Eredmények és beszámolók a BLSZI 13. fordulójából, valamint a tabella:
Fotó: Pénzügyőr facebook oldal (Csepel-Pénzügyőr)
Eredmények:
Testvériség – Pestszentimre 1:1
Svábhegy – Csep-Gól (0:2-nél köd miatt) félbeszakadt
Gázgyár – Ikarus 1:1
Vízművek – SZAC 1:1
43. sz. Építők SK – REAC 2:2

A BLSZ I. 13. fordulójában az Építők a REAC csapatát fogadta. A REAC a mérkőzést megelőző négy, míg az Építők 6 meccsén nem tudott nyerni, ezt a sorozatot szerette volna most mindkét fél megtörni. Bár négy gól is esett, pontokból ezúttal sem jutott a maximum egyiküknek se.
Kellemetlen, ködös, áztató időben zajlott a mérkőzés, de ez nem zavarta a csapatokat, a győzelmi szándéknak megfelelően gyorsan egymásnak estek.
3′ Kovács Marcell (Építők) megkeverte védőjét a baloldalon, pontosan adott középre, Mészáros Dominik remekül érkezett és 3 méterről a kapura fejelte a labdát, de Szarvasi Péter hihetetlen bravúrral védeni tudott.
A gyors hazai helyzetet követően REAC-rohamok következtek.
10′ Jobbról érkezett a sokadik vendég szöglet, amely után Kindlik Ádám (REAC) tiszta helyzetben fölé fejelt.
12′ Újabb jobboldali szögletet követően Horváth Levente (REAC) bólintott mellé.
17′ A nagy kedvvel játszó Kiss Tamás (REAC) meglépett a baloldalon, mesterien ívelt középre és a jó ütemben érkező Micheller Tamás (REAC) védhetetlenül a hálóba fejelt. Nagyon érett ez a gól. 0-1
34′ Egy szöglettel felérő szabadrúgás végeztek el a hazaiak a baloldalon, az alapvonal közeléből.
Koós Bálint (Építők) lágyan középre emelt és 3 méterről Fodor Kristóf (Építők) a kapu bal oldalába csúsztatott. 1-1
Az első félidőben a REAC dominált, nagyon sok helyzetet alakítottak ki, de azokat rendre elpuskázták, de nem lehet elvitatni az Építők lelkes, önfeláldozó védekezését sem.
A másodig félidő ott folytatódott, ahol az elsőt abbahagyták. Nyomott a REAC, szervezetten védekezett az Építők.
49′ Kiss Tamás (REAC) 25 méterről végzett el egy szabadrúgást. Kapura csavart, de nagy lövését a hazai kapus szép mozdulattal fogta.
52′ Kiss Tamás (REAC) jobb oldali szöglete a rövidre érkezett, Micheller Tamás (REAC) nagyszerű technikai megoldással 6 méterről kapura perdített és bizony a labda alig kerülte el a kaput.
53′ Szántovszki Somának (REAC) lekészítették a labdát, de 22 méterről célt tévesztett a lövése.
54′ Szorongatott a REAC, majd egy villámgyors ellentámadásból lekontrázták a vendégeket. Nagy labdát kapott Borgulya Gábor (Építők), aki egy igazítás után 25 méterről nagyon precízen kilőtte a hosszú sarkot. Csodálatos gól volt. 2-1
Ez a találat láthatóan megfogta a palotaiakat, mert támadásaikba egyre több pontatlanság került.
63′ Gergely Viktor (Építők)26 méterről végezhetett el egy szabadrúgást. Hatalmas lövése a kapufa mellett süvített el.
Óriási meccs alakult ki. Fantasztikusan nagy iramban játszottak a csapatok! Felváltva kerültek veszélybe a kapuk, de a védelmek jól végezték dolgukat.
71′ A védő harmadban letámadtak és határozottan megszerezték a labdát a vendégek, Hegyi Péterhez (REAC) passzoltak, aki egy igazítás után 20 méterről hatalmas gólt lőtt. 2-2
82′ Barna Márton (REAC) takarásból 18 méterről kapura emelt, a hazaiak kapusa magabiztosan hárított.
84′ Juhos Jónás (REAC) a beívelt labdát 12 méterre a kaputól mellel maga elé tette, de amikor lövésre lendült a lába, az utolsó pillanatban tisztázni tudtak a hazai védők.
Az eredmény már nem változott. A jó iramú, látványos és izgalmas mérkőzésen a REAC jó játéka ellenére nem tudta hozni a győzelmet a remekül kontrázó Építők ellen.
Csepel – Pénzügyőr 4:0
A BLSZ I. 13. fordulójában két veretlen, a bajnoki címet kitűző csapat játszott rangadót, az első helyen álló Pénzügyőr a harmadik helyezett Csepelhez utazott. Az ősz legnagyobb rangadóján az eddig száguldó listavezető tűnt esélyesnek, de a kék-piros csapat parádés játékkal borított minden előzetes várakozást, és 4-0-s győzelmet aratott.
Valamelyest a Pénzügyőr kezdett jobban, de a kezdeti lehetőségeik nem vezettek sikerre, a Csepelé viszont a 25. percben ige, Torda egy jobb oldali beadást követően megszerezte a vezetést a hazaiaknak. A gól láthatóan feldobta a vérszagot megérző Csepelt, amely átvette az irányítást, és a hajrában tovább tudta növelni előnyét, ráadásul nem is egy góllal. A 40. percben Gauzer fejelt a kapuba, majd pedig egy Németh ellen elkövetett 16-oson belül történt szabálytalanságot követően Mészáros lőtt gólt büntetőből. A 3-0-s félidei eredmény olyan volt, amelyet Csepelen maximum álmukban remélhettek, a Pénzügyőr játékosaiknak pedig rémálmukban sem jött ilyen elő.A vendégek a szünetben három cserével próbáltak frissíteni. A frissen beállt Tóth Márton viszonylag gyorsan lehetőséghez is jutott, de 14 méterről leadott lövése után a labda nem talált kaput. Jól jött volna egy ilyen korai zárkózás a Pénzügyőrnek, de ez nem az ő napjuk volt. A Csepel taktikusan tartotta az eredményt és attól sem állt messze, hogy tovább növelje a különbséget. A második félidő közepén egy Iváncsik bravúr tartotta életben a haldokló vendég reményt, Németh ziccerénél védett nagyot. Később Vörös is megszerezhette volna a negyedik hazai találatot, amely végül akkor született meg, amikor már a pontok sorsa el volt dőlve. A 87. percben egy beadást követően Deésyről pattant a kapuba a labda, nem ez volt a legszebb gól, de az biztos, hogy még csodásabbá tette a Csepel napját.Ezzel eldőlt, hogy nagyon nyitott tavasz elé nézünk a BLSZ I-ben, hiszen az utolsó fordulóktól függetlenül a Pénzügyőr az Unione és a Csepel is jó pozícióból folytathatja majd a bajnoki címért folyó harcot. A mérkőzés után a Csepel FC maradt az egyetlen továbbra is veretlen csapat.
Unione – Mun 4:0
BMTE II – THSE 4:1
és a tabella:
Beszámolók: Pestifoci.hu


