Gyártás alatt csapatunk 2017/18-as egyedi mezei!

  • 2017.08.06.

Nem akarunk messziről nekifutni, de azért ez a hír érdemel némi mez történeti áttekintést. Csapatunk 1949-es alapítása óta, hosszú ideig (mint más hasonló szintű csapat) márka nélküli szerelésben szerepelt, egészen a 80-as évekig.

56_1010

Mez a 70es évekbőlMez a 80as évek elejéről

Mez a 70es évekből 2Mez a 70es évekből 3

Ekkor jelentek meg az első márkásabb mezek az Építők szertárába. Például a Temesvári Miklós vezette Újpesti Dózsa a 80-as évek közepén néhány garnitúra szerelésért és labdáért „vásárolta” meg tőlünk az NB1 első színesbőrű játékosát, Umoh Patrick Bernardot.

56_1011

A Méta mezek után, a 90-es évek elején, „noname” olasz import szerelésben játszottak a fiúk.

Mez a 90es évek elejéről 4Mez a 90es évek elejéről 3

Mez a 90es évek elejérőlMez a 90es évek elejéről 2

A 2000-es években jelent meg az első igazán márkás termék az egyesület életében. Az Uhlsport akkoriban különösebben nem tudott nagy választékot biztosítani.

Mez a 2000es évek elejéről

Így az Uhlsport nem is tudott sokáig maradni, mert hamar felváltotta az olasz sportszergyártó Errea. Az Errea volt az első olyan sportszergyártó, amely komoly kínálatot, változatosságot tudott biztosítani felszerelésben a mieink számára. Évekig ennek az olasz sportszergyártó termékét használták a mieink.

2010.09.21. IV2006

2010-hez közeledve egy rövid időre, a BLSZ támogatásával (kb. 2 évre) Nike-ba öltöztünk, egészen 2013-ig.

43-union csapatkép

Csapatkép 2011-2

Ekkortól számítandó a Joma időszak és azóta is ebben a spanyol termékben játszunk. A spanyol sportszergyártó és nemkülönben a Szendrei család importőr cége segítségével mennyiségben és minőségben nagyot léptünk előre az elmúlt években. Már nem csak a mérkőzés szerelések, hanem a kiegészítő edzés és gála felszerelések is nagyban hozzájárultak a csapat impozáns megjelenéséhez.

honlap

És a jövő elkezdődött! Tavasszal eldőlt, hogy újabb (előre)lépés történik a csapatunk szerelése kapcsán. A Joma sportmárka magyarországi képviseletében eljáró Barcelona Kft. vezetőivel magállapodás született, ezek szerint több nagy európai csapathoz hasonlóan (a spanyol LaLigás Villareal CF, RCD Espanyol, Getafe CF, vagy az angol Premier Leagues Swensea City AFC, hogy csak néhány jelentősebb klubbot említsünk) illetve Magyarországon az Újpest FC mellett a 43. sz. Építők SK fog játszani egyedi gyártású Joma mezben.

Bajnokcsapat 2014.05.18.

DSCF7361

43

Csapatunk vezetői megadták a módját ennek a rendkívüli alkalomnak és Várszegi György grafikust bízták meg az egyedi mezek terveinek elkészítésével, aki több mind 60 látványtervet készített. Ezekből került kiválasztásra a 3 leginkább „építőkös” típus. Majd ezt gondolták és szépítették tovább a Joma designerei.

KékFehérBordó

fehér mez

kék mez

bordó mez

A gyártás jelenleg folyamatban van, 1-2 héten belül (reméljük még a bajnoki rajt előtt) bemutatásra kerülhetnek a csapat 2017/18 mezei. Az új mezeken szerepel majd először az újra gondolt, ráncfelvarrott logónk is, ami szintén Várszegi György grafikus munkássága.