Kérdezz-felelek 11 Reményi Rolanddal

  • 2020.06.24.

Egyre nehezebben viseljük a a vírus adta futball mentes időszakot, alig várjuk, hogy újra pattogjon a labda. Azonban arra még láthatóan várni kell. Viszont, hogy mégse maradjuk futball történések nélkül, ezért bemutatjuk, egy kicsit közelebb hozzuk szurkolóinkhoz a jelenlegi keretünk játékosait.

Utolsóként ismét egy olyan játékos következik, aki télen tért vissza hozzánk. Reményi Roland (30) első alkalommal 2015-ben csatlakozott az Építőkhöz és akkor 2016-ig volt a csapat tagja. Most 4 év után igazolt ismét kék-fehérbe. Roli a középpálya bármely részén bevethető. A Rugótechnikája, kombinációs készsége átlag feletti, emellett az öltözőben is kiválóan megérti magát a társakkal. Remek közösségi ember.

Hogyan kerültél az Építőkbe?

Sztranyovszky Márk barátommal mi együtt játszottunk anno Sárisápon NB3-ba. Ő ajánlott be hozzátok, s szerencsére megfeleltem a próbán. Sajnos az az időszak munkahelyi elfoglaltságok és sérülések miatt nem sikerült jól. Most tértem vissza télen Hevesi Tomi megkeresésére, de rögtön eltiltással és sérüléssel kezdtem. Nagyon remélem, hogy a felkészülés után erőm teljében be tudom bizonyítani miért akart visszaigazolni a stáb.

Hol nevelkedtél és milyen csapatokban szerepeltél korábban?

Egerben jártam végig a ranglétrát. 17 évesen már a felnőtt csapatban pályára léptem, 18 évesen pedig 1. NB3-as meccsemen is kezdőként lehetőséghez jutottam Tura ellen. Onnan sajnos el kellett jönnöm és Budapesten próbáltam szerencsét a már említett Sárisápon. Ott elszakadt a bokám egymás után kétszer, s meg is tört a fejlődésem. Ezután visszaköltöztem Egerbe főiskola miatt és Felsőtárkányba kerültem szintén NB3-ba. Játszottam Bükkábrányban, RTK-nál, BVSC-be és Csep- Gólban is onnan kerültem vissza az Építőkbe.

Mi volt ez idáig a legnagyobb futball sikered?

Bükkábránnyal megnyertük a Borsod Megyei 1. osztályt, ami az ország egyik legerősebb megyei bajnoksága volt. Illetve Felsőtárkánnyal megnyertük a Heves megyei kupát az én győztes gólommal, amit csereként beállva szereztem.

Melyik az a poszt, ahol szerinted a legjobb teljesítményre lehetsz képes?

6-8-as pozícióban szeretek legjobban játszani.

Kivel érted meg (a pályán és azon kívül) legjobban magad a jelenlegi keretből?

Kocsis Balázst ismerem a legjobban, BVSC-ben is együtt játszottunk és kispályán is egy csapatban vagyunk.

Szerinted mi a legnagyobb erőssége a csapatunknak?

Régóta együtt van a brigád, mindenki ismeri a másik erősségeit és rengeteg jó játékos van a keretben.

Miben kellene javulnia a csapatnak?

Tavaszt nagyon jól kezdtük ezt kell megtartani majd az őszi szezonra és akkor probléma nem lehet.

Véleményed szerint (rajtad kívül) most ki a legjobb 43-as játékos?

Szabados Krisztiánt ellenfélként is csodáltam. Azok a megindulások… Nem ebben az osztályban a helye.

Hogyan ítéled meg a BLSZ I. erejét és ebben a mezőnyben hol helyezed el az Építőket?

Nagyon erős jelenleg, de reálisan a keretet tekintve az első 5 hely valamelyikére kellett volna odaérni.

Mire lehet képes a csapatunk a következő pontvadászatban?

Egy jó felkészülés után mindenféleképpen az élmezőnyt kell megcélozni.

A jelenleg kényszer szünet van, hogyan bírod ezt a futballmentes időszakot?

Most már nagyon nehezen, kispályára eljárok focizni illetve konditerembe heti 3x próbálok eljutni.

Köszönjük a válaszokat és remélhetően mielőbb találkozhatunk majd a pályán.

Ezzel zárult a játékosainkat bemutató sorozatunk, most már a pálya felé fordulunk és ismét a labda kerül a középpontba.