Kérdezz-felelek 11 Mészáros Dominikkal

  • 2020.06.20.

Egyre nehezebben viseljük a a vírus adta futball mentes időszakot, alig várjuk, hogy újra pattogjon a labda. Azonban arra még láthatóan várni kell. Viszont, hogy mégse maradjuk futball történések nélkül, ezért bemutatjuk, egy kicsit közelebb hozzuk szurkolóinkhoz a jelenlegi keretünk játékosait.

A sorozatunkban a higanymozgású szélső támadónk, Mészáros Dominik következik. Szalad az idő, a ma már lassan rangidős, 29 éves szélső még 2013-ban, az akkor még a feljutásért, Blsz2-ben küzdő csapatunkhoz érkezett. Bajnoki címet szerzett és azóta is meghatározó tagja a csapatnak. Nagy szerepe van abban, hogy sikeres 7 éven van túl. És, hogy a számmisztikánál maradjunk, ha a 2010-es éveket a 7 mezben játszó Vécsi Gabihoz kötjük, akkor azt kell mondanunk ez az időszak nem kevésbé szólt a 17-es mezszámú Mészáros Domiról is. Ott volt a csapat összes nagy pillanatánál. Meghatározó tagja volt a BLSZ2-es bajnok csapatnak, játszott bentmaradásért és NB3-as feljutásért, BLSZ1-es ezüstérmes, szerepelt az MK főtábláján az NB2-es Békéscsaba ellen és nyert BLSZ Téli Teremtornát kék-fehérben. Nem mellesleg ezalatt szerzett 56 gól is. Ő is azok közé tartozik, aki akár magasabb osztályban is megállná a helyét. Gyorsasága, labdabiztossága, cselező készsége egészen kimagasló. Ráadásul alkatából adódóan, még hosszú évekig képes lehet magas szinten teljesíteni.

Hogyan kerültél az Építőkbe?

2013 nyarán kerültem a csapatba, akkoriban kevesebb energiát fektettem a nagypályás futballba, inkább a futsalra koncentráltam, de Machalek Attila csupa jót mesélt a vezetőségről és a leendő társakról, így elfogadtam az invitálást.

Hol nevelkedtél és milyen csapatokban szerepeltél korábban?

A 17. kerületi RTK gárdájában nevelkedtem, majd a jelenlegi rivális Ikarus BSE játékosa lettem, később utánpótlás szinten patinás csapatokban szerepeltem. Játszottam az MTK-ban, Újpesten, a Vasasban és később a Fradi futsal csapatához kerültem.

Mi volt ezidáig a legnagyobb futball sikered?

Futsalban nagyobb sikereket értem el, mint nagypályán. Horváth Norbival és Szabival, és a Szabó Zsoltival megnyertük a Futsal NB2-t 2012/13-as idényben, ahol 30 góllal sikerült kivennem a részem a csapat sikeréből. Illetve szívesen emlékszem vissza, amikor 18 évesen bemutatkozhattam a Futsal NB1-ben a Fradiban és együtt játszhattam Horváth Ferivel, Kun Gabival, Tóth Gyuszival és 4 meccsemen 3 gólt szereztem. Nagypályán egyértelműen a 2016/17es Blasz 1-es Építőkös ezüstéremre emlékszem vissza a legszívesebben.

Melyik volt a legjobb meccsed kék – fehérben?

Az Inter elleni meccs volt szerintem a legjobb, amikor a 9 gólunkból 4-et sikerült rúgnom.

Mivel szeretsz legjobban együtt játszani a jelenlegi keretből?

Horváth Norbival. Talán a közös futsalos múltunkból adódóan, és a pályán kívüli barátságunk is segít megértenünk egymást a pályán.

Szerinted mi a legnagyobb erőssége a csapatunknak?

Kiváló egyéni képességű játékosok alkotják a keretünket, és valaki mindig tud extrát nyújtani, ami pontokat ér a csapatnak. Sokszor a védők, kapusok teljesítménye kimagasló, amivel meccsben tudnak minket tartani, máskor viszont 1-1 támadó képes villanni, amivel meg tudjuk nyerni a meccset. Emellett a vezetőség lelkiismeretes munkája is nagyon kell ahhoz, hogy egy egységes és irigylésre méltó budapesti klubot alkossunk.

Véleményed szerint (rajtad kívül) most ki a legjobb 43-as játékos?

Több játékos is magasabb szintet képvisel, mint a Budapest I. osztály, de azt gondolom, hogy a Horváth Norbi játéka az, ami mindig kimagaslik a mezőnyből. Futásteljesítményben, játékintelligenciában sokat hozzá tud tenni a csapat teljesítményéhez, sokszor egyszerűen, de mindig nagyon hasznosan futballozik.

A jelenlegi bajnokságban a csapatból ki nyújtotta „eddig” a legjobb teljesítményt?

A kapusainknak is rengeteg pontot köszönhetünk, akik egymás teljesítményét nagyon képesek felhúzni, de igaz ez a védőkre is. A Deme és a Berencsi Bence talán nálam eddig a bajnokság favoritjai.

Hogyan ítéled meg a korábbi évekhez képest a jelenlegi Blasz 1. erejét és ebben a mezőnyben hol helyezed el az Építőket?

Nagyon megerősödött a bajnokság, egyre több pénz van ebben az osztályban is, ami vonzó tud lenni a játékosoknak, viszont nem tartom reálisnak ezt a helyzetet. A csapatot ideális helyzetben valahol a dobogó környékére helyezem el.

Mire lehet képes a csapatunk a következő pontvadászatban?

Ha kijön a lépés a gárdának akár a 3. helyet is elcsíphetjük, viszont ha nem akkor a 8-10. hely is lehetséges.

A jelenlegi kényszerszünet miatt, hogyan bírod ezt a futballmentes időszakot?

A magánéletem miatt valahol örülök, hogy legalább a futball terén nem kell most teljesítenem, így tudok koncentrálni, hogy megálljam a helyem a piacon a vállalkozással, viszont a másik oldalról nagyon nehéz, mert nagyon hiányzik a csapat, a mozgás, és a folyamatos versenyszerű megmérettetés.

Köszönjük a válaszokat és remélhetően mielőbb találkozhatunk majd a pályán.

Szerdán a középpályás Reményi Rolanddal zárjuk a sorozatot.