Hibátlanul a középdöntőben!

  • 2016.12.18.

Mint minden évben, most is a Blsz Téli Teremtornája selejtezőivel zártuk az évet. Szeretjük ezt a rendezvényt és nem csak azért mert általában sikeresek vagyunk a teremtornákon. Nagyszerű, szervezett összejövetelről van szó, ahol a Blsz futball család minden osztálya, szintje képviselteti magát. Teremben mások az erőviszonyok mint a nagypályán, bár az is igaz, hogy aki tud futballozni az mindenhol, minden körülmények között megállja a helyét. És nekünk teremben is jól megy. Az elmúlt időszakban, zsinórban két ezüst és egy győzelem a mérlegünk.

dscf2844Mégis nehezen jöttünk össze. A selejtezőre „aki ráér” elv lett a döntő válogatási szempont. Úgy látszik a karácsonyi készülődés (és a más teremtornákon való részvétel) most is megnehezítette Emecz Viktor (és segítőjeként Kóródi Viktor) terem csapatának kialakítását. Viszont a Graeser, Balla, Örkényi, Demeter, Lovász, Probáld, Kavalecz, Mészáros, Spáth Vécsi, Machalek összetételű együttesünk, így is a csoport győzelemre legesélyesebbként léphetett pályára vasárnap délelőtt.

dscf2865Ellenfeleink, a Budafok (Blsz2), Hidegkút I. (Blsz2) és a Hidegkút II. (Blsz4) csapatai voltak az E jelű csoportban. Első mérkőzésünkön rögtön a legnehezebbnek ellenfélnek tűnő (két évvel ezelőtti győztes), házigazda Budafokkal csaptunk össze. A mérkőzés viszonylag simára sikeredett. Bár a magabiztos 4:1-es győzelemhez azért kellett néhány Graeser bravúr is.

dscf2854A második mérkőzésünkön a Hidegkút II. csapata ellen léptünk pályára. Itt azért igencsak nagy volt a különbség a két együttes között. Látszódott, hogy 3 osztállyal lejjebb lévő csapat az ellenfél.

dscf2918Ennek ellenére a mieink a végére egy kicsit kiengedtek, így a zöld-fehérek a hajrában három gólt is szereztek. A vége 8:4 lett ide.

dscf2881A csoport záró találkozóján a Hidegkút első csapata volt az ellenfél. Itt a második félidőre egy kicsit elszabadultak az indulatok. Néha feleslegesen kemény eszközökhöz folyamodtak a játékosok. Pedig az eredmény nem indokolta, mert itt is simán 8:2-re nyertünk.

dscf2939Voltak szép villanások, nagyszerű akciók és gólok. Végül összességében könnyen, csoportelsőként jutottunk a a január 7.-i (szombati) középdöntőbe. Folyt. köv.

dscf2927