Komáromi Peti az EB selejtezőkre utazó futsal válogatott keret tagja.

  • 2015.03.11.
A MVFC-Berettyóújfalú csapatában futsalozó középpályásunk mára álandó válogatott kerettag lett. Gratulálunk neki! Más kérdés, hogy a folyamatos futsal elfoglaltsága miatt több mint egy éve csak a hiányzók számát erősíti a nagypályás keretünkben.
Sito Rivera szövetségi kapitány kijelölte 14 fős keretét.

Egy héttel ezelőtt vonult edzőtáborba a válogatott, hogy megkezdje a közvetlen felkészülést a jövő héten kezdődő EB selejtezőre. Ekkor még 14 mezőnyjátékos és 4 kapus reménykedhetett benne, hogy tagja lesz az utazó keretnek. Egész héten napi két edzés és videózás szerepelt a programban, majd szombaton a csapat zártkapus mérkőzést játszott Szlovákia ellen, ahol 3-1-re nyert ellenfelünk. Az eredmény másodlagos volt, a taktikai elemek gyakorlása volt a fő cél, a kifejezetten nagy iramú találkozón. Az összecsapást követően vasárnapra pihenőt kaptak a játékosok és hétfő reggel már csak a szűkített keretnek kell visszatérnie az edzőtáborba. A kapusok közül a Mezei-Vill két hálóőre, Tihanyi és Mezei nem került be, míg a mezőnyjátékosoknál Öreglaki és Szeghy, akik nem utaznak Szkopjéba. Matkovics, Komáromi, és az Aramis két játékosa, Hosszú és Horváth első tétmérkőzéseire készülhet, hiszen eddig csak barátságos meccseken húzhatták magukra a címeres mezt. Nemzeti csapatunk 16.-án, hétfőn utazik Macedóniába, hogy a vendéglátók mellett megküzdjön Svájccal és Spanyolországgal.

 Utazó keret:

1.            Matkovics Gábor              ETO FUTSAL CLUB

2.            Tóth Gyula                         ETO FUTSAL CLUB

3.            Lódi Tamás                         ETO FUTSAL CLUB

4.            Harnisch Ákos                   ETO FUTSAL CLUB

5.            Dróth Zoltán                      ETO FUTSAL CLUB

6.            Németh Péter                   1.FC VESZPRÉM

7.            Rábl János                          MVFC-BERETTYÓÚJFALU

8.            Lovas Norbert                   MVFC-BERETTYÓÚJFALU

9.            Dávid Richárd                    MVFC-BERETTYÓÚJFALU

10.          Gál István                           MVFC-BERETTYÓÚJFALU

11.          Hosszú Ádám                    ARAMIS SE

12.          Trencsényi János              MVFC-BERETTYÓÚJFALU

13.          Horváth Norbert              ARAMIS SE

14.          Komáromi Péter               MVFC-BERETTYÓÚJFALU

Forrás: Futsal-hungary