké, így a spori megfordult, újra odasétált Hornyacsekhez, majd előbb felmutatta neki a sárga, utána pedig a piros lapot, így a Szent Pál játékosának három sárga lappal már nem volt menekvés. Ennek tetejébe a játékvezető a lelátóra száműzte a hazaiak trénerét, Gelei Károlyt, aki zónáját rég elhagyva hevesen reklamált a kiállítás jogosságát firtatva. Pár perccel később Horváth András fejese szállt alig fölé, jelezvén, a hazaiak 10 emberrel sem tettek le a pontok megszerzéséről. Egy perccel később jött a válasz, egy beadás után a labda Gaál Miklóst találta üresen, akinek próbálkozását Laky Dániel hatástalanította. A 73. percben szabadrúgáshoz jutott a baloldalon a vendégcsapat, Paulik Tamás ívelése után Dévényi Tamás fejesét védte Laky, bravúrral. Ezt követően hosszú percekig a mezőnyben pattogott a labda, a vendégek próbáltak többet kezdeményezni, de a Szent Pál sem állt be védekezni, ám kioltották egymást a csapatok a középpályán s egyre több lett az apró hiba is. A 83. minutum hozta az újabb helyzetecskét, 23 méterről rúghatott szabadrúgást a kapuval szemben a Vízművek csapata, Gaál Miklós azonban fölé lőtt. A hátralévő időben egyre komolyabb és melegebb helyzetek alakultak ki a Szent Pál kapuja előtt. Előbb Paulik Tamás lőtt passz helyett a kapu mellé, pedig középen ketten is érkeztek üresen, majd megint csak ő került középpontba, mikor egy újabb támadás végén Buhály Gergő fejére varázsolta a labdát, de a Vízművek támadója 8 méterről fölé fejelte a meccslabdát. Az utolsó percekre és a hosszabbításra a Szent Pál beszorult, de két veszélyes szögleten kívül Lakynak nem nagyon akadt dolga, így a hármas sípszó felhangzásakor mindkét csapatnak meg kellett elégednie a döntetlennel. Amit talán pont nem akartak. A mérkőzés osztályzata a PestiFoci szerint: 5 A kezdeti eseménytelenség után fokozódott az iram, az első félidőben kicsivel nagyobb odafigyeléssel a Szent Pál megnyugtató előnyre tehetett volna szert. A második játékrészben inkább a mezőnyjáték dominált, a kiállítás után viszont a Vízművek akarata érvényesült, de gólt lőniük nem sikerült, így igazságos döntetlen született, amivel egyik csapatnak sem sikerült kikecmeregni a gödörből. A mérkőzés legjobbja a PestiFoci szerint a két kapus lett. Laky Dániel és Zubány Miklós is nem egy helyzetben óvta meg kapuját a góltól, többször is nagyszerű védést mutattak be, sokat köszönhetnek nekik csapattársaik.

Az Építők nagyon megverte a Voyage-t!

Házirangadót játszott egymással szombaton az Építők és a Voyage, bár azt jeleztük, hogy a kék-fehérek a találkozó esélyesei, kiütésre azért nem gondoltunk volna. 

43.sz.Építők SK -Voyage SE  5-1

Támadófelfogásban kezdték a mérkőzést a csapatok. Az első helyzet az 5. percben volt, Vécsi Gábor labdaszerzése után Érsek Róbert lépett el a védőktől a bal oldalon és rövid labdavezetés után 7 méterről  a kapu mellé lőtt. A kihagyott helyzet után a Voyage rövid ideig átvette a meccs irányítását és egyre-másra szövögette támadásai, szépen járatták a labdát lábról lábra, igaz helyzetig nem jutottak el. Nem úgy a hazaiak, akik az első negyed óra végén ismét veszélyeztettek. Előbb Szabó Zsolt lőtte kapásból a kapu fölé Kovács Dávid szögletét, majd Fodor Kristóf próbálkozott 35 méterről, de lapos lövését Miller György Márk szögletre tenyerelte. Az előjelek után megkezdődött az Építők-henger! A  21. percben egy kapuskidobás után Mészáros Dominik saját térfeléről indította Vécsi Gábort, aki egy rövid labdavezetés és némi kivárás után 7 méterről a kapu közepébe lőtt. 1-0. 3 perc elteltével Kovács Dávid gurított le egy szabadrúgást 25 méterről Mészáros Dominiknak, aki beadta a labdát, amely az egyik védő fejéről a saját hálójába vágódott. 2-0. A támadásban maradó Építők Érsek Róbert 30 méteres lövésével növelhették volna előnyüket, de a labda a felső lécről visszavágódott a mezőnybe és az ismétlést Vécsi Gábor 5 méterről fölé fejelte. Az első félóra után tud tt igazán veszélyes helyzetet kialakítani a vendégcsapat. Cseh Péter futott be egy elveszettnek tűnő labdát a bal oldalon, amit még az alapvonal előtt sikerült megmentenie, továbbtette és Bajusz Zoltán beadását Altsach András 4 méterről  fölé lőtte. Ezek után újra a gólgyártásé lett a főszerep.  A 39. percben Mészáros Dominik játszott Vécsi Gáborhoz, aki egy átvétel után 17 méterről kilőtte a bal alsó sarkot. 3-0. Egy perc múlva ismét az Építők jobb oldala épített fel egy támadást, amelynek a végén MészárosDominik indításával Vécsi Gábor futott el a jobb szélen, beadását Szabó Zsolt 5 méterről a kapu  közepébe passzolta. 4-0

epitok voyag

A második félidőt rögtön helyzettel kezdte a Voyage. Altsach András indításával Bajusz Zoltán futott el a jobb szélen, beadása nagy helyzetben találta az Építők kapuja előtt Molnár Pétert, aki viszont  lövés helyett vissza próbálta tenni a labdát csapattársánk, így a helyzet kimaradt. Majd az 53. percben egy Altsach – Bajusz –Cseh Péter támadás végén az utóbbi által betett labdát Molnár Péter 6 méterről pörgette fölé. A válasz sem késett sokáig a másik oldal részéről.  A 61. percben Bita Mátyás szerzett labdát a  Voyage térfél közepén, középre adott és az érkező Vécsi Gábor egy átvétel után 6 méterről a kapuba helyezett 5-0. Egy perc elteltével tovább növelhette volna előnyét a hazai csapat. Kovács Dávid ívelt középre egy labdát, ami a tizenhatoson belül az egyik védő kezét érintette. 11-es.  A letett labda mögé a lehetőséget kiharcoló Kovács állt, de félmagas lövése a jobb kapufáról vágódott vissza a mezőnybe. A hajrában előbb ismét Kovács volt a főszereplő, amikor egy bal oldali beadása átcsúszott Miller György Márk hasa alatt, de a gólba tartó labdát a gólvonal előtt még Boros Dávid ki tudta vágni. A 77. perc pedig meghozta a szépítést. Egy szöglet utáni rossz felszabadításból Kocsis Balázs elé  került a labda és a csereként beállt játékos 15 méterről laposan lőtt a lábak között a kapu közepébe 5-1. Záróakkordként még a vendégek előtt adódott gólszerzési lehetőség, de a Visegrádi Bence labdájával kilépő Boros Dávid nagy helyzetben 13 méterről mellé lőtt. Az első negyed óra kivételével a hazaiak uralták a játékot, és volt olyan szakasza a mérkőzésnek, amikor kényük-kedvük szerint alakították ki a helyzeteiket, amiknek nagy részét azonban elflegmáskodták, de így is nagy arányban tudtak győzni, a helyenként jól és szépen játszó, de a kapura igazi veszélyt nem jelentő Voyage ellen. A mérkőzés legjobbja a PestiFoci szerint  Vécsi Gábor lett! Jó játékkal és 3 góllal járul hozzá a szép sikerhez. Kis  szerencsével még több gólt is szerezhetett volna.

DSCF8315DSCF8316

További eredmények:

UNIONE – GÁZGYÁR 1:1

BUDAFOK – IKARUS 2:5

12039050_1503297823316760_1947680046355196026_o12091420_1503297826650093_8180241442622281930_o12120133_1503299786649897_103830719636806201_o11223930_1503299326649943_7613219324790154382_o10496102_1503300143316528_5194840441757198476_o12087288_1503299173316625_1553721740374165067_o

HEGYVIDÉK – KISE 3:0

TESTVÉRISÉG – MAFC 2:3

THSE – RAFC 2:1